Újra csodát tett a híres csodarabbi Bodrogkeresztúron? Hello bazmegye

2022 őszén azonban kissé összekavarodtak a dolgok, mármint abban az értelemben, hogy Jákob nem az őszi ünnepek után, hanem előtt utazott Bodrogkeresztúrra, idén ugyanis a nagyünnepeket Izrael szent földjén akarta tölteni. 

Ugyanekkor utazott szüleivel Ráhel is Bodrogkeresztúrra, ahol szokása szerint a fiatal, szép és igényes nő imádkozott egy férjért, majd úgy tervezte a családjával, hogy egy csütörtöki napon utaznak is vissza Ausztriába, hogy a szombat szent ünnepét már odahaza fogadják.

Csütörtökön reggel azonban – mit tesz Isten! – összetalálkoztak egy amerikai zsidó asszonnyal, s mivel rokonszenvesnek találták egymást, beszélgetésbe elegyedtek. Ráhel elárulta az amerikai asszonynak, hogy mi járatban keresi fel a csodarabbi sírját immár tíz hosszú éve, mire az rögtön akcióba lépett: felhívta telefonon egy brooklyni ismerősét, aki kiváló házasságkerítő hírében áll, s megkérdezte tőle, hogy nem tudna-e férj-jelöltet Ráhel számára.

A házasságközvetítő kikérdezte Ráhel felől, majd nyomban telefonált egy jeruzsálemi ismerősének, hogy volna itt egy ausztriai zsidó leány, aki haszid férjet keres magának a magyarországi Bodrogkeresztúron.

– Bodrogkeresztúron? – kérdezett vissza a jeruzsálemi ismerős. – Micsoda szerencse! Micsoda véletlen! Hát hiszen éppen ott van most az én kedves barátom, Jákob, aki tisztességes, rendes, jóravaló ember. A nagyünnepek után akart utazni, de idén úgy döntött, hogy hamarabb megy. Nála jobb férjet nem találni kerek e világon!

Brooklynból ment is a telefon vissza Bodrogkeresztúrra az amerikai nőnek, hogy éppen ott van most egy Jákob nevezetű magyar haszid zsidó, meg kellene találni, mielőtt bejön a sábesz.

Az amerikai asszony elmondta a brooklyni házasságközvetítő üzenetét Ráhelnek, aki gyorsan döntött: csütörtökön mégsem utaznak haza, maradnak hétvégére, hátha összetalálkoznak ezzel a tisztességesnek, rendesnek, jóravalónak mondott férfiemberrel.

Amilyen kicsi a nagyvilág, nemhogy összetalálkoztak, de péntek este már együtt fogadták a szombatot egy szép és örvendező, nagy társaságban. Nézegették egymást messziről, aztán egy kicsit közelebbről, és miután látták ők, hogy a másikat alighanem őnekik teremtette az Örökkévaló, a jegyesség a következő héten már el is döntetett.

Azóta pedig a házasság is megköttetett Ausztriában, sok híres-nevezetes vendéggel, örömben, boldogságban, sok-sok imádkozással.

– Kísérje áldás házasságukat! – mondaná a bodrogkeresztúri csodarabbi, ha élne.

Legközelebb remélhetőleg már arról számolhatunk be, hogy a csodás körülmények közepette született házasság gyümölcsöket is termett zsidó babácskák képében – s talán éppen tizenketten lesznek a testvérek. Feltéve, ha a bodrogkeresztúri csodarabbi is a tizenkét zsidó gyermeket találja éppen megfelelőnek…https://mazsihisz.hu/hirek-a-zsido-vilagbol/zsido-vilag/ujra-csodat-tett-a-hires-csodarabbi-bodrogkereszturon?fbclid=IwAR1MtiMZIMSYBEbzNBRDJNZpPvUOpxmleeT-bCIyUdKEQLc6xxAoFRckcBw