Miskolc belvárosában nem újabb épületre, hanem több zöldre lett volna szükség 
Sokan úgy látják, nem volt jó döntés Miskolc egyik legértékesebb belvárosi területére, az Erzsébet fürdő és a Szent István tér közvetlen közelébe társasházat építeni. Azzal nincs baj, hogy Miskolcon modern, igényes és prémium lakóépületek valósulnak meg. A kérdés az, hogy egy ilyen épületnek valóban a város szívében van-e a helye. Nem kell ahhoz szakértőnek lenni, hogy lássuk, Miskolc egyik régi problémája a kevés, valóban jól kialakított, vonzó közösségi tér és a belvárosi zöldfelület. Egy város központjában minden ilyen terület különösen értékes. Ha egyszer beépítjük, azt később már szinte lehetetlen visszacsinálni. A mindenkori városvezetésnek elsősorban azt kellett volna megvizsgálnia, hogyan lehetne ezen a helyen egy szép, zöld, mindenki számára használható városi teret vagy parkot létrehozni.
Olyat, ahol a fák, növények enyhítik a belvárosi környezetet. 
A telek magántulajdonban volt, ezért természetesen az önkormányzat nem dönthetett egyszerűen úgy, hogy „ide parkot építünk”. Ugyanakkor a városnak a településrendezési döntéseken keresztül jelentős szerepe volt abban, hogy milyen fejlesztés valósulhat meg. Éppen ezért jogos a kérdés: miért nem a közösségi célú hasznosítás lehetőségét keresték ugyanilyen határozottan? Különösen azért fontos ezt feltenni, mert egy prémium társasház
elsősorban magánérdeket szolgál. Egy park vagy városi tér viszont minden miskolci számára értéket teremtett volna. Helyes gondolat, hogy Miskolcon épüljenek korszerű lakóépületek. De a városvezetés felelőssége éppen az, hogy eldöntse: hol kell építeni, és hol kell inkább megőrizni vagy növelni a zöldfelületet. A belváros nem attól lesz élhetőbb, hogy minden üres területet beépítünk. Egy modern városnak lakásokra, üzletekre és irodákra is szüksége van, de ugyanennyire szüksége van fákra, terekre, parkokra és olyan közösségi helyekre is, amelyek mindenki számára elérhetők. 
Miskolc hosszú távon többet nyerhetett volna egy új parkkal vagy városi térrel, mint egy újabb prémium társasházzal. Egy épület néhány embernek otthont ad ugyan, de egy szép tér és vonzó park egy egész város életét teheti jobbá.
Kevesebb megjelenítése
