Majka. A Fidesz gusztustalan

679579174 4350166671861959 7403265449875863885 n

Magyarnak lesznek „hülye döntései”

 

Majka Magyar Péterről: Nem is értem, hogy bírta ki ezt a nyomást, amit kapott a kormányoldalról

A zenész továbbra sem fog politizálni, de azt elmondta, hogy szerinte a Fidesz „gusztustalanságokat” követett el az utóbbi időben.

„Akkora gusztustalanságokat követtek el, és olyan pökhendien, hogy ez az összes jóérzésű előadónak szúrta a szemét” – mondta Majka a Fidesz elmúlt időszakáról az RTL Házon kívül című műsorának adott interjújában. Az előadó hangsúlyozta, hogy nem akar kampányolni senki ellen vagy mellett, ő inkább dalban mondja el a véleményét, ahogy tette ezt a Csurran, cseppen című számában.

Az interjúban most azonban beszélt Magyar Péterről és Orbán Viktorról is. Szerinte az egyik legnagyobb politikusnak indult és meg volt a tehetsége arra, hogy az országot jobb irányba vigye, aminek fényében még nagyobb csalódás, hogy mégsem így lett. Ami pedig a Fideszt illeti, „ők most nem azért küzdenek, hogy visszakerüljenek a politikába, hanem az életben maradásért” – fogalmazott. Magyar Péterről pedig azt mondta, „karakán csávónak” tartja és nem érti, hogyan bírta ki azt a nyomást, amit kormányoldalról kapott. Majka hozzátette, hogyha Magyarnak lesznek „hülye döntései”, akkor ő továbbra is ki fogja mondani, hogy mi nem tetszik neki. „Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni” – mondta.

Az interjú során szóba került a DPK-gyűléseken fellépő kollégák megítélése és az, hogy lehet-e visszaút a Fidesz kampányától a teltházas koncertekhez.

Melyik zenész volt DPK-gyűlésen, aki fellépett teltházas koncerten előtte? Hova kéne visszajönniük? Előtte sem voltak ott, ahol kellett volna lenniük. Láttál teltházas Curtis-koncertet? Tóth Gabi nem is nagyon foglalkozik az énekléssel, inkább a tévés szerepléseiből él

– mondta Majka.

2 Responses

  1. A baj az, hogy egyáltalán képernyőre kerülhet. És hogy abból él, és nem abból tengődik. Hogy abból jobban él, mint mondjuk egy akadémikus.
    Elvégre nem egy Mariah Carey, Celine Dion, pláne nem Janis Joplin.
    Csak egy b. p.

  2. Sietve menekíti Orbán Viktor köre Amerikába és más országokba a vagyonát
    Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják – írta meg nem nevezett fideszes forrásokat idézve vasárnap a The Guardian, amelyet szemlézett itthon az MTI is.

    A Guardian cikke azt állítja, hogy Orbánék a választási vereség után „sietve menekítik ki vagyonukat Magyarországról”, a bécsi gépek mellett arról is ír a lap, hogy mások külföldön igyekeznek befektetni a vagyonukat, emellett „Orbánhoz közel álló magas rangú személyek amerikai vízumlehetőségeket keresnek”. Azt, hogy a Fideszhez közeli köröknek Amerika felmerül alternatív úticélként, egy amerikai tisztviselő is megerősítette a lapnak.

    A Guardian belső forrásokra hivatkozva írja, hogy az Orbánhoz közeli belső kör három tagja külföldre menti vagyonát: ezt „a Közel-Kelet országaiba, Szaúd-Arábiába, Ománba, az Egyesült Arab Emírségekbe helyezik át, míg mások Ausztrália és Szingapúr felé kacsintanak”.

    „Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése. Az orbáni oligarchák tízmilliárdos értékben utalják ki a pénzt az Egyesült Arab Emirátusokba, Uruguayba és az Egyesült Államokba és más távoli országokba. Tudomásom van róla, hogy a NAV több, Rogán Antal köréhez tartozó nagy értékű utalást felfüggesztett a bankok jelzései alapján, pénzmosás gyanújával” – mondta szombaton Magyar Péter, majd felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőit, hogy haladéktalanul zárolják a „lopott pénzeket”.

    Magyar úgy tudja, hogy több oligarcha család is távozott már az országból, és a napokban Mészáros Lőrinc családja is Dubajba repül majd. „A hírek szerint több befolyásos oligarcha család már kivette a gyerekeket az iskolából, és szervezik a megbízható testőrséget a távozásra” – mondta.

    Zotyó drága, nem mégy velük? ezeknek biztosan vannak kutyáik, azok seggét is tisztogatni kell valakinek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű