Már elkezdődött a miskolci Diósgyőri vár rekonstrukciójának második üteme, állnak a daruk, készül az állványzat, a pénz is megvan, de még vitáznak a végső terveken. A kiszivárgó hírek szerint a város korábbi főépítésze, Rostás László megmakacsolta magát, szerzői jogokra hivatkozva nem akarja elfogadni az új városvezetés kéréseit a tervek részleges módosítására. Egyik forrásunk szerint a Diósgyőri várnál felsorakoztak a „hogyan kell egy várat felújítani”-vitát szorgalmazó szakemberek, hogy összecsapjanak egy virtigli fideszes volt városi főépítésszel, aki úgy érzi, ért a várrekonstrukcióhoz is. Mindebbe vegyül egy kis fideszes kultúrharc is, amit az egykori, kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár, L. Simon László képvisel.
Miskolcon az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a vár tervei a városházán készültek 2014 után, egészen a helyhatósági választásokig – tehát a tervek tulajdonosa a város. A városházán a korábbi főépítész vezetésével egy komplett tervezőiroda működött. A választáson azonban nyert az ellenzék és rájuk maradt a megvalósítás. Egy közérdekű adatigénylésből kiderült, az önkormányzat közel 60 milliót költött az előkészületekre – konkrétan a „városházán rajzolják a várat”-projektre.



3 Responses
És?
“Mindebbe vegyül egy kis fideszes kultúrharc is, amit az egykori, kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár, L. Simon László képvisel.”
El sem tudom képzelni, mire utalnak. Mégis milyen fideszes kultúrharcról írnak, amit én képviselek? Éppen 10 éve nem vagyok államtitkár, s 5 éve mondtam le a képviselőségről is. Ennek az állítólag általam képviselt fideszes kultúrharcnak jegyében váltott le a Nemzeti Múzeum éléről egy volt miniszter? Ráadásul köztudott, hogy a diósgyőri vár felújításának számos elemével egyáltalán nem értek egyet. Kérem, legközelebb tájékozódjanak, mielőtt ilyen hangzatos, ugyanakkor hamis és félrevezető állításokat fogalmaznak meg!
Üdvözlettel:
L. Simon László
vagyis; számos elemével; IGEN