A magyar fejvadászok rácuppantak a Matolcsi gyerekre

images 2026 11 02t171627.901

A Telex több, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy az NNI célkörözési osztályához, közismertebb nevén a fejvadászokhoz kerülhetett Matolcsy és Stofa szökési ügye. Ez azt jelenti, hogy innentől kezdve kiemelt célja a rendőrségnek elfogni őket. Kerestük a Nemzeti Nyomozó Irodát és a BRFK-t is, hogy erősítsék meg az információnkat, ha választ kapunk a kérdéseinkre, frissítjük a cikket.

A fejvadászok hazahoznak bárkit, bárhonnan

Ez annyiban rossz hír Matolcsyéknak, hogy az NNI fejvadászainál többen dolgoznak ugyanazon az ügyön, és nem egyszer sikerrel jártak már. Az 1999-ben alakult egység hozta haza még 1999-ben az alvilág bankáraként emlegetett Lakatos Andrást, alias Kisbandit éppúgy, mint a karcagi Kun-Mediátor vezetőjeként ismert, Dobrai Sándorné Nagy Máriát, vagyis Bróker Marcsit. Utóbbit 2016-ban egy belize-i kisvárosban, San Pedróban fogták el.

Az NNI fejvadászait arra képezték ki, hogy felderítsék a körözött bűnözők tartózkodási helyét, és elfogják őket. Nem csak gyilkosokat, rablókat, erőszakos bűnözőket kutatnak fel. Inkább az a közös az általuk keresett személyekben, hogy tudatosan próbálnak elrejtőzni a hatóságok elől, gyakran új, hamis okmányokat szereznek be és külföldön próbálnak új életet kezdeni, vagy csak elbújni.

Bár nem gyakran, de előfordul, hogy plasztikai beavatkozással próbálják megváltoztatni a külsejüket, de ez a módszer a valóságban nem olyan hatékony, mint gondolnánk. Leginkább azért ritka, hogy plasztikáztatják magukat a szökevények, mert az arcfelismerő szoftverek olyan biometriai jellemzőkkel dolgoznak, amelyeket nehéz műtéttel megváltoztatni. Ilyen például a szemtávolság vagy a csontméret.

 

Az NNI fejvadászainak egyébként az a tapasztalata, hogy a szökevényeknek komoly lelki terhet jelent a sokszor éveken át tartó bujkálás, ezért a legtöbbjük megkönnyebbül, amikor elkapják őket.

5 Responses

  1. Na, bumm! Megfélemlítünk, megfélemlitünk? Ez már Rákosi pajtásnak is ment; „Sakk-matt Laci!”–mondta Kádár, Rajkot meg vitték….
    Majd Szijjártó intéz robot fejvadászokat, a Tisza-kormány bukása után. Csak idő kérdése annyira „kőprofik” . Kölcsönkenyér visszajár. // Ne feledd Virág eftás szavait: „Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös!”//

    „Kínában a robotrendőröket (robotzsaurikat) elsősorban arcfelismerésre, körözött bűnözők azonosítására, a forgalom irányítására és járőrözésre használják. Bár a robotok önállóan nem tartóztathatnak le embereket, a beépített mesterséges intelligencia és a kamerarendszer segítségével azonnal riasztják a humán központot, ha körözött személyt találnak.”

  2. »500 millió európai azt várja 300 millió amerikaitól, hogy megvédje őket 120 millió orosztól, akik képtelenek legyőzni 40 millió ukránt, miközben nem veszik észre, hogy 2 milliárd muszlim hódítja meg őket, akik azt állítják, hogy a 9 millió izraeli üldözi őket!«”

  3. Sajnos még nagyon-nagyon sokáig nemhogy ’szeretetország’, de semmiféle megbékélés, nyugalom és hasonlók nem lesznek ebben az országban, méghozzá néhány igen egyszerű okból kifolyólag. Először is az országot tudatosan, és szándékosan két, teljesen különálló részre szakító Fidesz 16 évig bántalmazta, kirabolta, üldözte és mocskolta Magyarország minden olyan lakóját, aki nem rá szavazott. Ez egy bántalmazó párkapcsolathoz hasonlító eredményt hozott, azaz körülbelül négymillió ember akkor is undorodna most a Fidesztől, ha ők barátságosak, kedvesek, békülékenyek lennének. Sőt, ha bűnbánóak lennének, és feladnák magukat, akkor is a hátunk közepére kívánnánk őket. De nem ez történik. Nagyon nem.
    Támadnak, mocskolódnak, tombolnak, vádaskodnak. Egy rendeleti kormányt működtető bűnszervezet nyafog nekünk a jogállamiságról. Egy olyan banda, amelyik a független köztársasági elnök helyére egy pártkatonát ültetett, arról magyaráz, hogy Baka András köztársasági elnök nem legitim. Sonnevend Pál szerintük azért illegitim, mint az Alkotmánybíróság új elnöke, mert alkotmánybírói kinevezése nem legitim módon történt, mert – ezt figyeld – a Fidesz tag (!!) Hende Csabát nem megfelelő módon távolították el a független alkotmánybírói székéből. Igen, arról a testületről beszélgetünk, amelyiknek a Fidesz-tag Polt Péter volt a korábbi elnöke. Igen, az a Polt Péter, amelyik az Alkotmánybíróság előtt a független legfőbb ügyész székében tussolta el a Fidesz bűncselekményeit 9 éven át.
    És ezek a csávók ugatnak legitimitástól, meg jogállamiságról. Mintha a kutyaszar magyarázna az út szélén arról, hogy a melyik késsel kell a bélszínt szeletelni a damaszt abroszos kerek asztalnál, és melyik villa való az olasz tésztákhoz a francia etikett szabályai szerint. Az embernek megáll az esze tényleg.
    És azt hiszem, rájöttem arra is, hogy hogyan tudnak ilyen elszántan, ilyen beleéléssel magyarázni erről a sok sületlen, primitív és arcátlan hazugságról. Úgy képesek erre, hogy ők elhiszik ezt. Úgy értem, ez a világkép van a fejükben, és tök komolyan el sem tudnak mást képzelni. Mint az egér a kis labirintusban, vagy a kismadár a kalitkában. Ez az ő nyomorult világuk, ők ebben a mátrixban vannak, és halál komolyan el sem tudják képzelni, hogy a világot más rendező elvek mentén is lehet szervezni.
    Elmagyarázom.
    A Fideszesnek nincs harmadik verzió. Vagy mi vagyunk hatalmon, és – bocs – szétbaszunk titeket, vagy ti vagytok hatalmon, és ti basztok szét minket. Vagy mi lopunk, vagy ti loptok. Vagy a mi csicskánk ül köztársasági elnöki, legfőbb ügyészi, parlament elnöki székébe, vagy a tiétek. Ennyi.
    NINCS OLYAN, hogy senki sem lop.
    NINCS olyan, hogy szakmai alapon ül valaki bármilyen székben.
    NINCS OLYAN, hogy becsületes körülmények között kap valaki valamilyen pozíciót, mert minden pozíciót minden kormány alatt mindig kizárólag egyetlen ember kénye-kedve dönthet el, mert Orbánnál így van, Putyinnál így van, Vucicnál, Trumpnál így van,
    NÁLATOK SEM LEHET MÁSHOGY.
    Nincs olyan, hogy szakmai alapon. Nincs olyan, hogy értesz hozzá. Lehetetlen. Ha te kaptad a pozit, akkor te is valakinek a csókja vagy. Különben nem lehetnél ott. Nem lehetséges máshogyan.
    A saját gyötrelmes „értékrendszerüket” erőltetik rá minden másra, és mindenki másra, nem képesek befogadni azt, hogy másnál máshogy is mehetnek a dolgok. Mert ha kiderülne, hogy TÉNYLEG máshogy is lehet országot, kormányt, életet szervezni, akkor be kéne vallani, hogy az ő szervezési elveik egy szánalmas 19. századi gondolkodás eredményei, ahol a gyűlölet az egyik oldalon, a hűség a másik oldalon, és ennyi. Akkor ki kéne mondani, hogy Szíjjártó egy senki, hogy Schmitt Pál dettó, és hogy az egész rendszerük valójában egy fasiszta személyi kultusz.
    Ahhoz viszont komoly intellektus és érzelmi intelligencia szükséges, hogy ilyesmit belásson valaki, ezért inkább marad az a megoldás, hogy Ti, a Tiszások is ugyanilyenek vagytok, mint mi. Azaz mindenki Magyar csicskája, mindenki kacsintós alapon van ott, a költségvetést ti is azért írtátok, hogy tudjatok lopni, és mostantól a Magyar Péter céges haverjai fognak építeni mindent. És ha nem itt, a szemünk előtt lopjátok és osztjátok a lóvét, akkor Brüsszel parancsára teszitek és külföldi haverok kezébe játszátok ki a cégeket, és így tovább, ezen logika mentén. A Telex és a 444 Magyar és Radnai parancsára írja, amit ír, hiszen nincs olyan, hogy független sajtó, független cég, független civil szervezet, mert MI NEM TUDUNK ILYET elképzelni.
    Csak ellenségek vannak, azaz TI és MI, és BÁRMIT csináltok, azt mi kényszeresen támadjuk, és a pofátokba mászunk, és ha mást nem tudunk üvölteni, akkor jogállamiságról fogunk hisztizni. Így lesznek a letartóztatott Fideszes bűnözők politikai foglyok, így jönnek létre az „újkommunisták”, meg a többi agyrém. Mert a primitív, szánalmas baromnak muszáj mindent felcímkéznie, muszáj mindenkit besorolni egy csapatba, hogy a 8 általánossal is tudhassa a nyomorult szavazó, hogy ez barát vagy ellenség.
    Ezért hisztériázik szeretetországért az, aki közben folyamatosan támad.
    Ezért panaszkodik arra, hogy vele szemben gyűlölködnek az, aki 25 éve gyűlölettel plakátolja tele az országot közpénzből.
    Ezért nyafog politikai leszámolásokra az, aki osztályvezetőig kirugdosott minden hivatalból és minden állami cégből mindenkit, aki nem volt elég Fideszes.
    Ezért háborog a legitimitáson az, aki minden, de minden kicsi, nagy és nagyon nagy székbe kizárólag párthűség alapján ültette a saját pártkatonáig, ezzel minden közjogi intézmény, minden független pozíció legitimitását megalázva, megcsúfolva, és megszüntetve az uralkodása teljes időtartamára.
    Nem azért nincs szeretetoszág, mert a mostani kormány, és a rendszerváltó négymillió magyar nem békét és nyugalmat akar.
    Azért nincs szeretetország, mert sem veszíteni, sem nyugalomra törekedni, sem megegyezni nem tudtok, sem a hatalmat elengedni nem tudjátok, hanem a leggusztustalanabb vesztes módjára tomboltok, romboltok, és azt hiszitek, követelhettek bármit is.
    Miközben a volt Főnök meccsekre jár és balkáni diktátorokkal kávézik bukás után.
    Miközben a volt miniszter lakásán zálogházi széfeket találunk, mert olyan becsületes puritán keresztény ember.
    Miközben minden héten százmilliárdos bűncselekményeitekre derül fény.
    És miközben az egész ország ünnepli a rémuralmatok végét.
    És ahonnan TÉNYLEG eltűntetek, ott a romok eltakarítása közben is napról napra érezhetően nő a nyugalom, a béke, és a jókedv.
    Tomboljatok.
    Tagadjatok.
    Tébolyotokba ragadva maradjatok.
    Mi pedig boldogan élünk akkor is, ha ez számotokra érthetetlen, felfoghatatlan és elfogadhatatlan.
    Szarunk rá, mit gondoltok, végre ennyi év után megtehetjük. Kevesebb megjelenítése

  4. „a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt fogja vizsgálni, hogy a politikusok és a közvetlen családtagjaik vagyongyarapodása összhangban áll-e az adózott jövedelmükkel.” – valahol felsír 92 db orbánunoka, ahol a kis baltazárnak 4 éves korára már (mit ad Isten) 36 ingatlan van a nevén,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű