Kilépett a Jobbik frakciójából és a jövőben független országgyűlési képviselőként folytatja a munkáját Rozgonyi Ernő – jelentette be az Országgyűlés plenáris ülésén az elnöklő Latorcai János.

 

A politikus döntésének okairól egyelőre nem lehet részleteket tudni. Rozgonyi Ernő kilépésével 43 fősre csökken a Jobbik frakciójának létszáma, az ellenzéki pártnak a 2010-es választások után még 47 mandátum a volt.

Rozgonyi 1933-ban született, 1989-ben belépett a Kereszténydemokrata Néppártba, ahol gazdasági szakértőként dolgozott. 1993-ban kilépett a KDNP-ből és alapító tagja lett a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP). Itt először elnöki tanácsadó, majd 1997-től a párt elnökségi tagja volt. 2003-ban több társával együtt kizárták a MIÉP-ből. 2004 óta tagja a Jobbiknak.

Kedden Bödecs Barna jelentette be a kilépését, ő azonban szerdára visszavonta a frakcióból való kilépését, így az ő utódlásáról a Jobbik elnöksége dönthet. Bödecs annyit közölt: személyes indokok vezették, melyeket nem kíván részletesebben megindokolni. Ugyanakkor a Jobbikot szakmai munkájával a továbbiakban is támogatni tervezi a most távozó képviselő.

November elején Lenhardt Balázs távozott a frakcióból. Lenhardt elmondása szerint többek között azért romlott meg végleg a viszonya a pártvezetéssel, mert a vezetőség tudta nélkül feljelentette Szegedi Csanádot. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy lényeges stratégiai kérdésekben 2010 óta szembenállt a párt vezetésével.

A Jobbik elnöksége áprilisban döntött arról, hogy kizárja a frakcióból Endrésik Zsoltot, a politikust néhány héttel később a pártból is kizárták. A döntést az ellenzéki párt vezetése azzal indokolta, hogy Endresik információkat szivárogtatott ki a hvg.hu-nak, illetve valótlan információkkal a párt megosztására törekedett.

Pősze Lajost még 2010 decemberében zárták ki a frakcióból, mivel Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint Pősze eltávolodott a párt irányvonalától. Pősze és a párt viszonya azután romlott meg, hogy a politikus egy Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta: nem szerencsés, hogy a párt nevével összefüggésben a legtöbben a Magyar Gárdára vagy Budaházy Györgyre asszociálnak.