Kategória: Kiemelt bal
A Kriza korszak haszontalan építkezései. Dayka átkötés
Tájékoztatjuk a tisztelt autósokat, hogy a Rácz György – Petőfi Sándor – Bartók Béla tér utcák érintettségében forgalmirend-változás történt – tette közzé a...
Megbukott a demokrácia Miskolcon, Veres Pál is?
„Megbukott a demokrácia Miskolcon, már a képviselők jogait is akadályozzák a városi közgyűlésben” – írta a Boon szerkesztőségéhez eljuttatott közleményében Hollósy András, a miskolci Fidesz–KDNP-frakció...
Bezzeg Debrecenben nyílik Tesla szalon. Miskolcon lesz mobil szerviz
Magyarországon a Tesla egyelőre csak Budapesten rendelkezik bemutatóteremmel és szervizzel, ahová a magyar autósokon kívül egyes szomszédos ország Tesla tulajdonosai is járnak, így...
Így lehet fogyni pusztán sétával
rtl.hu Összeszedtünk néhány hasznos jótanácsot, aminek segítségével látványos változást érhetünk el pusztán gyaloglással. A legfontosabb, hogy tegyük az edzést szokásunkká, így idővel a...
Leendő tüzéreket kerestek Miskolcon
Csoma Gábor százados a Minap.hu-nak úgy fogalmazott, szándékuk az volt, hogy leendő tüzéreket keressenek a Klapka György 1. Páncélosdandárba, ahol a közelmúltban rendszeresítették az újonnan beszerzett Panzerhaubitze...
A Bartha-Simon-Halmai-Mokrai nevekkel fémjelzett “kommunikációs tanulmány”-ra gondolsz? A nap
-57 mesédre csak röhögök a Bartha-Simon-Halmai-Mokrai nevekkel fémjelzett “kommunikációs tanulmány”-ra gondolsz? Az anyósom tartozott 57 millióval Én átvállaltam A bank meg azt mondja,...
Mert jó dolog az „Acélváros”, a „Sorsod Borsod”, de szükség van valami magasabb szintű kulturális közösségre és értékrendre
Talán efelé tart a dolog, hiszen elindultak a fejlesztések, van már játszótér az Avason, sétányokat alakítottak ki, megújult a kilátó, a teljes Avastető....
Miskolc. A Fidesz fog győzni. Veres Palu nehéz helyzetben lesz
https://www.klubradio.hu/archivum/reggeli-gyorsreggeli-szemely-2023-julius-27-csutortok-0900-toka-gabor-34652 ...
Miskolcon van olyan házi gyermekorvos, aki három óra alatt csaknem ötven beteget lát el
Több háziorvosi praxis betöltetlen maradt az év elejétől Miskolcon – számolt be a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet az RTL Híradónak. Ezek üzemeltetését az önkormányzat...
Újra indul az Acéllábos is
ÚJ ÉS VISSZATÉRŐ MŰSOROKKAL JELENTKEZIK HÉTFŐTŐL A MISKOLC TELEVÍZIÓ Első körben a Promenád, az Egészségpercek, az Acéllábos és a Basszuskulcs indul újra, startol...
No Image Available
Ha bármelyik polgi ( jelenlegi, jövőbeli ) komolyan gondolja Miskolc felélesztését, akkor jelképes dijért kellene kiadni a főutcai boltokat. A nap
Ha bármelyik polgi ( jelenlegi, jövőbeli ) komolyan gondolja Miskolc felélesztését, akkor jelképes dijért kellene kiadni a főutcai boltokat lényeg hogy visszatérjen az...
Maros Éva már melegíthet. Veres Pali sétája a faszerdőben
A miskolci polgármester nem hívta össze a rendkívüli közgyűlést, mert szerinte törvénysértő javaslatokat tárgyaltak volna, a jogszabály szerint azonban köteles lett volna összehívni...
Ma Miskolcon szembe jöhet veled egy Panzerhaubitze vagy Ejder Yalçın
Miskolcon a Szűcs Sámuel utcában – a Búza tér közvetlen közelében – egy Panzerhaubitze 2000 (PZH 2000) önjáró löveget és egy Gidrán páncélozott...
Kuznyecov beolvasott a klub vezetésének, ezért kirúgták
Kedden zajlott egy nyilvános és hivatalos beszélgetés a klubvezetés, a vezetőedző és a szurkolók között. Itt Kuznyecov nyíltan kimondott olyan kritikákat a klubvezetés...
Polt Péter elismerte: naponta 17 korrupciós ügyet regisztráltak
Egy Economx-cikk után Polt Péter elismerte: naponta 17 korrupciós ügyet regisztráltak – A DK-s Vadai Ágnes azzal a kérdéssel fordult Polt Péterhez, hogy...
Veres Pál 14,2 milliót kapott FB reklámra egy kis miskolci NGO-tól, Alakszai Zoltán 5,3 kapott a nagy kormánytól. A nap
Veres Pál 14,2 milliót kapott FB reklámra egy kis miskolci NGO-tól, Alakszai Zoltán 5,3 milliót klapott a nagy kormánytó, 2019 őszén. Akkor ki...
TikTok Bandiról már a Index is ír
Hollósy Andrásék eddig már több mint egy tucat autó elszállítását intézték el így, s bár a KDNP politikusa a feladatot személyes missziójának tekinti,...
Laci ha tényleg indulsz, megcsináljuk a Buena Miskolc Social Clubot! A nap
A legendás Kabinet Rt. szlogenjét idézve: Őszinte részvétem! : ) Laci ha tényleg indulsz, megcsináljuk a Buena Miskolc Social Clubot! ...
Hogy lett Meloni Soros-baba? Leszarom, egészen pontosan
Trombitás Kristóf Pesti Srácok „Hogyan lett Giorgia Meloni áruló? Mármint önök joggal kérdezhetik, mi az, hogy áruló. Hiszen nem olyan régen még Orbán...
Osváth Zsolt melegesküvője ok.
Bejelentésre vizsgált a kiskorúak védelme szempontjából a Médiatanács egy, december 15-én megjelent Telex-cikket, amely egy beágyazott videót is tartalmazott „Osváth Zsolt bemutatta a melegesküvőjéről...
Tudjátok ki lehetne jó polgármester? Veres László. A hónap
Akinek már van is tapasztalata várospolitikában aki régen városházi szóvivő volt ott vált ismertté. Aki nagyon hosszú és sikeres pályát futott be sok...
A boon.hu-n fizetett hirdetésben hirdeti Bihall Tamás….
Az boon.hu-n fizetett hirdetésben hirdeti Bihall Tamás. Várhatóan a pozitív változások éve lesz 2024 Az idei év a prognózisok szerint a pozitív változások...
Ki legyen az Év embere?
A Boon.hu és az Észak-Magyarország minden évben kiemelt figyelmet fordít arra, hogy beszámoljon a térségünkben élő és kiemelkedő teljesítményt nyújtó emberekről. Legyen szó közéletről, kultúráról, tudományról, nagyszerű...
JÓVÁHAGYTA AZ UKRÁN SEGÉLYCSOMAGOT, MELYRŐL MEGMONDTA, HOGY NEM FOGJA . . .A nap
A NAGYFŐNÖK FORDÍTVA FELNYERGELTE DAKOTA LOVÁT, NYEREGBE SZÁLLT BRUXELLES-BE VÁGTATOTT ÉS SZAVAZATÁVAL JÓVÁHAGYTA AZ UKRÁN SEGÉLYCSOMAGOT, MELYRŐL MEGMONDTA, HOGY NEM FOGJA . ....
Jó egészséget kívánjunk a miskolci polgármester úrnak ! A nap
Azért ha sokaknak ellenfél is de tiszteljük magát az emberi méltóságot és legyünk jóérzéssel a másik ember iránt. jó egészséget kívánjunk a miskolci...
Miskolc. Tehát kedves balfaszok: A balra kanyarodás a Hunyadira és… A nap
Tisztelt Idióta inkompetens barmok! Attól hogy videót csináltok az elbaszott gányolásotokhoz, az még nem lesz közlekedésre alkalmas. Tehát kedves balfaszok: A balra kanyarodás...
Szombaton forgalomkorlátozás lesz Miskolcon – katonai toborzás
A Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának 4. Hadkiegészítő és Toborzó Irodája toborzást tart, emiatt 2024. február 3-án (szombaton) 6:00 és 20:00...
Veres Pál írt valamit a Facsén egy a borsodiakat lefikázó előadóról. Jött a válasz. Én egy Önre szavazó 78 éves beteg, mérnök vagyok, aki úgy látja, hogy az egyes állampolgár le van sz@rva !
XXXX Polgármester úr és az én garázsom elôtti gödör – ami beszakadt – mikor lesz megcsinálva ? 2022 őszétől jelentettem először VG-nak aztán...
Az Andrada képviselőit több atrocitás érte
Tisztelt Szerkesztőség! Az alábbi megjelent cikkel kapcsolatban szeretnénk egy kiegészítési javaslatot tenni, amennyiben van rá mód: http://www.eszakhirnok.com/2024/01/31/zsolcara-tesznek-onnan-is-kivesznek-soskutra-tesznek-onnan-is-kivesznek/ Tegnap este kiadásra került az Andrada közleménye,...
Európának tartósan sok új munkáskézre lesz szüksége
Ha érdekel, hogyan működik a világ körülötted, de eleged van a konteókból, csatlakozz te is! Csatlakozom Harapófogóba került Európa bevándorlásügyben: a közvélemény nyomására...
No Image Available
Ez megint Orbán gaztette, vagy mi történt? Majd levitték az árát
Tisztelt Szerkesztőség! A legújabb 11.sz. Magyar Közlönyben 13/24 sz. Korm. rendelet szerint az évi D 1 /személykocsi / matrica ára 49 190 Ft. Két...
Bayer. Súlyos indulatkezelési problémákkal megvert, rosszjellemű, silány fráter. Nem újságíró, nem vitapartner, csak gazember
Radnóti Sándor: Bayer Zsolt kiemelte egy pillanatra a fejét „jéghideg elhatározásainak” „érzelemmentes” világából, s megrendült, meghatott, érzelemgazdag, jól megírt, töprengő cikket tett közzé...
Miskolc. Lenini Kohászat. Elvárás a benchmarkelemzés elvégzése is
A DAM barnamezős területe revitalizációjának és ipari hasznosításának koncepciótervére vonatkozó komplex tanulmány elkészítésére írt ki közbeszerzést a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány. A készítendő tanulmány...
Miskolc. Patika tisztaság
Az ominózus hatósági határozatban azt is a tulajdonos feladatává tették, hogy a sérült vagy hiányzó héjazati elemeket, bádogosszerkezeteket, korlátmezőket rögzítse és pótolja, a...
Gyurcsányék a Bimbó utcában
A január végi ingatlan-nyilvántartási adatok szerint a Gyurcsány házaspár és Dobrev Klára édesanyja a Bimbó út egyik luxusszínvonalat képviselő, vadonatúj épületében szerzett tulajdonjogot...
A szlovének, vagy miafaszomok, miért nem Szlovéniát virágozzák föl egy ilyen forradalmian innovatív szarlerakattal? . Mert ott nyoma sincs ennek a cégcsoportnak. A nap
TUTTA, hogy a szlovének, vagy miafaszomok, miért nem Szlovéniát virágozzák föl egy ilyen forradalmian innovatív szarlerakattal? . Mert ott nyoma sincs ennek a...
Miskolc. Ideje paradigmát váltani! Ezek mennek
Hatvani Olivér · Tovább a bezárások útján ?! Legutóbb azt igértem, az attrakciók reklámozásával jövök, de az Élet felülírta ezt. Holnap van utóljára...
Veres. Miután megvásároljuk az álomotthonunkat, vettünk egy márkás sportautót és elmentünk egy all inclusive világkörüli útra
Egy átlagember számára harmincegy milliárd forint elköltése valószínűleg komoly kihívást jelentene: miután megvásároljuk az álomotthonunkat, vettünk egy márkás sportautót és elmentünk egy all...
Kondor Béla és első felesége Kaufman Ágota eddig ismeretlen fotói a MissionArt Galériában – Virtuális kiállítás
https://www.facebook.com/zsolt.kishonthy.9 Idézet egy korábbi kiállításunk bevezetőjéből: Valamikor 2003 elején, már jó tíz éve, megcsörrent a telefon budapesti galériánkban. Egy idősebb női hang mutatkozott...
Ha Toca tenni akar Miskolcért, akkor vigye el Verest. A nap
Ha Toca tenni akar Miskolcért, akkor vigye el Verest egy afrikai utazásra. A lényeg, hogy mind a ketten maradjanak is ott, vissza ne...
Perintfalvi Rita. Most kíméletlen leszek. Kemény nap lehet ez a mai Bayer Zsolt életében
Perintfalvi Rita Publik MOST MÁR ÉRTEM! BAYER ZSOLT BÜSZKÉVÉ AKARJA TENNI BESÚGÓ, ZSIDÓKAT TESTÜREGMOTOZÁSSAL IS KÍNZÓ NAGYAPJÁT! Most kíméletlen leszek. Kemény nap lehet...
Súlytalan ákoska az miskolcon a fidesz frakcióvezetője…? A nap
Egyébként az megvan hogy súlytalan ákoska az miskolcon a fidesz frakcióvezetője…? És ezek fognak itt polgármestert váltani… ...
A háborúra figyelmeztetnek az északmagyarországi vasutasok. Levelet írtak Lázárnak
Magyarország versenyképessége, és klímacéljai bánják, ha nem kezdődik el minél hamarabb a Hatvan-Szerencs vasútvonal felújítása. A nyílt levelet a hevesivasutak.blog.hu tette közzé. Tisztelt miniszter...
Tóth Szántay egy igazán jó ember , és tenne a lepusztult városért. A nap
Tóth Szántay egy igazán jó ember , és tenne a lepusztult városért , ha esetleg ő lesz a jelölt ,nállam BEFUTÓ és kész....
De akkor mi a redvás fasxért fizették az emberek évtizedeken keresztűl a TB-t, az EHO-t, és… A nap
Basszus, lassan az összes állami kórházi osztály leáll, és bezár, mert nincsen elegendő orvos, ápoló, műtős, és egyéb szakszemélyzet, amit vérlázítónak, és felháborítónak...
Minden hetedik bűnöző borsodi a körözési toplistán!
Hat nő, egy házaspár A toplistán ötvenen szerepelnek a január 24-i állapot szerint, ebből hat nő. Négy körözöttnél figyelmeztetnek, hogy veszélyes, kettőnél arra...
A Budapesten raboskodó olasz antifasisztát patkányokkal, poloskákkal és bunkó őrökkel teli börtönben őrzik a volt cellatárs szerin
BŰNÜGYEK+ Poloskákkal teli ágyakon alszik, mentális problémákkal küzdő rabokkal van összezárva, az étel ehetetlen, ordibáló őrök vigyáznak rá – meséli volt cellatársa...
Miskolca-Tapolca. Megjelent a hód
Videót tettek közzé a Facebook egyik csoportjában, amelyen közvetlen közelről kaptak lencsevégre egy a tóból kimászó hódot. A megosztó szerint a Hejőben és...
A boon.hu kapott egy fülest
Szerda reggel a putnokiak egy része akciófilmbe illő jeleneteket élt át, ugyanis utcákat zártak le és két ingatlanban tartott házkutatást, illetve tartóztatta le...
Kertkapcsolat nélkül. Miskolc, gázos garzon igényes pincelakás hosszú távra kiadó
Miskolc, gázos garzon igényes pincelakás hosszú távra kiadó 50 000 Ft 1 515 Ft/m² Cím: Borsod-Abaúj-Zemplén; Miskolc; Belváros Kategória: Kiadó; Ingatlan; Lakás Feladás dátuma: jan 27., 16:12 ...
Andrada. Felvonulnak a meghallgatás helyszínére, s megpróbálnak bejutni a terembe
Már négy település – Sóskút, Tárnok, Érd és a frissen csatlakozott Pusztazámor – több száz elszánt, dühös lakója készül látványosan tiltakozni Sóskúton, az...
Veres Pál komoly arccal mondta, 31 milliárd forint uniós támogatás érkezhet Miskolcra
A 2027-ig tartó fejlesztési ciklusról beszélt Miskolc polgármestere, Veres Pál a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában. A városvezető elmondta, szeretnék folytatni az előző ciklusban megfogalmazott terveket, illetve elárulta, a TOP...
Toroczkai: A Mi Hazánk igényt tart Kárpátaljára
ILLYÉS TIBOR / MTI Meg kell találni a partnereket, akikkel a globalizmus ellen tudunk küzdeni – mondta többek között Toroczkai László pártelnök, frakcióvezető a Mi...
Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát. Ki lesz Miskolc következő polgármestere?
ChatGPT ChatGPT Az érvényes választási eredményeket és a politikai helyzetet folyamatosan változó tényezők befolyásolják. Az érintett személy, Veres Pál, politikai háttere, személyes népszerűsége,...
A Csöbör Katit 2018-ban a Parlamentbe repítő Fodor Zoltán, a most tüzifával foglalkozik
Fodor Zoltán, a Velünk a Város frakció képviselője a Minap munkatársának elmondta, a program idén is folytatódik. A legközelebbi osztásra 2024. február 5-6-án kerül...
De kitűnik néhány piros magassarkú is. Azt hiszem, itt sírom el magam először
“Csak egy villámlátogatáson voltam ott, végig a szállodában voltam egy konferencián, kiszaladtam a cipőkhöz a Duna-partra, utána már mentem is a reptérre” –...
Vnyimányie. Törölni fogjuk. (Életkor, külső megjelenés, szexuálás érdeklődés, betegségek, vallási meggyőződés stb.)
Figyelem a politikailag nem korrekt beírásokat is törölni fogjuk. (Életkor, külső megjelenés, szexuálás érdeklődés, betegségek, vallási meggyőződés stb.) ...
Donáth Anna szerint a Mi Hazánk a Fidesz fasiszta tagozata
VARGA JENNIFER / 24.HU Interjú Donáth Annával 2023. február 9-én., Image: 755030368, Fotó: Varga Jennifer / 24.hu A héten az átlagosnál többet foglalkozott...
Félmilliárdos rabláshoz adott tippet a rendőr, végül csak elkapták
2014. szeptember 29-én kora reggel hat férfi fegyverrel támadott meg egy lakásban kínai állampolgárokat, akiket arra kényszerítettek, hogy a részben euróban és dollárban...
Hegyi Árpád Jutocsa 1992 és 2002 között 10 évig vezette a Miskolci Nemzeti Színházat
2005 és 2006 között az Operaház főigazgatója volt. Botrány volt az Operában, meg persze politika, azóta nem kívánatos személy, de ezt már megszokta...
Orbánék katonai puccsal átveszik a hatalmat Csádban, majd Ráhel felfuttatja a turizmust aminek a bevételét majd Tiborc és Mészáros… A hónap
Orbánék katonai puccsal átveszik a hatalmat Csádban, majd Ráhel felfuttatja a turizmust aminek a bevételét majd Tiborc és Mészáros ellopja. A jó országimázsról...
Direkt36: Orbán Gáspár állandó rejtőzködésben volt a csádi utakon
Csütörtökön Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter váratlanul bejelentette, hogy a hivatásos katonának állt, a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként egy brit katonai elitiskolát elvégző Orbán Gáspár „a miniszteri kabinetbe vezényelve részt vesz a...
Miskolc több mérés alapján pozitív változáson ment keresztül
Az országban működő Egyensúly Intézet felmérése szerint Miskolc több mérés alapján pozitív változáson ment keresztül – ismertette csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Simon Gábor, MSZP-s...