Kedden jelentette be az Index egykori főszerkesztő-helyettese és a Telex jelenlegi tulajdonosa, hogy a héten elindul az új híroldal. Kárpáti Márton a Nagy Kreatív Hét online konferenciáján elmondta, hogy kezdetben nem teszik fizetőssé a tartalmakat, így szabadon hozzáférhetőek lesznek – írta meg a kreativ.hu. A lapnak egyébként már youtube-csatornája is van.

Kárpáti hozzátette, hogy még nem döntöttek arról, hogy mely tartalmakat teszik fizetőkapu mögé, állítása szerint a paywall még el sem készült. A tulajdonos elmondta, hogy az Index júliusban felmondott stábjából hetvenen alkotják a Telex szerkesztőségét. A névsort a Telex Facebook-oldalán már korábban közzétették.