November 3-án a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület, amely elnyerte a rendezvény szervezésének lehetőségét, bejelentette, hogy február 5–7. között tartják meg a fesztivált. A belvárosi rendezvény megtartásához azonban a helyszínről és az önkormányzati közreműködésről is egyeztetni kellett a várossal. Tóth-Szántai József polgármester még aznap megkérdőjelezte a bejelentést. Facebook-hozzászólásában azt írta, hogy nincsenek érdemi tárgyalások a várossal, és a támogatás, a helyszín, valamint a szolgáltatások kérdése sem tisztázott. November 4-én az egyesület visszalépett a szervezéstől. November 6-án, pénteken Juhász Roland, a TISZA miskolci országgyűlési képviselője Facebook-oldalán videót tett közzé, amelyben Bíró Tibor, a turisztikai egyesület elnöke, egyben a miskolci önkormányzat Városfejlesztési Főosztályának vezetője beszélt a történtekről.

Forrás: MW
Két feltételt szabtak a Kocsonyafesztivál szervezőjének – állítja
Bíró Tibor a videóban elmondta, hogy a polgármester korábban támogatta a fesztivál megrendezését, ezért is lepte meg, amikor az egyesület bejelentéséhez Tóth-Szántai József azt írta: „Nem hinném…” A bejegyzés után Madácsi Imre, a polgármester kabinetvezetője telefonon kereste meg, majd személyesen is találkoztak. Elmondása szerint a kabinetvezető arra kérte, hogy a telefonjaikat ne vigyék be a megbeszélésre.
Azt mondta nekem a kabinetvezető úr, hogy annak, hogy én most már majd maradhatok és dolgozhatok tovább az önkormányzatnál, annak most már feltételei vannak
– idézte fel a találkozón elhangzottakat.
Megkérdezte, milyen feltételeket kell teljesítenie. Állítása szerint először azt kérték tőle, hogy mondjon le a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöki tisztségéről.
A második feltétel Rózsa Editet, a Kocsonyafesztivál alapítóját és jogtulajdonosát érintette.
Bármi történik, minden felelősséget rá kell toljak Rózsa Editre
– idézte fel, mit mondott neki a kabinetvezető.

Forrás: MW
Veszélyben a Kocsonyafesztivál
Engem mélységesen felháborít az, hogy ilyen maffiamódszerrel engem bárki megpróbál megzsarolni vagy sarokba állítani
– fogalmazott Bíró Tibor, aki arról is beszélt, hogy nem tudja, más rendezvénnyel próbálják-e majd pótolni a fesztivált, de szerinte a Kocsonyafesztivál megrendezése veszélybe került.
