Miskolcon pimf összeget adtak a gyerek-kutya-bicikli-fa tengelyre. A közösségi költségvetések sorsa

A vidéki önkormányzatok közül 10 döntött úgy, hogy beleszólást ad lakosainak a költségvetés alakításába. A települések között két, ellenzéki polgármester által vezetett megyeszékhely is található, Miskolcon 15, Pécsett 80 millió forintról dönthettek közvetlenül a helyiek.

A legnagyobb keretösszegről a vidékiek közül nem egy nagyvárosban szavazhattak, hanem Hatvanban, ott az önkormányzat 100 millió forintot különített el a közösségi költségvetésre. Szentendrén Városrészi Költségvetés név alatt fut a projekt, itt a város hét körzetének lakosai 10-10 millió forintról dönthettek, míg a mindössze 13 ezer lakosú, fideszes vezetésű Törökbálinton 60 millió forint elköltéséről szavazhattak. A közösségi költségvetés egyáltalán nem a nagy települések sajátja, a 7500 fős Jászárokszállás, a négyezer fős Pilisborosjenő és a háromezres Bordány is lehetőséget adott lakosainak, hogy az önkormányzati források egy részéről közvetlenül döntsenek.

Maga a módszer fontos újítást jelentett az önkormányzatok számára, azonban a megszavazott ötletek ritkán voltak forradalmiak.

A legtöbb szavazatot jellemzően a gyerek-kutya-bicikli-fa tengelyen található javaslatok kapták, de több helyen járdaépítésre vagy zebrafestésre szánták a lakosok a szabadon felhasználható összeget. Az ötleteket némileg korlátozta a megvalósíthatósági előszűrés, így is szembetűnő azonban, hogy gyakran olyan problémák megoldására jutott forrás, amelyek amúgy is az önkormányzatok feladatköréhez tartoznak.

 

Állatterápiás program az Újbudai Idősek Házában, amihez a közösségi költségvetés járult hozzá
© Reviczky Zsolt

Az eredményeket további, egyszerű tényezők is befolyásolták egyes esetekben, Óbudán például a korábbi évekhez hasonlóan idén is taroltak az óvodákkal kapcsolatos ötletek, minden bizonnyal nem függetlenül attól, hogy a papír alapú szavazokat főképp óvodákban gyűjtötték.

Nem mindenhol ment problémamentesen a közösségi költségvetés: a leállított projekteket tekintve valószínűleg Kispest önkormányzata a hazai csúcstartó. A XIX. kerület 2021-ben a koronavírusra hivatkozva felfüggesztette a programot, majd 2022-ben, Közösségi Költségvetés 2.0 néven újraindította azt. Az utolsó hírek továbbra is a 2022-es szavazás eredményeihez fűződnek, idén az önkormányzat még nem közölt információt a projekt folytatásával kapcsolatban, elmondásuk szerint a tavalyi év győztes ötleteinek megvalósítását követően készülnek beszámolóval.

A gyöngyösi közösségi költségvetés kapcsán csalás gyanúja merült fel, és ezt ugyan nem sikerült bizonyítani, de az eredmények megkérdőjelezhetősége miatt várhatóan megismétlik a 2023-as szavazást, erről decemberben dönt majd az önkormányzat.https://hvg.hu/gazdasag/20231220_kozossegi_koltsegvetes