„Nem akarunk sok kis akasztói stadiont” – ezzel arra célzott a miniszter, hogy a megépült, 15 ezer milliárd forint értékű infrastruktúra fenntartására, működtetésére sokat kell majd áldozniuk a jövőben, nagy kihívás lesz a megóvásuk, és a kihasználtságuk ösztönzése. (Akasztóra a 90-es évek közepén épített stadiont a sikerei csúcsán lévő Stadler József, amely azóta mállik szét a pusztában.)
Nonszensznek gondolják, hogy a 150 milliárdból megépülő Nemzeti Atlétikai Központban maximum három verseny van egy évben 2023 óta. A legtöbb létesítményt igyekeznek megnyitni a nagy közönség előtt, ami általános óhaj.
Azt is megerősítették, hogy a megörökölt sporteseményeket megrendezik, de nagyjából mindegyiket fele áron. A négyesfogathajtó-világbajnokságról egyelőre még nincs döntés, erre az előző kormány nagyvonalúan 2,8 milliárdot csoportosított át.
Fotó. Archív
