Barnabás: „Azért vagyunk itt, mert imádjuk Magyar Pétert. Hiszünk benne

Barnabás: ( Lechner Barnabás az egykori Heti Hirnök Hetilap  főszerkesztője)„Azért vagyunk itt, mert imádjuk Magyar Pétert. Hiszünk benne. Esélyt ad.”

Tündi: „A rabszolgatörvény óta járok tüntetésekre. Itt most rengeteg fiatal van, míg eddig inkább csak a nyugdíjas »szakosztályt« láthattuk a megmozdulásokon – amire jó ha pár ezren elmentek.”

Gyula: „Sohasem tartoztam egyik oldalhoz sem, mert senkit sem találtam elég hitelesnek. Magyar Péter attól más, hogy okos. Meg lehet nézni a Puzsér Róberttel folytatott beszélgetését:

okos és kész.

Ha így folytatja, miniszterelnök lesz belőle. Minden egyes rendezvény egyre magasztosabb, és egyre többen tudnak azonosulni vele, olyanok is, akik eleinte kétkedve fogadták.”

Mi lesz a választások után?

Gyula: „Reméljük, egy kis időre nem hallunk róla, és kipiheni magát. Aztán folytatja. Magyarországnak erre van szüksége: hogy kapjunk feladatokat, hogy részesei lehessünk a dolgoknak.”

Tündi: „A Partizán-interjúban Magyar Péter azt mondta, hogy ő nem akar politikus lenni. Mégis az lett, a mi lelkesedésünk rántotta bele őt ebbe az egészbe.”

Gyula: „Az a jó benne, hogy nem profi, nem mesterkélt,

nem egy színfalak mögött összerakott bábjáték.

Egy hiteles ember, aki a fiatalokat ugyanúgy meg tudja szólítani, mint az idősebbeket. Olyan összetartás lett az emberek között, amire már nagyon ki voltunk éhezve. Nem arra vagyunk kiéhezve, hogy balhézzunk, vagy hogy egy Magyar Péterünk legyen, hanem, hogy összetartsunk.”https://www.facebook.com/magyarnarancs/posts/pfbid0HLCtk1nQjv3bEQW4kpkSXFGnXdT9sn1uyb8XiNt2usDeHdWY59w3JFvoAKme44A7l