Minden régi épületnek megvan a maga története. Ezért tartom értelmetlennek a Fidesznek az Apró-villáról szóló folyamatos dumáját. Miszerint “a háború előtt egy zsidó család otthona volt”.
Nos, ha erről oly sokszor szól a Fidesz-híradó, akkor beszéljünk egy másik hasonló sorsú épületről is. Ez Pápán van. A Fő tér 18. Az eredeti tulajdonos Kohn József, cementáru gyáros volt. A családot Auschwitzba deportálták, de volt köztük, aki életben maradt és visszajött. Az államosítás során aztán 1952-ben a hátramaradottak végleg elveszítették a házukat, melybe egy 19-es vöröskatona és családja költözött be. Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének családja. „Egy zsidó család elkobzott” házába. Itt nőtt fel a kis Kövér Lacika.
De ha már a régi házakról beszélünk. Essen szó a Fidesz Lendvay utcai székházáról is. A zsidó vallású Grodelek Ármin Máramaros szigetről érkezett Pestre. Erdélyi erdők kitermeléséből lett a család dúsgazdag és építette meg ezt a gyönyörű villát. De hogy még színesebb legyen a történet: 1938-ban eladták egy iráni-örmény bőrkereskedőnek, Palandszian Nisan-nak.
Vagy ott van az Andrássy út 60. Bizony az sem a Terror házának épült. Perlmutter Izsák festőművész tulajdona volt, a festő 1932-ben bekövetkezett halála után pedig a Pesti Izraelita Hitközség örökölte.
És egészen biztosan találnék még hasonló sorsú épületeket. Ilyen a magyar történelem…