A programsorozat menete
Az eseménysorozat megnyitója augusztus 28-án kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Székházában. A köszöntőkben a szervezők a város történetéhez és kulturális örökségéhez kapcsolatos előadásokkal készülnek. Ezt követően a résztvevők videón keresztül betekintést kapnak a Papszer utcai épület jelenlegi állapotába.
Keresd a nőt!
A konferencia másik fő támpontja a Keresd a nőt címet kapta, ahol Herman Ottó és felesége, Borosnyay Kamilla közötti szerelem lesz a középpontban.
Ezután Bodovics Éva Judit Tragédia négy felvonásban című kötetét mutatja be a szerző jelenlétében Dr. Kis József történész. A könyv az 1878-as miskolci árvíz történetét mutatja be komplex módon.
A szombati programok
Szombaton a Szinva Örökség Alapítványa és az Észak-magyarországi Horgász Egyesület készül egy meghívásos horgászversennyel. A versenyen ismert miskolci közélete személyek is részt vesznek.
Ezzel párhuzamosan Serbán Zsolt tisztasági nagykövet vezetésével fogják az önkéntesek megtisztítani a Szinva medrét a Zsolcai kapu környékétől a Tiszai Pályaudvarig.
Ünnepi gálaműsor
A Szinva Örökség Napok záróműsorát az avasi Református Templomban, a Miskolci Szimfonikus Zenekar ünnepi koncertjével zárják, Szüts Apor karnagy közreműködésével.
A teljes programról az esemény Facebook oldalán tájékozódhatnak.
