Az Épkar Zrt. az eredetileg becsült 11,1 milliárd helyett nettó 12,7 milliárd forintért vállalta el a munkát egy másik céggel közösen. A beruházás uniós forrásból valósulhat meg 20 hónap alatt. Az Épkar korábban a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV-vel, de a tenderkedvenc WHB-val közösen is kapott már állami megbízásokat.

A Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2019 tavaszán írt ki közbeszerzést a Diósgyőri vár komplex és turisztikai fejlesztésére. Az uniós forrásból fedezett beruházáshoz tárgyalásos eljárás során választották ki a kivitelezőket.
Mindössze két ajánlat volt: az Építő-és épületkarbantartó (Épkar) Zrt. és az FK-Raszter Építő Zrt. közösen, valamint a Peka Bau 2000 Kft. pályázott a munkára. Utóbbi 14 milliárd forintos árajánlatot adott, így alulmaradt az Épkar és az FK-Raszter kettősével szemben: ők az eredetileg becsült 11,1 milliárd helyett nettó 12,7 milliárd forintért vállalták a megbízást.
A szerződés időtartama 20 hónap, ezalatt a nyertes cégeknek a következő feladataik lesznek.
II. ütem Belső vár:
- nyugati palotaszárny visszaépítése,
- lépcsőházi torony visszaépítése a megkerülő rámpákkal,
- palotaszárnyak magas tetőinek visszaépítése, a gyilokjárókkal és védőtetőkkel,
- tornyok teljes rekonstrukciója, a gyilokjárókkal és toronyfedésekkel.
III. ütem Külső vár teljes rekonstrukciója:
- négy bástyapár visszaépítése,
- külső várfal visszaépítése (két szinten végigsétálható),
- külső várteraszok létesítése, és funkcióval megtöltése,
- régi konyhaépület rekonstrukciója,
- cortinafalak (benne közlekedőkkel) rekonstrukciója,
- Királynék kertje (fűszer- és gyógynövények)
Valamint a vár helyreállításához kapcsolódó falkutatások.
NER-cégekkel dolgoznak együtt
A miskolci székhelyű FK-Raszter Építő Zrt. korábban többek között elnyerte az encsi tanuszoda építésére kiírt közbeszerést 719 millió forintért, Kazincbarcikán egy tanműhely-műhelyiskolai csarnok kivitelezését 526 millió forintért, valamint egy 35 lakásos lakóépület kivitelezését a XIII. Kerületi Önkormányzattól 20 milliárd forintért (utóbbit éppen a most lemaradó Peka Bau-val közösen).
A miskolci céget a helyi szocialisták kedvenc cégeként emlegetik, és számos megbízást nyert már Borsodban. Éves forgalma az elmúlt években 3,6 milliárdról 9 milliárdra nőtt, és 511-900 milliós nyereséget termelt.

