„Egy zsidó család elkobzott” házába. Itt nőtt fel a kis Kövér Lacika. Ezek mennek

Minden régi épületnek megvan a maga története. Ezért tartom értelmetlennek a Fidesznek az Apró-villáról szóló folyamatos dumáját. Miszerint “a háború előtt egy zsidó család otthona volt”.
Nos, ha erről oly sokszor szól a Fidesz-híradó, akkor beszéljünk egy másik hasonló sorsú épületről is. Ez Pápán van. A Fő tér 18. Az eredeti tulajdonos Kohn József, cementáru gyáros volt. A családot Auschwitzba deportálták, de volt köztük, aki életben maradt és visszajött. Az államosítás során aztán 1952-ben a hátramaradottak végleg elveszítették a házukat, melybe egy 19-es vöröskatona és családja költözött be. Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének családja. „Egy zsidó család elkobzott” házába. Itt nőtt fel a kis Kövér Lacika.
De ha már a régi házakról beszélünk. Essen szó a Fidesz Lendvay utcai székházáról is. A zsidó vallású Grodelek Ármin Máramaros szigetről érkezett Pestre. Erdélyi erdők kitermeléséből lett a család dúsgazdag és építette meg ezt a gyönyörű villát. De hogy még színesebb legyen a történet: 1938-ban eladták egy iráni-örmény bőrkereskedőnek, Palandszian Nisan-nak.
Vagy ott van az Andrássy út 60. Bizony az sem a Terror házának épült. Perlmutter Izsák festőművész tulajdona volt, a festő 1932-ben bekövetkezett halála után pedig a Pesti Izraelita Hitközség örökölte.
És egészen biztosan találnék még hasonló sorsú épületeket. Ilyen a magyar történelem…

9 Responses

  1. Juszt már rég eladta a lelkét a patásnak.
    „Hazudtunk éjjel,hazudtunk nappal”!

    3
    8
    1. Na, már azt hittem,hogy valami érdemi cáfolatot próbálsz bégetni. Ez az egy, ami még sohasem ment neked.

      5
      2
    2. körbeugathatod az országot még néhányszor de egyre kevesebben vagytok tökfejúek

      2
      3
  2. Ja, a BM-es Juszt Lacika ????

    „Juszt László odapörkölt Kövér Lászlónak: elmondta, miként …https://ellenszel.hu › 2021/09/20 › juszt-laszlo-odapork…
    23 órával ezelőtt — De ha már a régi házakról beszélünk. Essen szó a Fidesz Lendvay utcai székházáról is. A zsidó vallású Grodelek Ármin Máramaros szigetről …”

    2
    2
  3. Nem ő buktatta le Frei kollégát?

    „2015. november. 18.
    Juszt László durván megtámadta Frei Tamást

    szerző:
    hvg.hu

    Többek között kényszeres hazudozónak nevezi, és kijelenti, hogy nagyban hozzájárult a riporteri szakma hiteltelenítéséhez. Szó van még egy egymilliós hallgatási pénzről, és álbérgyilkosokról is…Ebben a sorozatban volt a nevezetes „interjúja egy bérgyilkossal”, aki azt is elmondta – épp a 2002-es választási kampányban – hogy Orbán Viktort egymillió dollárért ölné meg. Juszt állítása szerint ezt ő már nem hagyta, és 24 óra alatt kiderítette, hogy a „bérgyilkos” egy moszkvai autókereskedésben dolgozik, aki mellékesen statisztál filmekben. Erre a szerepre is így szerződtették 600 dollárért.”

    2
    2
  4. 56 sikeres vérbefojtásáért jutalmul amiben faterja igen hmm „hatékonyan” gyilkolászott, a forradalmárokat, a hülyegyerekét felvételi nélkül benyomták az egyetemre.
    szochazás, ismerős munkásőrök?

  5. Nahát Lacikaaaaa !!!!
    Hogy is van ezzzzz???
    Vagy a szülők dolgában nem szólunk bele?????
    … mondotta a minap a büdös csúti disznó is !!!
    .. Amikor megkérdezték Hatvanpusztáról… a mocskos szemétládáját

    4
    1

Hozzászólás a(z) "Nádor" ügynök bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű