Kárpátia Borház. Pedig Bánné Gál Boglárka és Badány Lajos is elmondta a szokásos zöldségeit

 

Lehúzta a rollót a Kárpátia Borház Miskolc belvárosában? Jelenleg zárva vayn.

Pedig Bánné Gál Boglárka és Badány Lajos is elmondta a szokásos zöldségeit (az antikvitás korában)

A vállalkozás fontos célkitűzése, hogy a bornagykereskedés mellett – a Kárpát-medence legfontosabb városaiban – Kárpátia Borház néven bortékákat hozzanak létre, amelyek Szegedtől Kolozsvárig színvonalas feltételeket biztosíthatnak a különleges borkóstolóknak, a kulturális, turisztikai programoknak és az egyedülálló kárpát-medencei magyar borvilág újjáépítésének.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke beszédében a bor történeti és kulturális jelentőségét hangsúlyozva felelevenítette, hogy a görög és római mitológiában külön istenei voltak a bornak, sőt, az Ószövetségben is komoly szerepet kapott. Bánné Gál Boglárka meglátása szerint nem véletlen, hogy már jóval a magyar honfoglalás előtt, az antikvitás korában (sicc) is készítettek bort például Tokaj-Hegyalján vagy a Miskolc melletti Harsányban.

A borházat megnyitó Badány Lajos eszmefuttatása alapján Miskolc voltaképp adja magát mint helyszín, miután a Felvidék kapujában fekszik, egyúttal az Alföld és a Bükk határában húzódik. Az alpolgármester visszatekintésében rávilágított: Miskolc kényszerű iparosítása előtt több évszázadon át kereskedő és bortermelő város volt, így a huszadik század elején a legtöbb miskolcinak még volt pincéje is az Avas oldalában. Végezetül kiemelte a városvezetés azon törekvéseit, mellyel a borfogyasztás kultúrájának felelevenítését kívánják segíteni, úgymint a Borangolást, a Fröccsfesztivált és Kvaterkát.

Az elmúlt évek során a magyar bornak azt az egyedülálló szerepét ismerte fel a Kárpát-medence Intézet, amely biztos hátteret nyújt a Kárpátia Borház programjához és vállalkozásához. Mindennek része a Kárpátia Borház Nagykereskedés, amely befogadója, bemutatója és segítője valamennyi „külső-magyarországi” magyar borásznak és legjobb borainak, valamint külön figyelmet szentel „Belső-Magyarország” egyedi borkínálatának is: a régi magyar szőlőfajtáktól a kéknyelű borok legteljesebb választékáig.

Az ünnepi műsor hangulatáról Vesztergám Miklós tárogatóművész és Jacsó Pál költő gondoskodott. A rendezvény résztvevőit végül koccintásra is invitálták egy pohár felvidéki borra.