Mit mondott Madarász Péter, Miskolc legjobb gimnáziumának igazgatója a ballagáson?

Kedves Ballagó Diákok! Tisztelt Szülők, Vendégeink! Kedves Kollégáim!
Gimnázium igazgatóként az egyik legszebb, ám legnagyobb kihívást jelentő
feladat, kiállni az iskola egésze, a kedves szülők és vendégek elé beszédet
mondani évről évre.
Mert mit is várnak el ilyenkor tőlem? Legyen a beszédem számvető és
előremutató, hivatalos és személyes, ünnepélyesen komoly és derűsen tréfás.
Legyenek benne magvas gondolatok, veretes idézetek, egész életre szóló
bölcsességek.
Van egy rossz hírem. Ilyet még a mesterséges intelligencia sem tudott, higgyék
el, megpróbáltam.
Nektek ballagó diákoknak erről nem kell beszélnem, ti nagyon jól tudjátok,
mennyire ügyesen dolgozik AI kolléga, hiszen számos beadandó esszével,
fogalmazással, házi feladattal segített már ki titeket. A ballagási beszéd
kérésemre is nagyon ügyesen dolgozott. 11 másodperc alatt beletett mindent:
emlékeket, múltat, kitartást, köszönetet, útnak indítást. És mégis. Egyetlen
sorát sem tudom vállalni, bár majdnem minden kritériumnak megfelel.
Ez a próbálkozásom indította el azt a gondolatot bennem, hogy mitől válik
emberivé az iskola és mire használhatjuk a hihetetlen képességekkel bíró
mesterséges intelligenciát.
A ChatGPT szöveget alkot, pillanatok alatt összegyűjtve az odaillő tényeket,
elhelyezi benne a kulcsszavakat, megfogalmazza a sablonos, viszont helyzethez
illő bekezdéseket. De mit nem tud? Árnyalatokat kifejezni, érzelmeket
közvetíteni, kreatív, új gondolatokat alkotni, valójában megkülönböztetni sem
tudja a szokványost az eredetitől. De ami a legnagyobb gyengéje, nem tud
emberséget és tartást adni, hitelességet és alázatot közvetíteni, amit mi
fontosnak tartanánk a tarisznyába csomagolni.
Ez a mi dolgunk volt, kedves kollégáim. Most már csak itt állunk, és mást nem
tehetünk, mint bízunk, hogy sikerült elvégezni azt a munkát, ami számunkra
rendeltetett. És bizonyosságot ad nekem az a sok szeretet, ragaszkodás, ötlet,
kreativitás, amit átélhettünk az utolsó órák tantermi búcsúzásain. Ilyenkor néha
könnyekkel küszködve diák és tanár egyaránt megnyitja lelkét, és megláthatjuk
igazán egymás szívét. Ezt gondolom az iskola titkának, ezekért a pillanatokért
érdemes küzdeni tanárként és diákként. Ezt nem fogja tudni megadni soha
egyetlen korszerű mesterséges intelligencia sem, ehhez ember kell, szív és lélek

kell. Köszönöm nektek, hogy ezt idén is átélhettük, és szeretném most
ráirányítani a figyelmeteket a jól végzett munka örömére, az élet értékeinek
szépségére, az emberi kapcsolatok fontosságára.
Köszönöm kedves szülők, hogy megengedték, hogy gyermekeiknek ebben a
nagyon fontos életszakaszában ilyen nagy hatással lehessünk rájuk, hogy bíztak
bennünk, és részesei lehettünk a nevelés-oktatás folyamatának. És köszönöm
kedves kollégáim nektek is a segítő támogatást, a muníciót, az emberséget, az
átadott értékeket.
Számunkra az iskola emberek, egyéniségek sokasága, hasonlóságok és
különbségek összeütközése során keletkező harmónia. Ezért lett a Herman
ilyen, mint amilyennek ti most megismeritek. Sokféle tanár egyéniség, sokféle
nézőpont, színes diák minták, különböző vélemények találkoznak itt a házon
belül, és teremtenek egy nyitott, otthonos, befogadó légkörű közeget.
Az otthon fontossága megjelent az elhangzott versekben, dalokban is. Tudjuk
mind, eddig az igazi otthon a szülői ház és a szellemi otthon, a gimnázium
szabta meg az életetek menetét, néha szabadságra tanítva, néha korlátok közé
szorítva titeket.
Most változás előtt álltok: a felnőtt lét kapujában, az útnak indulás pillanatában
kívánok nektek erőt, kitartást és alázatot, egészséget és szerencsét a további
utatokhoz.
Gimnáziumunk szép hagyománya, hogy 1997 óta a nevelőtestület a ballagási
ünnepélyen „A HERMAN OTTÓ GIMNÁZIUMÉRT” emlékérmet adományozza
annak a végzős tanulónak, aki kiváló tanulmányi eredménye mellett a
legeredményesebb volt az országos tantárgyi versenyeken, és ezáltal
hozzájárult ahhoz, hogy az iskolánkban folyó színvonalas munka országosan is
ismert legyen.
Néhány nappal ezelőtt a tantestület nyilvánossága előtt gratuláltunk a
tanulmányaik során országos és nemzetközi tanulmányi és sport
versenyeredményt elért tanulóknak. A 147 fős évfolyam 51 tanulója, több mint
egyharmada volt érintett. Büszkék vagyunk Rátok és köszönjük, hogy a Herman
színeiben versenyezve erősítetettétek az iskola hírnevét. Közülük ebben a
tanévben 7 tanulóra érkezett jelölés kiváló eredményeik elismeréseként.
Mielőtt átadnám ezt a kitüntetést, szeretném bemutatni a jelölteket. Idén is
minden jelöltnek elkészítettünk egy egyedi, névre szóló kis emléket, mely

tartalmazza az emlékplakett kicsinyített mását. Kérem a jelölteket, hogy a
nevük elhangzása után fáradjanak előre, hogy átadhassuk számukra a jelöléssel
járó ajándékot.
Babcsán Gergely 12/1 osztályos tanuló az itt töltött nyolc év alatt matematika
és fizika versenyeken ért el kiváló eredményt, sőt az iskola kézilabda
csapatának tagjaként két Diákolimpiai aranyéremmel büszkélkedhet.
Legrangosabb tanulmányi versenyeredményei az Arany Dániel
Matematikaverseny III. díja, a Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjében elért
eredménye, illetve fizikából az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen
elért 12.helyezés.
Baranyai Lili 12/2 osztályos tanuló. A „Gloria Victis” Történelmi
Csapatversenyen 5. helyezést ért el, háromszoros diákolimpikon a nyelvészeti
csapat tagjaként. 2023-ban a Nemzetközi Nyelvész Diákolimpiáról a négy fős
csapattal bronzérmmel tért haza.
Emődi Marcell 12/1 osztályos tanuló sokoldalúságát mutatja, hogy
matematikából, fizikából, informatikából és kémiából is számos versenyen
képviselte iskolánkat országos döntőben. Legrangosabb eredményei a Curie
Kémiaverseny 5. helyezése illetve az OKTV fizika versenyén elért 18. helyezése.
Gombos Marcell 12/3 az OKTV spanyol nyelvi versenyén a két tanítási nyelvű
kategóriában tavaly 7., idén 6. helyezést ért el. Ezen kívül elnyerte a spanyol
Nagykövetség kiválósági ösztöndíját is.
Káli-Nagy Lili 12/2 osztályos tanuló több tantárgyban is országos eredménnyel
büszkélkedhet. Versenyzett matematikából, történelemből – a „Gloria Victis
csapatversenyen tagja volt az 5. helyezett csapatnak, de legkiválóbb
eredményeit a biológia és a kémia területén érte el. Az Országos Középiskolai
Tanulmányi Versenyen biológiából jeleskedett.
Kurucz Kitti 12/1 osztályos tanuló nyolc év alatt összegyűjtött országos
versenyeredmény listáját hosszadalmas lenne sorolni. Elsősorban
matematikából volt eredményes, szinte minden rangos matematikaversenyen
van kimagasló eredménye. Az Arany Dániel Matematikaversenyen, a
Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen, a Zrínyi, a Dürer versenyeken
több évben is a legjobbak között szerepelt, a Nemzetközi Magyar
Matematikaversenyről öt alkalommal is dobogós eredménnyel vagy dicsérettel
tért haza. Tavalyi évben a matematika OKTV-n is kiváló eredményt ért el.

Lupkovics Lilla 12/1 osztályos tanuló sokoldalúságát mutatja, hogy országos
eredményeit kisgimnazista korában matematikából, de később legrangosabb
eredményeit a nyelvek területén érte el. Német nyelvből az OKTV-n 15., francia
nyelvből a tavalyi évben 11., idén 7. helyezést ért el.
Örömünkre szolgál, hogy az idén a kimagasló eredmények miatt nem csak egy,
emlékérmet adhatunk át.
A „Herman Ottó Gimnáziumért” emlékérmet idén elsőként Lupkovics Lilla
kapja.
„Herman Ottó Gimnáziumért” érdemérmet kap Babcsán Gergő.
Teljesítménye alapján méltán kiérdemelte a „Herman Ottó Gimnáziumért”
érdemérmet Gombos Marcell.
Végül, de nem utolsósorban kimagasló eredményei alapján az érdemérmet
Kurucz Kitti is elnyerte.
Szívből gratulálok a Herman teljes közössége nevében!
Kedves Vendégeink!
Az idei ballagáson új elemként jelenik meg a diákok díjazása mellett egy tanári
díj bevezetése, melyet az Öregdiák Alapítvány hívott életre. A „Herman Pro
Excellentia” díj ismertetésére és átadására felkérem Prof. Dr. Palotás Árpád
dékán urat, a Herman Öregdiák Alapítvány elnökét.

Madarász Péter
igazgató