Skip to content

Hiller. Már van olyan jelölt, akit mind a hat ellenzéki párt támogat az előválasztáson

Hiller Istvánnak azonban így is lesz kihívója Budapest 16. választókerületében.

A DK, a Jobbik és az LMP után a Momentum elnöke, Fekete-Győr András is bejelentette, hogy Hiller Istvánt, az MSZP-Párbeszéd jelöltjét támogatják Budapest 16. választókerületében, Pesterzsébeten – írta Telex. Ez tehát azt jelenti, hogy ebben a körzetben már az előválasztáson se lesz versengés a hat párt között.

A Mindenki Magyarországa Mozgalomnak nincs jelöltje Budapest 16. választókerületében.

Hillernek így is lesz kihívója, mert az Új Világ Néppárt Vidákovics Lászlót jelöli, aki 2019 októberében a Jobbik színeiben indult Pesterzsébeten önkormányzati képviselőnek, de nem jutott be a testületbe.

Az Új Világ Néppártot Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke alapította, a hat ellenzéki párttal május végén állapodott meg, hogy részt vesz az őszi előválasztáson. Pálinkás miniszterelnök-jelöltként jelentkezett be, és az ATV-nek azt mondta, hogy 20-30 körzetben terveznek jelöltet indítani.

Hiller István a legutóbbi két országgyűlési választáson nyerni tudott a XX. és a XIX. kerület egy részét magába foglaló választókerületben. 2014-ben a szavazatok 38,37 százalékát szerezte meg, míg 2018-ban 43,23 százalékkal végzett az első helyen. Hiller az MSZP alapító tagja, későbbi elnöke, 2006 és 2010 között oktatási és kulturális miniszter volt.

A HVG hetilap információi szerint, ha nyer az ellenzék, Hiller István kerülhet az ismét önállónak szánt kulturális tárca élére. Megkeresésükre a politikus azt üzente, szakpolitikai kérdésekről csak az ellenzéki pártprogram elkészülte után nyilatkoznak. Hiller, aki már két ízben is betöltötte a kultúráért felelős miniszter posztját, óvakodott a mély reformoktól, inkább a status quo, a béke fenntartása és látványos kultúrdiplomácia volt a terepe.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. Névtelen
    2021.06.12. 19:45

    Nem a megbékélése a cél a saját politikai karrierjüket, pénzüket féltő játékosoknak, hanem az igazságszolgáltatás. Annyi arca volt mindegyiknek eddig, amennyi történelmi szerepet végrehajtott. Csakhogy ez mind emberiség ellenes volt, nemcsak a narancsok. Minden játékosnak, szereplőnek, gyalázat végrehajtónak érdeke, hogy felelősségre vonás nélkül végtelenül húzza az időt.

  2. Névtelen
    2021.06.12. 20:41

    Ellenzéki program 2018: O1G
    Ellenzéki program 2022: G-t elszámoltatni.

    Ennyit tudtok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük