Amikor Kiss László , a Fradi pályaedzője azt merészelte nyilatkozni az üllői úti fellépésünk előtt, az 1998-99-es idényben, hogy „nem fordult még annyit a világ, hogy egy Diósgyőr győzelmi eséllyel lépjen fel a Fradi pályán”, nyilvánvalóan nem tudta mit beszél. Kiss, mint egy igazi fradista másodedző, nem kifordult önmagából, hanem saját maga lényegét adta.

Nyilasi Tibi arca viszont már a nyolcadik percben a két tenyerébe volt temetve. Kulcsár Sanyi ekkor vágta ugyanis az elsőt a

  jobb felsőbe. Ha Egressy Gabi kicsit jobban figyel, nem négynél, hanem hétnél állunk meg az Üllői úton. A Fradika háromig jutott azon a meccsen. És akkor, sarkaiból fordult ki a világ: magasabb erők hatása alatt álltunk ott, az FTC klubház melletti vendégszektorban.

 

Leírták már: a Diósgyőr eleme az identitásunknak. Még akkor is, ha itt hosszú esztendők óta mindig csak elvettek tőlünk valamit:”itt szar élni, de máshol nem érdemes.” Ám évtizeden át fiainknak hazugság nélkül nem beszélhettünk állandóan Borostyán Misi cseleiről, meg Szántó Gabi három tüdejéről, csak azért, hogy bizonyítsuk, a világ mégsem siralomvölgy. Nehéz volt, mert még a Tornyi csapatot is szétszalajtották másfél év után.

2011. június 4-én, a győztes utolsó hazai meccs után, Leisztinger Tamás, most azt nyilatkozta, hogy”azt a keveset, amit ígértünk, azt betartottuk. Percre pontosan.”

Micsoda? Azt a keveset ???

Azok után, ami itt történt húsz évig, nincs több a betartott ígéretnél. Szavatartó tulajdonos – nálunk ismeretlen státus volt ez idáig.

Miskolci mesevilág volt szombaton – miután megnyertük a keleti csoportot és legázoltuk a szegény Ceglédet. Miért? Mert ennyi valódi sikerre kiéhezett ember valószínűleg még soha sem volt ebben a városban, mint most. Hiszen a száz éves évforduló, az csak eljött. Ráadásul választási évben – hagyjuk is. A mostani ünneplés mögött viszont igazi teljesítmény volt, a mi csapatunk, a mi edzőink, a mi tulajdonosunk igazi teljesítménye.

Ők, a játékosok, az edzők, a tulajdonos persze nem létezhetnek egy közösség nélkül, ami túl van a személyes horizonton: a diósgyőri szurkolók nélkül. Akik már annyit csalódtak, hogy most lehet önvédelemből is, belehajszolták magukat és csapatukat előbb a sikerbe, aztán az össznépi örömbe.

És most nem lehet olyan a világ, hogy fél, vagy másfél év után már megint a csalódás tárgya lesz a csapat, a körülmények, a klubvezetés, a tulajdonos.

Azt már nem szeretnénk kibírni.