Kerékpárosra nyitotta autója ajtaját, aki meghalt– felfüggesztett szabadságvesztést kapott

Kerékpárosra nyitotta autója ajtaját – felfüggesztett

szabadságvesztést kapott

Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki
figyelmetlenségből egy elektromos kerékpárral közlekedő nőre nyitotta
autójának ajtaját, melynek következtében a sértett elhalálozott.
A megállapított tényállás szerint a vádlott egy borsodi településen közlekedett
gépjárművével, majd azt félig az útpadkán leállította. Mögötte közlekedett a
sértett elektromotoros rásegítésű kerékpárjával. A terhelt megállását követően
visszapillantó tükreibe belenézett, majd hátrafordult, hogy meggyőződjön
arról, hogy a járművéből való kiszállásával a személy- és vagyonbiztonságot
nem veszélyezteti-e és az autó bal oldali első ajtaját kinyitotta. Ennek során
azonban figyelmetlensége miatt nem észlelte az időközben kerékpárjával a
jármű hátsó részét megközelítő, annak kikerülése során a megfelelő
oldaltávolság tartását elmulasztó sértettet. A néhai sértett nekiütközött a már
csaknem teljes egészében kinyitott ajtónak és az úttestre zuhant. A nő a
kórházba szállítást követően elhunyt. Halála és a közlekedési baleset között
közvetlen ok-okozati összefüggés volt.
A bíróság a vádlottat közúti baleset okozásának vétsége miatt 1 év –
végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre és 9
hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.
Az ítélet nem jogerős.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű