Régen. Csendes Csaba a történelmi Avason pusztuló épületekre hívta fel a figyelmet

Miről írt 40 éve az Észak-Magyarország. A megyei napilap 1983. január 16-i számában.

»Szépasszonyról« írnék. Avas a neve. Kedvem szerint bájait ecsetelném, titkait, melyekbe, ha egyszer-egyszer enged is némi bepillantást, attól csak rejtelmesebbé, kívánatosabbá válik (mint konyhaművész hölgyek húslevese, melyről hiába tudja az ember miféléket rejt, képtelen hasonlóra főzni, akárhányszor is próbálkozik, míg végül rájön: az ilyesmire születni kell).

De hát igy van ez rendjén. Így őrizheti titkait századok óta az Avas, így maradhatott napjainkra is fiatal. Igaz, arcát ezen a télen a megszokottnál gyakrabban rejti ködfátyla mögé. S aki azt gondolja, mindezért az időjárás a felelős, téved.

Most is zöldellő parkjai, ligetei között, romjait rejtegeti. Nem végeztünk pontos számlálást, de a város jelképévé vált kilátótól lépésnyire jó féltucat házacska roskadozik (összerondított felirataik szerint egyik-másik ajándékárusításra szolgált.) Tetejük, oldaluk gyűjtő-romboló szenvedélyű emberek kezdhették ki, munkájuk folytatását a mindenre kapható szövetségesre, a vasfogú időre bízva. Az meg nem habozik. A hajdani házacskák, téglapavilonok romlanak, roskadoznak.

Jó lenne, ha gazdáik megkerülnének. Újjáépítésükre, karbantartásukra, ám ha más lehetőség nincs, bontásukra. Ne kelljen szépséghibája miatt pironkodnia a „szép- asszonynak” a tavaszi napsütés előtt.”