Nézzük, hogy ehhez képest hogyan zajlik a parkolási bírságolás? A közúti közlekedésről szóló törvény értelmében, ha a jármű díjfizetési kötelezettség alá eső várakozási területen díjfizetés nélkül várakozik, vagy a kifizetett várakozási időt túllépi, várakozási esetenként egy órai várakozási díjat, továbbá pótdíjat kell fizetni.
A pótdíj kiszabásáról szóló értesítést a jármű szélvédőlapátján, vagy a járművön egyéb jól látható helyen kell elhelyezni. Fontos, hogy a pótdíj összege a pótdíj kiszabásának napját követő 15 napon túli befizetés komolyan megemelkedik.
Az indítvány alapjául szolgáló ügyben az autós valóban várakozási díj megfizetése nélkül parkolt, azonban – állítása szerint – a pótdíj kiszabásáról szóló, a szélvédőjére helyezett értesítést nem kapta meg, így a pótdíjtartozásról csak a később kézbesített fizetési felszólításból értesült.
A parkolási díjat és az alap-pótdíjat ezután megfizette, indokolatlannak tartotta azonban, hogy a 15 napon túl fizetendő, emelt összegű pótdíjat követelik tőle. Az ügyben eljáró bíró ezzel az állásponttal azonosult, de a jogszabályi előírás miatt az Alkotmánybírósághoz kellett fordulnia a jogszabály alkotmányellenességének megállapítása érdekében.
A bíróság indoklása
Az alapügyben eljáró bíró indítványában kifejtette, hogy még a felszólítás lefényképezése sem bizonyítja, hogy az értesítés valóban el is jutott az üzemben tartóhoz. Ez pedig azt jelenti, hogy az első értesítéshez való „hozzájutás kérdésében a véletlenszerűség dominál”, ebből következően pedig az emelt összegű pótdíj fizetésére vonatkozó kötelezettség beálltának mintegy „szerencsejellege” van – hangsúlyozta dr. Gombolai Éva.
Erre tekintettel a bíró szerint indokoltabb lenne, ha a pótdíj növekedésére csak az erre figyelmeztető fizetési felszólítás szabályszerű kézbesítését követően lenne lehetőség, vagy ha a jogalkotó megnövelné a 15 napos határidőt, esetleg ha a pótdíj emelkedéséről szóló szabályt teljesen eltörölné.
Előírás ugyanis, hogy a fogyasztó csak akkor nézzen szembe emelt polgári jogi szankcióval, ha igazolható módon értesítették arról, hogy saját döntésével, magatartásával – az alappótdíj befizetésével – elkerülheti azt, aminek jelen esetben az is növeli a jelentőségét, hogy a szélvédőn való kézbesítés ténye és időpontja jelenleg megdönthetetlen.
FOTÓ: GULYÁS PÉTER
Az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a vizsgált ügyben a jogszabály világosságával kapcsolatban aggály nem áll fenn: a törvény egyértelműen szabályozza a parkolási jogviszony jogi természetét (polgári jogi szerződés), a szóban forgó rendelkezés pedig a szerződésszegés jogkövetkezményét rögzíti világosan.
A parkolási jogviszony a parkolás tényével létrejön, jogi értelemben a nemfizetés szerződésszegésnek minősül, amelynek a jogkövetkezményével a parkolási szolgáltatást igénybe vevő személy ettől az időponttól kezdődően tisztában van.
A jogi helyzet – az alap- és az emelt összegű pótdíjfizetési kötelezettség beálltára vonatkozó jogszabályi előírás – világos, kiszámítható és előre látható. A fizetési kötelezettség a járművön elhelyezett értesítéstől függetlenül beáll.
Az Alkotmánybíróság korábban már megállapította, „kétségtelen, hogy az értesítésnek a szélvédőlapáton történő elhelyezése nem jelenti szükségképpen, hogy a szerződésszegő fél megfelelő időben (még a 15 nap elteltét megelőzően) értesül a pótdíj kiszabásáról (pl. mert az értesítést valaki leveszi a gépjárműről), a szerződésszegés tényével (vagyis a díj meg nem fizetésével) azonban tisztában van.
Láthatjuk, hogy az Alkotmánybíróság sokkal szigorúbb elvárásokat támaszt a fogyasztóval szemben: kellő körültekintést követel meg, ami azt jelenti, hogy még a szélvédőről lesodort értesítés ellenére is legyünk tisztában azzal, hogy kötöttünk egy szerződést, de nem fizettünk, ami következményekkel jár.
Gyakorlatilag mindkét eset erről szól. Az egyedüli különbség talán a szolgáltatás jellege: a parkolás esetén egy már igénybe vett, visszavonhatatlan szolgáltatásról van szó, hiszen a jármű már várakozott az adott helyen. Másfelől a telefonos előfizetés korlátozása vagy felmondása komolyabban érinti az előfizetőt.
A háttérben meghúzódó jogintézmények azonban olyan mértékű hasonlóságot vetnek fel, hogy komolyan felmerül a kérdés, tényleg hatékonyabbnak és jogbiztonságot szolgálónak kell tekintenünk a szélvédőn kézbesített értesítéseket, mint sima postai leveleket? Sőt, ha beleegyezünk, akkor sms-üzeneteket?
Másik oldalról viszont: ha fogyasztóként egyenrangúságot követelünk, nem a saját jogkövető magatartásunkkal kellene kezdenünk az olyan egyszerű szerződéseinket, mint egy parkolás vagy telefon-előfizetés? – tette fel a kérdést végezetül dr. Gombolai Éva.
Az Alkotmánybíróság tanácsa jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására
irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t :
1. Az Alkotmánybíróság a közúti közlekedésről szóló a 1988. évi I. törvény 15/C. § (2)
bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a közúti közlekedésről szóló a 1988. évi I. törvény 15/C. § (2)
bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló – az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésére és a XIII. cikk (1) bekezdésére
alapított – indítványt visszautasítja.
I n d o k o l á s
I.
[1] A Budai Központi Kerületi Bíróság bírója az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI.
törvény (a továbbiakban: Abtv.) 25. § (1) bekezdése alapján – a 11.P.XI.24.645/2017.
szám alatt folyamatban levő per felfüggesztése mellett – egyedi normakontroll
eljárást kezdeményezett a közúti közlekedésről szóló a 1988. évi I. törvény (a
továbbiakban: Kkt.) 15/C. § (2) bekezdésével összefüggésben. Álláspontja szerint a
támadott rendelkezés sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéseit, az M) cikk (2)
bekezdését, az R) cikk (2) bekezdését, a T) cikk (1)–(2) bekezdéseit, I. cikkét
[tartalmilag az indítvány az I. cikk (3) bekezdésére hivatkozik], a XIII. cikk (1)
bekezdését, a XV. cikk (1)–(2) bekezdéseit, a XXIV. cikk (1) bekezdését és a XXVIII. cikk
(1) bekezdését.
[2] Az indítvány alapjául szolgáló ügyben az alperes 2017. május 2-án várakozási díj
megfizetése nélkül parkolt, azonban – állítása szerint – a pótdíj kiszabásáról szóló, a
szélvédőjére helyezett értesítést nem kapta meg, így a pótdíjtartozásról csak a 2017.
július 8-án kézbesített fizetési felszólításból értesült. A parkolási díjat és az alap-
alkotmanybirosag.hu 2
pótdíjat ezután megfizette, indokolatlannak tartja azonban, hogy a felperes a 15
napon túl fizetendő, emelt összegű pótdíjat követeli tőle.
[3] A Kkt. 15/C. § (2) bekezdése alapján a pótdíj összege a pótdíj kiszabásának napját
követő 15 napon belüli befizetés esetén az adott napon belül díjköteles időszakra és
további két órai várakozásra számított várakozási díj (alappótdíj vagy csökkentett
összegű pótdíj), 15 napon túli befizetés esetén pedig az egy órai várakozási díj
negyvenszerese (emelt összegű pótdíj). Az alappótdíj kiszabásáról szóló értesítést a
jármű szélvédőlapátján vagy a járművön egyéb jól látható helyen kell elhelyezni. A
gyakorlatban ezt rendszerint fénykép is igazolja, de ez még – mutat rá az
indítványozó bíró – nem bizonyítja, hogy az értesítés valóban el is jutott az üzemben
tartóhoz. Ez azt jelenti, hogy az első értesítéshez való „hozzájutás kérdésében a
véletlenszerűség dominál”, ebből következően pedig az emelt összegű pótdíj
fizetésére vonatkozó kötelezettség beálltának mintegy „szerencsejellege” van.
[4] Az indítványozó kifejti, hogy az Alaptörvény „B) cikk (1) bekezdése, az R) cikk (2)
bekezdése, a T) cikk (1) és (2) bekezdései és az I. cikk sérelmével a jogállamisághoz és
jogbiztonsághoz való jog, a jogkorlátozás arányossága és szükségessége elvei
ellentétesek a támadott jogszabállyal”. Kétségtelen – hangzik az érvelés –, hogy a
fizetési felszólítás kézbesítése bonyolultabb és költségesebb eljárás az értesítésnek a
járművön történő elhelyezéséhez képest, ugyanakkor az alappótdíjazáshoz képest az
emelt összegű pótdíjazás már nem tömeges jelenség. Indokoltabb lenne, ha a pótdíj
növekedésére csak az erre figyelmeztető fizetési felszólítás szabályszerű kézbesítését
követően lenne lehetőség, vagy ha a jogalkotó megnövelné a 15 napos határidőt,
esetleg ha a pótdíj emelkedéséről szóló szabályt teljesen eltörölné. A jogalkotó e
„módozatok valamelyikével tesz csak eleget a jogbiztonság követelményének”,
különös tekintettel arra, hogy a 11/1992. (III. 5.) AB határozat szerint „[a] jogbiztonság
megköveteli a jogszabályok olyan világos és egyértelmű fogalmazását, hogy
mindenki, akit érint, tisztában lehessen a jogi helyzettel, ahhoz igazíthassa döntését
és magatartását, s számolni tudjon a jogkövetkezményekkel” (ABH, 1992, 77, 91–92.).
[5] Az indítványban foglaltak szerint a támadott szabályozás – megsértve az Alaptörvény
XV. cikk (1)–(2) bekezdéseit – észszerű ok nélkül tesz különbséget az első értesítéshez
hozzájutók és az ahhoz hozzá nem jutók között, utóbbiak ugyanis nincsenek abban a
helyzetben, hogy eldöntsék, befizetik-e a csökkentett összegű (alap)pótdíjat vagy
sem.
[6] A Kkt. 15/C. § (2) bekezdése alapján vélelmezni kell, hogy a járművön elhelyezett
értesítést az érintett valóban meg is kapta, és e „quasi vélelem a pótdíj automatikus
növekedése tekintetében megdönthetetlen”, a felróhatóság hiányát nem
bizonyíthatja az érintett, mert nemleges bizonyításnak nincs helye. Ez pedig az
indítványozó megítélése szerint sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot [Alaptörvény
XXIV. cikk (1) bekezdés, XXVIII. cikk (1) bekezdés].
alkotmanybirosag.hu 3
[7] Emellett az emelt összegű pótdíj fizetésére vonatkozó kötelezettség az indítványozó
szerint az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének sérelmét okozva „nem arányos és
nem feltétlenül szükséges korlátozással” csökkenti a parkolást igénybevevő vagyonát.
[8] Végezetül a támadott előírás az indítványozó szerint az Alaptörvény M) cikk (2)
bekezdésével is ellentétben áll, mert a fogyasztói jogok védelme megköveteli, hogy a
fogyasztó csak akkor nézzen szembe emelt polgári jogi szankcióval, ha igazolható
módon értesítették arról, hogy saját döntésével, magatartásával – az alappótdíj
befizetésével – elkerülheti azt.
[9] Összefoglalva: az indítványozó szerint az „emelt pótdíjért való felelősség annyiban
alaptörvény-ellenes, hogy a nem emelt pótdíj befizetése elmaradásával érintett
időtartam (a parkolási eseménytől számított 15 nap) elmúlása után anélkül áll be
emelt pótdíj fizetési kötelezettség, hogy az emelt pótdíj fizetési kötelezettség
jogkövetkezményére is figyelmeztető, de az eredeti pótdíjra vonatkozó fizetési
felszólítás a parkolást igénybevevő részére szabályszerű – és hitelt érdemlően igazolt,
de címzetti felróhatóság esetén legalább hitelt érdemlően igazolandó feltételekhez
kötött jogszabályi vélelem (s semmiképpen sem jogszabályi fikció) szerinti –
kézbesítése az emelt pótdíj fizetési kötelezettség beálltát megelőző ésszerű, a
teljesítéshez szükséges időtartammal megelőzően megtörtént.”
[10] Megjegyzendő, hogy az indítványozó nem kérte nemzetközi szerződésbe ütközés
megállapítását, de utalt arra, hogy az ügyben az emberi jogok és az alapvető
szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a
továbbiakban: Egyezmény) 6., 13. és 14. cikke is sérül.
