Miskolc. Naná. A húszemeletes  is munkásszállás lesz

A húszemeletes sorsa végülis úgy alakul, hogy egy fővárosi illetőségű cég vásárolja meg és – a hírek szerint – pár éven belül ott is munkásszállás lesz.

A fonodánál már építkeznek

A munkásszállás férőhelyek iránti igény egyre nagyobb. A debreceni székhelyű Divinus Ingatlanbefektetési Zrt. éppen 2021-ben jelentkezett a miskolci önkormányzatnál azzal a szándékkal, hogy a volt fonoda József Attila utcai területén lévő kereskedelmi épületekből – emeleti szinten történő bővítéssel – kétszáz férőhelyes munkásszállót alakít ki. A projekt elnyerte a Munkásszállások kialakítása állami program támogatását is.

boon.hu

 

munkasszallas007
Már a tetőtérnél tart az építkezés a volt Fonodánál
Fotó: Vajda János

Az önkormányzat a 2022. január 27-i közgyűlésén igent mondott a fontos projektre. Aztán az építkezés is megkezdődött, sőt ma már látványos az előrehaladás, hiszen már a tetőrészt alakítják ki, azaz lassan meg lehet tartani a bokrétaünnepet is.