Több felsős korú gyerek lett csütörtökön rosszul Mezőcsáton, mentők és mentőhelikopterek jelentek meg a településen, így sikerült megakadályozni a tragédiát, mert időben be tudtak avatkozni. Esélyes, hogy kábítószerként terjesztett méreg került a gyerekek szervezetébe.

 

 

Négy kiérkezett mentőautóról lehet tudni és egy mentőhelikopterről, a Hírklikken megjelent cikkben egy apuka nyilatkozott úgy, hogy valóban újra kellett éleszteni az egyik gyereket. Ő ötödikes, hatodikos és hetedikes gyerekekről beszélt.

Az ACNews-nak nyilatkozó szemtanú azt mondta: „Amelyik gyerek elesett, az ott is maradt a földön”. Ő a sok mentő láttán és a szirénákat hallva először azt hitte, valamilyen tömegbaleset lehetett a templom előtt. Két mentőhelikopter is leszállt a szavai szerint, úgy szedték össze a gyerekeket, volt aki a hátán, volt, aki az oldalán feküst., nem messze, a kultúrháznál egy újabb diákot találtak ájultan.

A közhiedelemmel ellentétben ez biztosan nem fű volt, hanem biofű vagy herbál néven is ismert szintetikus kannabinoidot tartalmazó designer drog. Ezeket különböző hatóanyaggal és fantázianévvel terjesztik, általában valamilyen növényi törmeléket áztatnak be egy vegyületbe, sajnos ez tényleg lehet mérgező is. A porrá tört anyagot feloldják acetonban vagy valamilyen oldószerben, rácsepegtetik a dohányra vagy zsályára, még valamilyen vegyülettel ráerősítenek, majd ha ez kiszáradt, cigarettába sodorják, és így terjesztik olcsón. Emiatt a leginkább hátrányos helyzetű környékeken és szegregátumokban a legelterjedtebb ezen szerek használata. A hatásuk teljesen kiszámíthatatlan, a klasszikus kábítószereknél általában sokkal károsabban hatnak a szervezetre