A válságról az ifjúságnak.
Ez a társadalom gigantikus erkölcsi hulla. De az emberek, akikből áll, még föltámadhatnak, és új életet kezdhetnek.
Kedves barátaim,
itt az ideje komolyan beszélni a magyarországi politika válságáról, beleértve a sajnos igen fontos személyi kérdéseket.
Igazatok van abban, hogy a múlt képviselői alkalmatlanok rá, hogy kivezessék hazánkat a bajból, amelybe belesüllyedt. De erről is őszintén kell szólnunk.
A múlt ugyanis egészen a mai napig tart.
Nemcsak az 1989-ig vagy 2010-ig terjedő múlt alakjait és szervezeteit, hanem az Orbán-rezsim évei alatt fölbukkant kezdeményezéseket és gondolatokat (beleértve persze a kormányzatéit is) már elsöpörte az idő.
Az 1989-ben létrejött alkotmányos, szabadelvű, polgári jogállam és képviseleti rendszer megbukott, nem utolsósorban azért, mert elveit kezdettől fogva kevesen osztották komolyan és becsületesen. Voltak a köztársaságnak tisztességes szolgái – Kis János, Göncz Árpád, Sólyom László, Solt Pál, Hagelmeyer István, Györgyi Kálmán, Gönczöl Katalin, Majtényi László, Kaltenbach Jenő, Hankiss Elemér, Kosáry Domokos és mások – , akiket méltatlanul, de jellemzően elfelejtettek a köztársaság bukása után, amelynek a hagyománya halott, abban is, amiben múlhatatlan érdemei voltak, s amiben megfelelt a magyar nép legnemesebb törekvéseinek, zsarnokellenes beállítottságának. De ez kezdettől fogva weimari típusú köztársaság volt, amelyet már 2010 előtt is többnyire a köztársasági eszményekkel szemben ellenséges vagy közömbös személyek és csoportok vezettek.
https://hvg.hu/itthon/20190408_TGM_A_valsagrol_az_ifjusagnak
