Ez most hosszú és nehéz lesz. Ritkán teszek közzé ilyen súlyos témát, mert jobbára megkíméllek titeket ezen az oldalon a közélettől, de ezt nagyon fontosnak tartom. Csak az olvassa el, aki bírja a valóságot, érteni akarja, hogy mi történik velünk a világban, és milyen esélyeink lehetnek. Mark Carney kanadai miniszterelnök történelmi beszédet mondott minap Davosban. Szerintem olyan jelentőségű beszédet, mint amilyet Churchill mondott Fultonban nyolcvan éve, amikor is úgy fogalmazott, hogy “vasfüggöny ereszkedik a kontinensre”. Az a beszéd is egy korszakot nyitott, ez is ezt teszi.
„Öröm és kötelesség számomra, hogy Önökkel lehetek ebben a, Kanada és a világ számára is fordulópontot jelentő pillanatban. Ma a világrend felbomlásáról, egy szép történet végéről és egy brutális valóság kezdetéről fogok beszélni, amelyben a nagyhatalmak közötti geopolitika semmilyen korlátozásnak sincs alávetve.
De arra is szeretnék rámutatni, hogy más országok, különösen a Kanada-hoz hasonló közepes hatalmak, nem tehetetlenek. Képesek egy új rendet felépíteni, amely megtestesíti értékeinket, ilyen az emberi jogok tiszteletben tartása, a fenntartható fejlődés, a szolidaritás, a szuverenitás és az államok területi integritása.
A kevésbé hatalmasok ereje az őszinteséggel kezdődik.
Nap mind nap emlékeztetnek bennünket arra, hogy a nagyhatalmak versengésének korszakában élünk. Hogy a szabályokon alapuló rend hanyatlik. Hogy az erősek azt teszik, amit csak akarnak, a gyengéknek pedig bármit el kell szenvedniük.
Thuküdidész megállapítása elkerülhetetlennek tűnik – a nemzetközi kapcsolatok természetes logikája maga alá gyűr mindent. És ezzel a logikával szembesülve – annak érdekében, hogy felszínen maradjanak – az országok erősen hajlanak rá, hogy alkalmazkodjanak. Hogy elkerüljék a bajt; azt remélve, hogy az engedelmesség biztonságot hoz.
De nem hoz.
Akkor mégis milyen lehetőségek állnak előttünk?
1978-ban a cseh disszidens, Václav Havel írt egy esszét »A hatalommal nem rendelkezők hatalmáról« címmel. Ebben egy egyszerű kérdést tett fel: hogyan tudott olyan sokáig fennmaradni a kommunista rendszer? Válasza egy zöldségárus példáját idézte. A boltos minden reggel kihelyezett egy táblát üzlete kirakatába: »Világ proletárjai, egyesüljetek!« – állt rajta. Persze, nem hitt benne. Senki sem hitt benne. De ő mégis kitette a táblát – hogy elkerülje a bajt, hogy jelezze, alkalmazkodik a szabályokhoz. És mivel mindenütt minden boltos ugyanezt tette, a rendszer fennmaradt. Nem pusztán erőszakkal, hanem azzal, hogy a hétköznapi emberek részt vettek olyan rituálékban, amelyekről maguk is tudták, hogy merő valótlanságok.
Havel ezt »hazugságban élésnek« nevezte. A rendszer ereje tehát nem önnön igazságából fakadt, hanem abból, hogy mindenki hajlandó volt úgy tenni, mintha igaz lenne. De törékenységét is ugyanez okozta: ha csak egy ember is felhagy a színjátékkal – ha csak egyetlen zöldségárus eltávolítja a tábláját –, az illúzió repedezni kezd.
Itt az ideje, hogy a vállalatok és az országok is szemétre vessék az efféle illúziókat.
Évtizedeken át olyan országok, mint Kanada, a szabályokon alapuló nemzetközi rendnek nevezett rendszerben prosperáltak. Csatlakoztunk intézményeihez, dicsértük elveiket, és profitáltunk kiszámíthatóságából. Védelme alatt értékalapú külpolitikát folytathattunk. Tudtuk ugyan, hogy a szabályokon alapuló nemzetközi rendben vetett hit részben hamis. Hogy a legerősebbek – ha nekik az kedvez – eltekintenek a szabályoktól. Hogy a kereskedelmi megállapodásokat aszimmetrikusan alkalmazzák. És hogy a nemzetközi jognak különböző szigorral tesznek eleget, attól függően, hogy ki a vádlott és ki az áldozat. El kell ismerni, ez a fikció hasznos volt; különösen az amerikai hegemónia segített biztosítani a feltételeket: nyitott tengeri útvonalakat, a stabil pénzügyi rendszert, a kollektív biztonságot, és támogatást a viták rendezéséhez.
Így hát mi is kifüggesztettük azt a bizonyos táblát az ablakba. Részt vettünk a rituálékban. És nagyrészt elkerültük, hogy szóvá tegyük a retorika és a valóság közötti ellentmondásokat.
Ám ez az alkut már nem működik.
Hadd legyek őszinte: nem valamiféle átmenethez érkeztünk el, hanem drasztikus változáshoz. Az elmúlt két évtizedben a pénzügyek, az egészségügy, az energia és a geopolitika területén bekövetkezett válságok sorozata nyilvánvalóvá tette a szélsőséges globális integráció kockázatait. És a közelmúltban a nagyhatalmak elkezdték fegyverként használni a gazdasági integrációt. A vámokat például nyomásgyakorlásra. A pénzügyi infrastruktúra hirtelen kényszerítő eszközzé vált. Az ellátási láncok pedig visszaélések lehetőségeivé.
Nem lehet annak »hazugságában élni« ma már, hogy az integráció kölcsönös előnyökkel jár, miközben az integráció az alárendeltség forrásává válik. A közepes hatalmak által favorizált multilaterális intézmények – mint a WTO, az ENSZ, a COP, vagyis a kollektív problémamegoldás architektúrája – jelentősen meggyengültek. Ennek eredményeként sok ország ugyanarra a következtetésre jutott. Nagyobb stratégiai autonómiát kell kialakítaniuk: az energia, az élelmiszer, a kritikus ásványi anyagok, a pénzügyek és az ellátási láncok terén.
Ez érthető. Egy országnak, amely nem képes ellátni önmagát élelemmel, üzemanyaggal, vagy képtelen megvédeni magát, kevés lehetősége akad. Ha az addigi szabályok már nem védik, akkor magának kell megvédenie magát. De legyünk tisztában azzal, hová is vezet majd vezet ez. Az erődökkel teli világ szegényebb, törékenyebb és kevésbé fenntartható lesz.
És az is az igazság része, hogy ha a nagyhatalmak még a szabályok és értékek látszatát is feladják hatalmuk és érdekeik akadálytalan érvényesítése érdekében, akkor a »tranzakcionalizmus« előnyeit sokkal nehezebb lesz újra elérni. A hegemónok nem tudják folyamatosan pénzzé tenni kapcsolataikat. A szövetségesek diverzifikálódnak, hogy fedezzék magukat a bizonytalanság ellen. Biztosítást kötnek. Növelik a lehetőségeket. Ez újjáépítik a szuverenitást – a szuverenitást, amelyet egykor a szabályok garantáltak, de egyre inkább a nyomásnak való ellenállás képességén fog alapulni.
Mint mondtam, az ilyen klasszikus kockázatkezelésnek ára van, de a stratégiai autonómia, a szuverenitás költségei megoszthatók. Az ellenálló képesség kollektív beruházásai olcsóbbak, mint ha mindenki saját erődöt építene. A közös szabványok csökkentik a fragmentációt. A komplementaritás pozitív összegű lehet.
A Kanada-hoz hasonló közepes hatalmak számára a kérdés nem az, hogy alkalmazkodjanak-e ehhez az új valósághoz, mert tudomásul vettük: alkalmazkodnunk kell. A kérdés az, hogy csak még magasabb falakat építünk-e, vagy valami ambiciózusabbat tudunk-e tenni.
Kanada az elsők között hallotta meg a figyelmeztető jelzést, ami arra késztetett minket, hogy alapvetően megváltoztassuk stratégiai álláspontunkat. A kanadaiak tudják, hogy a régi, kényelmes illúziónk, miszerint földrajzi elhelyezkedésünk és szövetségi tagságunk automatikusan biztosítja a jólétet és a biztonságot, már nem érvényes. Új megközelítésünk Alexander Stubb által »értékalapú realizmusnak« nevezett elvre épül – vagy más szavakkal: elvszerűek és pragmatikusak akarunk lenni.
Elvszerűek vagyunk az alapvető értékek iránti elkötelezettségünkben, amilyen a szuverenitás és területi integritás, az erőszak alkalmazásának tilalma, kivéve persze, ha az összhangban van az ENSZ Alapokmányával, az emberi jogok tiszteletben tartása és így tovább.
Pragmatikusak vagyunk abban, hogy elismerjük, a haladás gyakran csak fokozatos, hogy az érdekek eltérőek, és hogy nem minden partner osztja az értékeinket. Stratégiailag, nyitott szemmel veszünk részt a folyamatokban. Aktívan elfogadjuk a világot olyannak, amilyen, és nem várjuk meg, hogy olyan legyen, amilyennek szeretnénk látni.
Kanada tehát úgy alakítja kapcsolatait, hogy azok mélysége tükrözze értékeinket. A világ rendjének változékonysága, az ezzel járó kockázatok és a jövőbeli tét miatt prioritásként kezeljük a széles körű együttműködést, hogy maximalizáljuk befolyásunkat. Már nem csak értékeink erejére támaszkodunk, hanem erőnket is értékként fogjuk fel.
És ezt az erőt otthon gyarapítjuk.
Kormányom hivatalba lépése óta csökkentettük a jövedelem-, tőkenyereség- és üzleti befektetési adókat, eltávolítottuk az interprovinciális kereskedelem összes szövetségi akadályát, és gyorsított eljárással egymilliárd dolláros beruházást hajtunk végre az energia, a mesterséges intelligencia, a kritikus ásványi anyagok, az új kereskedelmi folyosók és egyéb területeken. 2030-ig megduplázzuk védelmi kiadásainkat, és ezt úgy tesszük, hogy közben hazai iparágainkat is fejlesztjük. Gyorsan diverzifikáljuk tevékenységünket külföldön. Átfogó stratégiai partnerséget kötöttünk az Európai Unióval, amely magában foglalja a SAFE-hez, Európa védelmi beszerzési megállapodásához való csatlakozást is. Az elmúlt hat hónapban tizenkét további kereskedelmi és biztonsági megállapodást írtunk alá négy kontinensen. Az elmúlt napokban új stratégiai partnerségeket kötöttünk Kínával és Katarral. Szabadkereskedelmi megállapodásokról tárgyalunk Indiával, az ASEAN-nal, Thaifölddel, a Fülöp-szigetekkel és a Mercosurral.
A globális problémák megoldásának elősegítése érdekében változó geometriát követünk – különböző kérdésekhez különböző koalíciókat hozunk létre, az értékek és érdekek alapján.
Ukrajna ügyében a Tettrekészek Koalíciójának fontos tagjává váltunk, és az egy főre jutó védelmi és biztonsági hozzájárulás tekintetében az egyik legnagyobb támogatója Ukrajna önvédelmi harcának.
Az Északi-sarkvidék szuverenitása tekintetében határozottan Grönland és Dánia mellett állunk, és teljes mértékben támogatjuk az ő egyedülálló jogukat Grönland jövőjének meghatározásában. Az 5. cikk iránti elkötelezettségünk megingathatatlan.
Együttműködünk NATO-szövetségeseinkkel – beleértve a skandináv és balti országokat is – a szövetség északi és nyugati szárnyainak további biztosítása érdekében, többek között Kanada példátlan beruházásai révén a horizont feletti radarok, tengeralattjárók, repülőgépek és földi csapatok terén. Kanada határozottan ellenzi a Grönlanddal kapcsolatban kivetett vámokat, és célzott tárgyalásokra szólít fel az Északi-sarkvidék biztonságának és prosperitásának közös céljainak elérése érdekében.
A többoldalú kereskedelem terén támogatjuk azokat az erőfeszítéseket, amelyek célja híd építése a Transz-Csendes-óceáni Partnerség és az Európai Unió között, létrehozva ezzel egy 1,5 milliárd fős új kereskedelmi térséget.
A kritikus fontosságú ásványi anyagok tekintetében a G7-ben gyökerező vásárlói klubokat hozunk létre, hogy a világ diverzifikálhassa a koncentrált ellátást.
A mesterséges intelligencia terén hasonló gondolkodású demokráciákkal együttműködünk annak biztosítása érdekében, hogy végül ne kényszerüljünk választani a hegemónok és a hiperméretű vállalatok között.
Ez nem egy naiv multilateralizmus. Nem is támaszkodik gyengült intézményekre. Olyan koalíciókat épít, amelyekben állandó a párbeszéd, olyan partnerekkel, akikkel elegendő közös alap van a közös fellépéshez. Bizonyos esetekben a nemzetek túlnyomó többsége tagja lesz ennek a koalíciónak. És ez egy sűrű kapcsolati hálót hoz létre a kereskedelem, a befektetések és a kultúra területén, amelyre támaszkodhatunk a jövőbeli kihívások és lehetőségek esetén.
A közepes hatalmaknak együtt kell cselekedniük, mert ha nem ülnek az asztalnál, akkor a felszolgált menün marad csak számukra hely.
A nagyhatalmak megengedhetik maguknak, hogy egyedül cselekedjenek. Megvan a piaci méretük, a katonai kapacitásuk és a befolyásuk, hogy diktálják a feltételeket. A közepes hatalmak nem bírnak ilyen előnyökkel. Amikor egy középhatalom kétoldalú tárgyalást folytat egy hegemóniával, akkor gyengeségből tárgyal. Elfogadja, amit kínálnak neki. És közben verseng a hozzá hasonlókkal, hogy ki legyen a legalkuképesebb. Ez nem szuverenitás. Ez az alárendeltség elfogadása.
A nagyhatalmak rivalizálásának világában a közepes országoknak csak az marad, hogy versengjenek egymással a kegyelemért- Ám össze is lehet fogni, hogy egy harmadik, hatékony utat teremtsenek a maguk számára. Nem szabad hagyni, hogy egy erőszakos hatalom felemelkedése eltérítsen minket attól a meggyőződésünktől, hogy a legitimitás, az integritás és a szabályok hatalma továbbra is erős kell legyen – ha úgy döntünk, hogy együtt gyakoroljuk mindezeket.
Visszatérve Havelhez: mit jelentene a közepes hatalmak számára az, hogy »igazságban élni«?
Azt, hogy nevén nevezzük a dolgokat. Abba kell hagyni a »szabályokon alapuló nemzetközi rend« hivatkozásait, mintha az még mindig úgy működne, ahogy eddig hirdettük. Nevezzük a rendszert annak, ami: a nagyhatalmak közötti rivalizálás fokozódásának időszakában élünk, amelyben a legerősebbek a gazdasági integrációt használják kényszerítő eszközként érdekeik érvényesítésére.
Eközben nekünk következetesen kell cselekednünk. Ugyanazokat a normákat kell alkalmaznunk a szövetségesekre és a riválisokra egyaránt. Amikor a közepes hatalmak bírálnak egy adott irányból érkező gazdasági megfélemlítést, de hallgatnak, ha az egy másik irányból érkezik, akkor ugyanazt tesszük, mint Havel zöldségárusa.
Ezzel szemben meg kell építenünk azt, amiben hiszünk. Ahelyett, hogy várnánk a régi rend helyreállítását, hozzunk létre olyan intézményeket és megállapodásokat, amelyek a leírtak szerint működnek. Egyben csökkentenünk kell a kényszerítő eszközöket. Az erős hazai gazdaság kiépítése mindig minden kormány prioritása kell legyen. A nemzetközi diverzifikáció nem csupán gazdasági körültekintés, hanem a becsületes külpolitika anyagi alapja is. Az országok azáltal szerezhetik meg az elvi álláspontokhoz való ragaszkodás jogát, hogy csökkentik sebezhetőségüket a megtorlásokkal szemben.
Kanada rendelkezik mindazzal, amire a világ ma nagyon vágyik. Energia-szuperhatalom vagyunk. Hatalmas készletekkel rendelkezünk kritikus fontosságú ásványi anyagokból. A világ legjobban képzett lakossága él nálunk. Nyugdíjpénztáraink a világ legnagyobb és legkifinomultabb befektetői közé tartoznak. Tőkével, tehetséggel és hatalmas fiskális kapacitással bíró kormánnyal rendelkezünk, amely képes határozottan cselekedni.
És olyan értékekkel rendelkezünk, amelyekre sokan mások is törekednek.
Kanada egy működő pluralista társadalom. Közéletünk hangos, sokszínű és szabad. A kanadaiak továbbra is elkötelezettek a fenntarthatóság iránt. Stabil, megbízható partnerek vagyunk – egy olyan világban, amely minden, csak nem az. Olyan partner, akik hosszú távú kapcsolatokat kíván építeni és értékelni tudja azokat. Ráadásul józanul szemléljük, ami körülöttünk zajlik, és ennek megfelelően elszántan cselekszünk is. Értjük, hogy a nemzetközi kapcsolatokban bekövetkezett törés mást igényel tőlünk, mint alkalmazkodás. Azt várja el, hogy szembenézzünk a valósággal.
Mi kidobjuk azt a bizonyos táblát a kirakatból.
A régi rend nem jön vissza. Nem szabad gyászolnunk. A nosztalgia nem stratégia. A mai válság tanulságai révén valami jobbat, erősebbet és igazságosabbat építhetünk. Ez a közepes hatalmak feladata, melyek a legtöbbet veszíthetnek ma, egy erődökkel teli világban, ám a legtöbbet nyerhetik a valódi együttműködések révén.
A nagyhatalmaknak megvan a hatalmuk. De nekünk is van, mit szembe állítsunk ezzel: a képesség, hogy abbahagyjuk a színlelést, hogy nevén nevezzük a dolgokat, hogy megsokszorozzuk saját erőnket, és hogy együtt cselekedjünk. Ez Kanada útja. Nyíltan és magabiztosan választottuk magunknak ezt az utat.
És ez nyitva áll minden ország előtt, amely hajlandó velünk együtt végig menni ezen az úton.”
Ara-Kovács Attila fordítása.
11 Responses
Olvastuk: 121 087 megtekintés11 hónappal ezelőtt 2025. január 30. Négyszemközt
Írógépes verőemberekről és besúgókról írt legújabb könyvében, A sajtó megszállásában Mező Gábor. A Századvég vezető elemzője Andor Évának a Négyszemköztben arról is beszél, milyen pofátlanul reagál az átmentett hatalom haszonélvezői, ha megírják a múltjukat.
00:00:00 – Kezdés
00:00:15 – A sajtó megszállása
00:04:29 – Ungvári Tamás
00:13:18 – Medgyessy Péter, Horn Gyula magyarázkodásai
00:16:53 – Vajda Péter, Paul Lendvai
Péter
00:27:26 – N –9 Esterádház : család0 átmentése a televízióban: nagy nevek ügynökmúlttal
00:42:46 – Kutasi Kovács Lajos, Havas Henrik, Erdős Péter
00:53:07 – Rendszerváltás, SZDSZ, MSZP
00:02:42 – Geszti Péter
01:13:46 – Írógépes verőemberek régen és ma KÖVESS MINKET MÁSHOL IS! –
…..
„De Geszti Péter is „jól fekvő” családból származott. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került, ahol a hírhedt Bochkor Gábor-Boros Lajos duó futatta fel. Nem lényegtelen, hogy Bochkor apja is ismert kommunista tudósító és az MNVK-2. embere volt – szóval akár ilyen vonalon is összetarthattak. Boros meg ugye agitpropos zenebohócként kezdte, de hamar átállt a Hanglemezgyárhoz, ahol elég sokan megutálták egy életre. Aztán jött a rádiós-karrier.
Geszti tévés apja amúgy felemelkedése csúcsán hunyt el, a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható a Vágtázó Rapülő mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott.
Ezzel a háttérrel teljesen érthető Geszti Péter és Kepes András rendszerváltoztatás előtti és utáni felfutása. Mindketten tehetséges, kreatív emberek voltak, és mögöttük állt az a hálózat, amelynek szüksége volt olyan kreatív és tehetséges emberekre, akik családi alapon és politikailag teljesen megbízhatóak voltak. „
A kamutörténész Mexandázása a csabavezér úti alkoholista tolmácsolásában.Takaró Misitől nem találtál valamitx):)::) Na akkor csak a te kedvedért :
„Közel 5 milliós sérelemdíj megfizetésére kötelezte a bíróság a PestiSrácokat.A bírósági ítélet szerint a PestiSrmunkatársa,xr valójában „hozzáköltött” Ma életrajzához, illetve a lap által említett iratokhoz, vagyis ténybeli valótlanságokat közölt az újság Majúltjáról és a családjáról.”
Gyere máskor is zalkás…:):):)
Ara-Kovács Attila 😁😂🤣😃🤣😂😁
Betiltottak egy másik, Orbán Viktor bukását előrejelző fogadási oldalt is
A Polymarket után a magyar hatóságok tiltott szerencsejátékra hivatkozva blokkolták a Kalshi nevű előrejelzési piacot is. A platformon a felhasználók politikai eseményekre is fogadhattak, köztük a 2026-os választások kimenetelére.
Idáig hallani a disznó visítását, idáig érezni a penetráns bűzét.
Dél-Koreában 23 év börtön jár azért, ha egy politikai vezető visszaél a szükségállapot intézményével. Ott ez nem „válságkezelés”, hanem büntetendő hatalomgyakorlás.
Magyarországon ezzel szemben a rendkívüli jogrend nem kivétel, hanem alapállapot lett. Évek óta élünk „veszélyhelyzetben”, miközben a parlament szerepe kiüresedett, a rendeleti kormányzás rutinná vált, és a kérdésfeltevés is gyanússá lett.
Dél-Koreában vizsgálják, ki, mikor és miért döntött így.
Nálunk meg legfeljebb azt magyarázzák, hogy miért volt ez most is indokolt.
Ott a szükségállapot a demokrácia elleni támadás gyanúját veti fel.
Itt a szükségállapot a demokrácia helyettesítője lett.
A különbség nem kulturális.
Nem földrajzi.
Hanem jogállami.
Másutt felelősség jár érte.
Nálunk hosszabbítás.
Ezért érdekesek az ilyen hírek: nem azért, mert „bezzeg máshol”, hanem mert megmutatják, mihez szoktunk hozzá csendben.
Geszti Péter jól tud és villámgyorsan kommunikálni a Hunniával, amellyel áldoztak közösen, meggyaláztatva a rózsakeresztes renddel is Csernobil-i győzelmükkor, aminek a dalait – mint a többiek – az I. Emelet együttes énekelte meg. Nekik engedélyezett az ének, a beszéd, nem úgy, mint az egyszerű életű szívből beszélő és énekelő embereknek, akiknek már tüdőbetegségekkel kezdték a lemészárlását születésem előtt tüdőkórházak üzemeltetésével. Kanada és az amerikai elmeosztály szereplői Iker torony berendezése mellett nem vállalták a szerepeiket, ezért dőzsöltek végig 1945. óta, unalmukban nem tudva mit kezdeni magukkal. Milyen igazságuk van, hogy részt vettek a kidisszidált világ-Magyarország trianon óta ismét összeálló világ ura népével a monarchia létrehozásán az összes szerep végrehajtásával egy család megáldozásával az értelmiségekkel együtt? Ebben minden benne van, az igazsággal együtt, amivel le lehet zárni az egészet, amit műveltek, érzékenyítésével a pokol népeknek. Itt van a vasfüggöny miskolci központban berendezve, mai napig betegségeiket hajtják végre a miskolci elmeosztály veszélyes csapásaival, ugyanis Borsod a világapokalipszis központja, ami azt jelenti, hogy névleg az egész világ összes háborújával, mindennel, ami történik benne ezer éve világ ura világkönyvtárának szereplőivel itt van berendezve, meg szerte a világban, ezeket nemesítik emberré véráldozással. Trianon biblia olvasást, visszaszámlását jelentette a sátán népe szereplőinek, majd folytatták olyan elméletek gyártásával, amire Szerb Antal azt írta, hogy a XX. században nem lehet végrehajtani, a ratkós világtörténelmi korszakok szereplőinek megszülettetésével olyat tenni, amilyen még soha nem volt. Minden országot innen emeltek nagy közös áldozással, Kínát ugyanúgy, mint Indiát, amelyik elkezdte születésemkor ismét a lengyel egykori történelmet Feketevonatjával, tehén jelével együtt a törökökkel. Hogyan akarják lezárni a világ megváltásának végrehajtását, szappantisztító sorozatokban is, amikor olyan erőket mozgósítottak, amelyek tetteit és fertelmeit lehetetlen felsorolni?
0rbán – “Én egy szabad ember vagyok“
A cárból itt buggyant ki a kacagás.
az orbánfóbia delírium tremens egyik tünete
delírium tremens ügyben te vagy a tapasztalt páciens
Az idézőjelet felismered kiszes?
„SZABAD VAGYOK !”-MONDTA A MAJOM A RÁCSNAK.
„ÉN NEM,”-MONDTA A RÁCS-„ENGEM A MAJOM KÖRÉ ZÁRTAK” . . .