Miskolc. Hét alkalommal műtötték, nyolcszor kapott vért, huszonegyszer hajtottak végre rajta altatásban végzett kötéscserét

Az eset azért számít orvostörténeti ritkaságnak, mert ilyen fokú égési sérüléseket jellemzően nem szoktak túlélni. Dr. Barkai László professzor, a Gyermekegészségügyi Központ intézetvezetője megerősítette mindezt, ő úgy fogalmazott, „ilyen kiterjedt égés esetén 70 százalékos a halálozás.”
A súlyos égési sérüléseket szenvedett jászsági kislányt január 7-én, az éjszakai órákban szállították a miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Intenzív Osztályára, miután az Országos Égéscentrumban helyhiány volt. Felvételét követően Miskolcon megkezdték a súlyos égési sokk kezelését, s az égett bőr első ellátását, a teljes testfelületen történő bemetszését, mely a páncélszerűre égett bőr rugalmasságának visszanyerésére szolgál. Az első napok a sokktalanítással teltek, közel két hétig feküdt lélegeztető gépen a kicsi, és kilenc napig monitorizálták, miközben mindent megtettek a miskolci orvosok és egészségügyi dolgozók, hogy az ilyenkor végzetes fertőzést megakadályozzák.

Cikk itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű