De kitűnik néhány piros magassarkú is. Azt hiszem, itt sírom el magam először

“Csak egy villámlátogatáson voltam ott, végig a szállodában voltam egy konferencián, kiszaladtam a cipőkhöz a Duna-partra, utána már mentem is a reptérre” – mondja néhány órával később egy londoni rabbi, amikor megtudja, hogy Budapestről jöttem.

Az Európai Zsidó Szövetség antiszemitizmusról szóló krakkói konferenciáján persze elkerülhetetlen, hogy szinte mindenki a magyarországi zsidóság történelméről és aktuális helyzetéről akarjon velem beszélgetni. Nem is lep meg, hogy sokan a Dohány utcai zsinagóga építészetét méltatják, a cipők is többször szóba kerülnek még úgy is, hogy akadt, aki nem tudta, pontosan mit szimbolizálnak.

Többször feltették azonban azt a kérdést is, amire már nehezen tudtam bármit is mondani. “Nálatok volt az a politikus, nem? Aki listázni akarta a zsidókat, aztán rájött, hogy ő is zsidó” – kerül szóba Szegedi Csanád sok évvel ezelőtti története, amiről el se tudom hinni, hogy ennyire megmaradt a köztudatban külföldön is. Rövid kitérő után, hogy még mindig antiszemita-e a Jobbik, felmerül a kérdés, lehetséges-e az, hogy valakinek olyan gyökeresen megváltozik a véleménye a zsidóságról, mint Szegedié.

Beszélgetőpartnerem szerint igen, mert úgy látja,

az antiszemitizmus gyökere a legtöbb esetben nem a gyűlölet, hanem a tudatlanság, ha pedig valaki ezzel szembesül és próbál tenni is azért, hogy tájékozódjon, annak meg kell adni az esélyt rá.

“De ez egész Magyarországra is igaz, pont ma láttuk, hogy honnan indultak” – mondja társaságunk harmadik tagjának és hozzáteszi, milyen jó példa ez arra, hogy lehetséges feldolgozni a holokauszt traumáját, vagy legalábbis tanulni a történelemből. Én pedig bár biztos vagyok benne, hogy ez még 79 év után sem teljesen igaz, de bízom benne, hogy egyszer talán az lesz. De lehet, hogy ehhez legalább egyszer el kell menni Auschwitzba.https://hvg.hu/itthon/20240127_Auschwitz_a_vilag_legnagyobb_temetoje_de_nincs_benne_egy_sir_sem#rss