Skip to content

Megtámadták az ellenzéki pártok három budapesti aláírásgyűjtő standját, és megverték az aktivistákat 

Összehangolt provokációt emleget a Párbeszéd és a DK, miután három budapesti aláírásgyűjtő standjukat is támadás érte.

Önkormányzati választások
Marad-e Budapest főpolgármestere Karácsony Gergely? Melyik városokban lehet esélye az ellenzéknek? Megrengethetik-e a közéleti botrányok a Fidesz helyi bástyáit? Június 9-én kiderül – kövesse velünk a 2024-es önkormányzati választások legfontosabb híreit!
FRISS CIKKEK A TÉMÁBAN

Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltre és a közös DK–MSZP–Párbeszéd fővárosi listához ajánlásokat gyűjtő budapesti választási standokat támadtak meg szinte egyszerre csütörtökön. A DK és a Párbeszéd “összehangolt támadásra“ gyanakszik, és közlésük szerint több aláírásgyűjtő aktivistájuk is megsérült.

A budapesti ajánlásgyűjtő pontokból hármat is megtámadtak – a Blaha Lujza téren, a Deák téren és Békásmegyeren –, szinte egyidőben. A Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea erőszakos cselekményeket említett a támadásokról szóló videós bejelentkezésében (egy másik helyszínről, a Nyugati térnél).

Szabó elmondta, hogy az incidenskor jelenlévők szerint „alkoholistának kinéző emberekhez odamentek fekete dzsekis középkorú férfiak, akik pénzt nyújtottak át nekik”, utóbbiak pedig ezután elkezdtek ordibálni, Karácsony Gergelyt, Dobrev Klárát és az ellenzéket szidni. Hozzátette:

a verbális erőszakon túl fizikailag is bántalmazták a sátraknál dolgozó aktivistákat, a Deák téri sátrat be kellett zárni, mert ott az összes aktivistát megverték.

Szabó Tímea a Fideszt sejthette emögött, mivel azt üzente: „Elegünk van ebből az erőszakból! Üzenjük a Fidesznek, hogy feljelentést tettünk a mai napon. Békásmegyeren fotót is készítettem azokról, akik fekete dzsekikben ültek a padoknál. Ne legyenek kétségei a Fidesznek: minket nem lehet megfélemlíteni!”

A támadásokat elítélte Dobrev Klára is. A DK politikusa közölte: olyan emberek sérültek meg, akiknek az volt minden „bűnük”, hogy az ellenzék győzelméért és a hatalom leváltásáért gyűjtötték az ajánlásokat a saját szabadidejükben. Orbán Viktor azt üzente: “hiába minden, nem tudtok minket megállítani!”

Megjegyezte: “Eddig csak hazudtak rólunk, lejárattak és fenyegettek minket. Ma fizikai erőszakhoz folyamodtak ellenünk. A hatalom ma olyan határt lépett át, amit csak diktatúrák szoktak. Eddig és ne tovább, ezt nem fogjuk eltűrni! Aki egyikünket támadja, az mindegyikünket támadja.”

 



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



5 Comments

  1. Névtelen
    2024.04.25. 19:01

    Pontatlan a cikk. A DK nem ellenzéki párt, hanem a szar orbán végbelében.

  2. Névtelen
    2024.04.25. 19:55

    Hallottam már én önbetörésről is

    A budapesti 4 dékás irodai is hogy leégett

  3. Névtelen
    2024.04.25. 20:00

    Timcsikém! Kérni kell ifj Apró Antal őrnagy védelmét. Ennyi.

    „Az állambiztonság megrendelőit mutatja be a hetivalasz.hu cikke; a hivatásos állomány ama felsővezetőit, beszervezőit és tartótisztjeit, akik még az előző rendszer összeomlása előtti pillanatokban (1988-89-ben) is mozgásban tartották az ügynökhálózatot.

    Felső- és középvezetők

    1. Andó József • 1989-ben a BM III/II-11. osztály, később a BM adatfeldolgozó szolgálatának vezetője.
    A Majordomusz Ingatlanhasznosító Kft. cégvezetője.

    2. Ifj. Apró Antal • 1989 végétől a BM III/II-2. osztály vezetője (Gyurcsány Ferenc anyósának testvére).
    Az Apró Controll Vállalkozásbiztonsági Kft. tulajdonosa.

    3. Bozsikné Bárányos Krisztina • 1989-ben alosztályvezető a BRFK operatív jelentéseket összeállító részlegénél. Június 16-án a rendőrfőkapitánynak és állambiztonsági helyettesének számolt be a Nagy Imre-újratemetés operatív biztosításáról.
    A BudaNet-cégcsoport társtulajdonosa, 2001-ig Gálszécsy András (Antall József kormányának titkosszolgálati minisztere) üzlettársa.

    4. Dankó László • 1984-től a III/II. csoportfőnökség helyettes vezetője, ő felelt a Nagy Imre és társai 1989. június 16-i újratemetésével kapcsolatos sajtóterv kémelhárítás által vállalt feladataiért (interjú szervezése Király Bélával és Kopácsi Sándorral).
    2004-ben az állami Bábolna Rt. felügyelőbizottsági tagja, jelenleg a Halászsas Bt. tulajdonosa.

    5. Farkas Gyula • 1990-ig a BM III/II-3. osztály helyettes vezetője.
    A felszámolás alatt álló Qvantor Bau Építőipari Kft. társtulajdonosa.

    6. Forgács Lajos • 1984-től a BM III/III-4. osztály vezetője. A „Subások” fedőnevű nyomozás (Csoóri Sándor és Für Lajos csoportja) kapcsán szerepet vállalt Ilia Mihály irodalomtörténész lejáratási kísérletében. Részt vett a Nagy Imre-újratemetés biztosítására alakult operatív bizottság ülésén, ő felelt Bartis Ferenc és Érsek Iván megbékélésre felszólító cikkeiért.
    Az R-Side Biztonsági Tanácsadó Kft. alapítója, 2008-ig a cég vezetője.

    7. Hajós Sándor • A BM III/III-7. osztály helyettes vezetőjeként tagja volt az 1989. június 16-a biztosítására alakult testületnek. Háttéranyagot biztosított Tőke Péternek, a Reform főszerkesztőjének a belügyminiszterrel készítendő interjúhoz. Részt vett az 1989. október 23-a biztosítására alakult operatív testület munkájában is.
    Az ezredforduló után az üzleti hírszerzéssel foglalkozó Posys Kft. szakértője.

    8. Izsó Attila • 1990-ig a BM III/III-5/b. alosztály vezetője.
    A MÁV egyik takarítócégeként ismert RIC Zrt. vezérigazgatója.

    9. Kaló József • A rendszerváltás előtt a Borsod megyei rendőrfőkapitány állambiztonsági helyettese, majd főkapitány.
    A Magyar Biztonsági Vállalkozások Munkaadói Szövetségének elnöke.

    10. Kékesdi L. Gyula • 1989-től a III/III-7. osztály vezetője, korábban az MDF-rendezvényekről jelentő Kiss Ernő Csaba beszervezője. Június 16-án az ő irányításával állították össze a helyzetjelentéseket az újratemetésről. Tagja volt az 1989. október 23-a biztosítására alakult testületnek is.
    2005-ig a kancellária nemzetbiztonsági irodájának főosztályvezető-helyettese.

    11. Koi László • 1990-ig a BM III/II-11. osztály (titkárság) vezetője.
    A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara budapesti elnöke, az S. K.-Info Bt. vezetője.

    12. Lusztig Péter • A rendszerváltozás előtt a pécsi III/I. alosztály vezetője, a Baranya megyei rendőrfőkapitány biztonsági helyettese.
    A 90-es évek elején megyei rendőrfőkapitány, később a rendészeti minisztérium tanácsadója, Zuschlag János belügyi kapcsolata.

    13. Pajcsics József • 1981-ben a III/1. vizsgálati osztály vezető-helyettese, Krassó György zaklatásának engedélyezője, a rendőrség részéről 1988-1989-ben ő vett részt Nagy Imre sírhelyének megkeresésében.
    1995-ben az ORFK vizsgálati osztályának helyettes vezetője, később ügyvéd, a Magyar Kriminológiai Társaság alapító tagja, titokvédelemi szakértő.

    14. Récsey Róbert • 1989-ig a budapesti rendőrfőkapitány állambiztonsági helyettese, később a kormányőrség parancsnoka. Már a BRFK III/III-A. alosztályán is az MSZMP és a minisztertanács vezetőinek védelméről gondoskodott, láttamozta az „ellenzék ellenséges akcióiról” szóló jelentéseket.
    A Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Bank Biztonság Bizalom Zrt. elnöke, az Arcadom Építőipari Zrt. felügyelő bizottsági tagja.

    15. Rogán Gyula • 1990-ig a BM III/II-1. osztály vezetője.
    Az Abisko Holding Kft. és a Pro Patria Engineering Védelmi Kft. ügyvezetője.

    16. Stefán Géza • 1989-ben a budapesti rendőrfőkapitány helyettese. Állambiztonsági vonalon ő volt a legmagasabb beosztású tiszt, így a Nagy Imre újratemetésével kapcsolatos operatív akciók is a jóváhagyásával történtek. Láttamozta a BRFK minden fontos állambiztonsági iratát.
    A Katonai Biztonsági Hivatal volt főigazgatója, a múlt hétvégén hunyt el.

    17. Strényi Ferenc • 1990-ig a BM III/IV. csoportfőnöke.
    A Toldi Miklós Vagyonvédelmi Kft. társtulajdonosa.

    18. Szabó Ferenc • 1990-ig a BM III/II-8. osztály vezetője.
    A Bank Biztonság Bizalom Zrt. és az ugyancsak Demján-érdekkörbe tartozó Airport Security Kft. társtulajdonosa, a Pink-Diamond Pénznyerő-automatákat Üzemeltető Kft. ügyvezetője.

    19. Szita János • 1989-ben az állambiztonsági miniszterhelyettes titkárságának helyettes vezetője, korábban az 56-osok és Lezsák Sándor figyelése tartozott a feladatai közé. Ő szervezte be az 1989. június 16-i eseményekről a Pofosz nevében jelentő Szentgály Sándort is.
    Az Airport Security Kft. ügyvezetője, társtulajdonos az R-Side Biztonsági Tanácsadó Kft.-ben.

    20. Szövényi György • A rendszerváltás előtt a BM III. Főcsoportfőnökség alezredese, Kőszeg Ferenc egykori kihallgatója.
    A Contarex Security Kft. és a Contarex Electronic Kft. ügyvezetője.

    Beosztott állambiztonságiak

    21. Augusztini Tamás • A BM III/III-4-c. alosztály beosztottja.
    A Kristály Manufaktúra Parád 1708 Kft. ügyvezetője.

    22. Balla Béla • 1989-ben a BRFK III/II-1/A. alosztály tisztje. Június 16-án titkos megbízottakkal és más állambiztonságiakkal kellett kapcsolatot tartania.
    A BRFK volt bűnügyi igazgatója, Lamperth Mónika belügyminisztersége idején a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának műveleti szolgálatvezető-helyettese.

    23. Béres László • 1989-ben a BRFK III/III-D. alosztály tisztje. Június 16-án „vizuális felderítést” hajtott végre a Hősök terén.
    Ferencváros jelenlegi rendőrfőkapitánya, korábban VI-VII., illetve XVIII. kerületi kapitány.

    24. Bikádi János • 1986 és 1990 között a Csongrád megyei politikai rendőrség századosaként értékelte többek közt Nagy Imre újratemetésének szegedi előkészületeit.
    A szegedi Cserepes Sori Piac Kft. nemrég nyugdíjba vonult ügyvezetője.

    25. Chászár László • 1989-ben a BM III/III-1-a. alosztály beosztottja.
    A Cordon-Team Vagyonvédelmi Kft. ügyvezetője.

    26. Csüllög Sándor • 1989-ben a BM III/III-4-c. alosztály beosztottja, Katkó Tamás fotóművész tartótisztje.
    Az RTL Klub legnagyobb stratégiai partnereként ismert IKO Media Group terjesztési igazgatója.

    27. Évinger István • 1989-ben a BM III/III-1-a. alosztály beosztottja.
    A Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségével közösen alapított Lex Magánnyomozó Kft. tulajdonosa.

    28. Harmados György • A BM III/III-7. osztály tisztjeként ő állította össze a többi állambiztonsági részlegnek küldött tájékoztatókat Nagy Imre újratemetésekor.
    A fent említett Posys Kft. résztulajdonos-ügyvezetője.

    29. Herbán Tibor • 1989-ben a BM III/III- 2-b. alosztály beosztottja.
    A Bank Biztonság Bizalom Zrt. szervezési igazgatója.

    30. Horváth József • 1989-ben a BM III/III-4-b. alosztály beosztottja.
    A Fidesz-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal műveleti főigazgató-helyettese, később a Szilvásy György vezette titkosszolgálati szervek által „leleplezett” UD Vagyonvédelmi Zrt. társtulajdonosa.

    31. Kaizinger Zoltán • 1989-ben a BM III/III-2-a. alosztály beosztottja, a Fidesz-tagként (Nagy Imre újratemetése kapcsán) demonstrációellenes hangulat szításával megbízott Szeszák Zsoltot ő szervezte be.
    2004-ig a ciprusi gyökerű Omninvest Oltóanyagtermelő Kft. felügyelőbizottsági tagja, 2005-ig ugyanilyen megbízást lát el a Medyag Immunbiológiai Kft.-ben.

    32. Kalauz Lajos • 1989-ben a BM III/III- 3-a. alosztály beosztottja.
    A Micro Police Magánnyomozói Kft. résztulajdonosa.

    33. Karmos Gábor • 1989-ben a BM III/III-2-a. alosztály beosztottja. Harmados György mellett részt vett a többi állambiztonsági részlegnek küldött iratok összeállításában. Titkárhelyettese volt az 1989. október 23-a biztosítására alakult operatív bizottságnak.
    A Közúti Közlekedési Akadémia Kft. vezetője, a Lorre-Centrum Kft. tulajdonosa, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkárhelyettese.

    34. Kazinczy Gusztáv • 1989-ben a III/III-2-a. alosztály beosztottja, a június 16-i újratemetésről jelentő Szakáll Ákos tartótisztje.
    A Kulcsár Attilához kötődő perekben a telefonlehallgatások szakértője (a Nemzetbiztonsági Hivatal alezredeseként).

    35. Kivágó Iván Györgyné • 1990 előtt a III/II-8/B. alosztály munkatársa.
    1991-ig a nemzetbiztonság kötelékében maradt, jelenleg a XXIII. kerület szocialista alpolgármestere. A legutóbbi költségvetési szavazáskor a Fővárosi Közgyűlés tagja.

    36. Kohári Tibor • 1989-ben a BRFK III/III-D. alosztály tisztje. Ő foglalkozott Fónay Jenő levelezésének kiértékelésével. Június 16-án több titkos megbízottal is kapcsolatot tartott.
    Magánnyomozókat, biztonságszervezőket oktat, neve szerepel a rendészeti tárca vizsgaelnöki listáján.

    37. Lakó János • 1989-ben a BRFK III/III-B. alosztály tisztje. Nagy Imre és társai újratemetésének napján kapcsolatban állt több ügynökkel.
    A gibraltári cégek tulajdonában lévő Gallon-Invest Kft. ügyvezetője, a Wabard Biztosító Zrt. biztonsági főnöke.

    38. Lehotka Ferenc • 1989-ben a BRFK III/II-1/A. alosztály tisztje. Június 16-án több hálózati személlyel is kapcsolatot tartott.
    A MÁV Zrt. biztonsági igazgatóságának szakértője.

    39. Pallagi Anikó • 1989-ben a BM III/III- 2-a. alosztály tisztje.
    A Mihók Erika, Pallagi Anikó és Göböl Edina Ügyvédi Iroda tagja, a Rendőrtiszti Főiskola adjunktusa, a főiskola Büntetőjog című jegyzetének társszerzője.

    40. Peredi György • 1989-ben a BM III/III-4-b. alosztály beosztottja, az SZDSZ-rendezvényekről jelentő Horváth László Pongrác tartótisztje.
    A magánnyomozásra szakosodott VI-PE Információs Bt. vezetője, a fent említett Posys Kft. állandó partnere.

    41. Péter-Bartha Gábor • 1989-ben a BM III/III-1-a. alosztály beosztottja.
    A Medgyessy-Gyurcsány-kormányok idején a nemzetbiztonsági kabinet titkára. Juhász Ferenc egykori honvédelmi miniszter 2004-ben a szolgálati érdemjel arany fokozatával tüntette ki.

    42. Plézer Viktor • 1989-ben a BM III/III-3-a. alosztály beosztottja.
    Az Általános ismeretek a bűnügyi rendőrség nemzetközi szervezetéről című könyv szerzője, szakmai konferenciákon a legnagyobb biztonsági cégek között jegyzett G4S-csoport szakértője.

    43. Rovó József • 1989-ben a BM III/III- 6-a. alosztály beosztottja.
    A König Security Kft. és a Ras-Tech Vagyonvédelmi Kft. vezetője.

    44. Rummel József • A rendszerváltás előtt III/III-as, III/II-es, illetve III/I-es tiszt.
    2006-ban a Magyar Szocialista Párt hódmezővásárhelyi szervezetének kampányfőnöke.

    45. Salgó László • A rendszerváltás előtt a Csongrád megyei III/I-II-III-kirendeltség elemzőtisztje.
    2002 és 2004 között országos rendőrfőkapitány, utána az Europol igazgatóhelyettese volt.

    46. Samu Mihály • 1989-ben a BM III/III-2-a. alosztály beosztottja.
    A Securitas Biztonsági Szolgáltatások Kft. ügyvezetője.

    47. Sasvári Rudolf • 1989-ben a BRFK III/II-1/A. alosztály tisztje. Június 16-án kapcsolatban állt több ügynökkel.
    Az Ulysses Team Magánnyomozó Kft. tulajdonosa, az Üzleti hírszerzés, avagy az ügynöktartás ábécéje című könyv szerzője.

    48. Szekeres Ferenc • 1989-ben a BM III/III-1-c. beosztottja.
    A moszkvai magyar nagykövetség attaséja (a rendészeti tárca delegáltja).

    49. Tasnádi László • 1989-ben a BRFK III/II-2. alosztály tisztje. Június 16-án kapcsolatban állt több ügynökkel.
    A 2002-es kormányváltás után eltávolították az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal bűnügyi igazgatói székéből, ma a Pintér Sándor tulajdonában álló Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. vezérigazgatója és a Pajzs 07 Biztonságvédelmi Zrt. igazgatósági tagja.

    50. Troll György • 1989-ben a BM III/III-4-a. alosztály beosztottja.
    Az I. S.-Inside Security Tanácsadó Kft. tulajdonosa.”

  4. Névtelen
    2024.04.25. 23:37

    timiKÉM miért nem intézte el őket?

  5. unexpected moments at the sunset
    2024.04.26. 23:03

    nem véletlen a háborús veszélyhelyzet 15 éve

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük