Nyilvános? Az Országos Mentőszolgálat jegyzőkönyve arról  amikor Varga Judit mentőt hívott Magyar Péterhez

„Magyar Péter öngyilkosságot hazudott – A Bors megszerezte az Országos Mentőszolgálat jegyzőkönyvét”

Ezzel a címmel és alcímmel tette közzé az Országos Mentőszolgálat két úgynevezett esetlapját (lényegében jegyzőkönyvét) egyik cikkében szombaton a Bors bulvárlap (nem linkelem, de nem egy atomfizikusi munka megtalálni).

A dokumentumokban kitakarták ugyan a személyes adatok többségét, de több adat így is látható. Így elolvasható az, hogy 2023 februári eset helyszíne a főváros XII. kerületében lévő Kútvölgyi út 44., ami akkor Magyar Péter és Varga Judit közös lakcíme volt, és hogy a beteg egy Péter keresztnevű 41 éves férfi. A dokumentum egy apró érdekessége, hogy a bejelentő nevénél Dr. [KITAKARÁS] Péter szerepel, ami fura annak fényében, hogy elvileg Varga Judit hívta a férjéhez a mentőt.

A cikkben meg is nevezik Magyar Pétert, és arról írnak többek között, hogy az eset idején „zavart, gyógyszermérgezett” volt. Az esetről Varga Judit korábban már beszélt a Hajdu Péter bulvárműsorában adott propagandainterjúban.

Szakértő: „Ez bűncselekmény”

„Az Országos Mentőszolgálat ezen dokumentuma igen érzékeny személyes- és egészségügyi adatokat tartalmaz, amely tulajdonosa maga Magyar Péter. Rajta kívül senki nem hozhatta volna nyilvánosságra ezen érzékeny adatokat, ez ugyanis bűncselekmény”

– reagált a cikkre, illetve a mentőszolgálati dokumentum nyilvánosságra kerülésére Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, a Röntgen blog szerzője.

Kunetz szerint az csak egy dolog, hogy a Borsnak milyen következményekkel kell szembenéznie, de az ügynek kell, hogy legyen egy sokkal fontosabb következménye:

az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vezetését a mai napon azonnali hatállyal el kell bocsátani.

A szakértő szerint ugyanis az, hogy a Mentőszolgálattól „ilyen érzékeny adatok »kiszivároghatnak«, az olyan jellegű bizonytalanságot szül a társadalom egészében az Országos Mentőszolgálat adatkezelésével és egyáltalán magával az OMSZ-szal kapcsolatban, amely nem tolerálható”. A szakértő szerint nagyon súlyosan sérült a mentőszolgálat hitelessége, hiszen „hogyan lehet bárki is biztos abban, hogy a jövőben nem fog személyes- és/vagy egészségügyi adata egy kampány során, vagy egyáltalán bármikor kikerülni?”

Kunetz azzal zárta a posztját, hogy írását az érintett hatóságok bátran értelmezheti fel/bejelentésnek.

Az esetről előbb telefonon érdeklődtünk a mentőszolgálat sajtóügyeletén, majd kérésüknek megfelelően írásban küldtük el az üggyel kapcsolatos kérdéseinket. Többek között arra voltunk kíváncsiak, indult-e vizsgálat, tesz-e feljelentést az OMSZ, hányan és hogyan férhetnek hozzá egy ilyen betegdokumentumhoz, naplózzák-e és nyomon követhető-e egy-egy ilyen adat kikérése.

Győrfi Pál válaszolt is, meg nem is

Frissítés: Az Országos Mentőszolgálat nem sokkal cikkünk megjelenése után írásban válaszolt érdeklődésünkre. Bár nem minden kérdést válaszoltak meg, a Győrfi Pál kommunikációs vezető által aláírt levél leszögezi: „Az Országos Mentőszolgálat általi adatkezelés jelen esetre vonatkozó teljes szabályosságát vizsgálat keretében ellenőrizzük”. Arra a kérdésre, hogy a szakértő szerint bűncselekmény történt, és feljelentést tesznek-e, nem reagált.

A Mentőszolgálat azt is közölte: „A dokumentáció a mentőellátást követően az EESZT rendszerébe kerül, ahol megfelelő jogosultság esetén a beteg, a törvényes képviselője, vagy másik, illetékes egészségügyi ellátó hozzáférhet. Ezen túlmenően a betegdokumentációt szintén szigorú adatvédelmi feltételek mellett rendőrségi, bírósági eljárás kapcsán is kikérhetik tőlünk, azt követően a dokumentum az iratanyag részét képezheti.”

A Mentőszolgálat most annyira figyelt a betegjogokra, hogy arra, miszerint Magyar Péter betegdokumentumai kerültek nyilvánosságra, csak ennyit reagált: „Az Országos Mentőszolgálat a betegdokumentációt az adatvédelmi szabályok szigorú betartásával kezeli, illetéktelen személynek, például érdeklődő újságírónak soha nem szolgáltatja ki. Ennek alapján természetesen arra sem adhatok választ, hogy a sajtóban megjelent dokumentum adattartalma milyen esetre, mely személyre vonatkozik.”

Papírszivárgás

Korábban a rendőrséget is megkérdeztük, hogyan kerülhetett nyilvánosságra az a rendőrségi jegyzőkönyv, ami Magyar és Varga 2020. decemberi veszekedéséről készült. A dokumentumnak előbb csak a tartalmát lehetett megismerni a Hvg egy oknyomozó cikkéből, majd később az egészet közzétette a kormánypárti Mandiner. Az eset és főleg a dokumentum tanulságaival ebben a cikkben foglalkoztunk bővebben. Azt is megkérdeztük a rendőrségtől, hogy az ügy miatt indult-e vizsgálat, zajlik-e vizsgálat, de választ nem kaptunk.