A szerkesztő kedvence
Ne hagyd, hogy bántsanak, ne hagyd hogy féljek, Ne hagyj egyedül, ha fájna az élet. Hallgass meg mindig, ülj le most mellém, Higgy nekem, s elmondom lelkemnek terhét. Ne mondd, hogy mesélek, ne mondd, hogy hazugság, Én érzem belül, hogy nyomaszt a valóság, Emberek bántottak, semmibe vettek, Nem volt ki segítsen, nem volt ki megvédjen Nyújtsuk most feléjük segítő kezünket, Védjük amíg élünk testüket, lelküket, Joguk van nekik is gyermekként élni, Békében, szépen, boldogan felnőni. Éltem az életem, játszottam, tanultam, Hittem a jóban, a kimondott szóban, Átvertek, elvették tőlem a lelkem, Hogyan dolgozzam fel, miért kell szenvednem. Olyanok bántottak, akikben bíztam, Gyermekként éltem át kínzó dolgokat, Ne hagyj hát elvesznem, egyedül félek, Magamra maradva fájdalmat érzek. Nyújtsuk most feléjük segítő kezünket, Védjük amíg élünk testüket, lelküket, Joguk van nekik is gyermekként élni, Békében, szépen, boldogan felnőni. Másoknak szeretet jutott az életben, Nekem a bánat, a szorongás a létem, Kiszolgáltatva a felnőttek között, Kedvességbe csomagolt hazugság körök. Piszkos lett testem, azt mondják rágalom, Lemosni szeretném, hogyan azt nem tudom, Se vízzel, se könnyel nem lehet már soha, Egyedül a szeretet az, ami megoldja. Komor sötétség járja át a testem, Kong benne üresen, fájón a lelkem, Nem álltak mellettem, nem kaptam támaszt, Bánatomat merre, hova kiáltsam? Nyújtsuk most feléjük segítő kezünket, Védjük amíg élünk testüket, lelküket, Joguk van nekik is gyermekként élni, Békében, szépen, boldogan felnőni. Nyújtsuk most feléjük segítő kezünket, Védjük amíg élünk testüket, lelküket, Joguk van nekik is gyermekként élni, Békében, szépen, boldogan felnőni.