Bornai Tibor A fa ára.
Szomszédom szomorúan mutatja a kertjében álló, félbevágott fenyőt. Valaki ellopta karácsonyra a felső másfél métert. A fejemet csóválom, és már ébred is bennem a tanult gondolatsor, hogyan lehetne elkapni az illetőt, miként bizonyítható, hogy éppen annak a fának a csúcsa áll a szobájában feldíszítve, amelyiknek az alja itt torzólkodik a szomszédban… és aztán egy új gondolat kúszik elő, amire eddig még nem számítottam. Ez a gondolat csak mostanában fejlődhetett gondolhatóvá bennem, mert még alig ismerek rá. Így hangzik: ha valaki szegény, és mégis ünnepelni akar, elveszi, amire szüksége van. Nem szabad harcolni vele. Neki is jár fenyő, neki is jár ünnep.
Mondom: új a gondolat, és még gyakran beszínezi egy másik, az, hogy a rabló esetleg nem szegény, hanem gonosz. Igen. Lehet az is. De manapság egyre nagyobb a valószínűsége, hogy szegény. És ha enni szeretne, azt is elveszi majd. És jár neki. És akitől elvette, nem szólhat egy szót sem. Egymás nyakának átharapása nem oldja meg a problémát. Csakis a magas fokú szolidaritás, amely elcsitítja a megrablott haragját. Ami azt súgja neki, kár, hogy nem adtad oda. Szebb lett volna. És örülj, hogy neked volt. És reméld, hogy egyszer még lesz. Nem ez lenne a keresztényi megközelítés? (De.)
Amúgy volna egy praktikus ötletem. A szegények döntsenek úgy, hogy december 25-én ünneplik a karácsonyt. A Megváltó biztosan megértené, miközben aznapra már kifizethető mértékűre zuhan a fa ára.