Csuzda Gábor, aki Riz Gábor helyett indul 

Orbán Viktor és Csuzda Gábor

 

“Közösen építjük a jövőt! Ózd és térsége számíthat ránk!” – hirdette büszkén Csuzda a Facebookon.

. Ózdi születésű lokálpatrióta, aki – egyetemi éveit leszámítva – végig a városában élt. 2019-ben kezdte politikai pályáját önkormányzati képviselőként, amikor a helyi 9-es választókerületben elsöprő, 62,64 százalékos győzelmet aratott.

Riz munkatársa lett, majd asszisztense, a 2022-es országgyűlési választásokon pedig már kampányfőnökként dolgozott mentora mellett. Közben azért jutott ideje Alakszai Zoltán főispántól is valamilyen megbízást elvállalni – legalábbis egy korábbi vagyonnyilatkozata erről árulkodik.

 

2024 júniusában még úgy tűnt, Csuzda megállíthatatlanul tör előre. A Fidesz-KDNP színeiben indult Ózd polgármesteri székéért, ahol Riz Gábor személyesen jelentette be jelöltségét. Az országgyűlési képviselő szerint protegáltja “megtestesíti a múltat, a jelent és a jövőt is”.

Csuzda kampánybeszédében keményen bírálta az akkori városvezetést: “Egy beszürkült, lelassult város képét látom magam előtt, amelynek folyamatosan csökken a lakossága. Ahonnan csak a negatív hírek kapnak országos visszhangot.” Különösen pikáns, hogy szerinte a kisgyermekes családok már más városok játszótereire járnak, és a helyi sportcsapatok sem örvendeztetik meg kellőképpen a szurkolókat.

A választók azonban nem voltak vevők erre a kampányra. Janiczak Dávid, a hivatalban lévő polgármester 55,92 százalékkal győzött, míg Csuzda csak 41,46 százalékot szerzett. A vigaszdíj egy hely lett a képviselő-testületben a Fidesz kompenzációs listáján.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Népszerű