„Egy olyan embert veszítettünk el, aki családcentrikus volt és jó szívű adakozó a szegények felé! Borsodi romák egy igazi barátot testvért és egy legendát veszítetünk el!”
Tragikus körülmények között vesztette életét egy önkormányzati képviselő Taktakenézen, a Facebook bejegyzések szerint gyilkosság áldozata lett. Ezt erősítette meg, hogy kedden, kora délután Bihari Zoltán, a térség országgyűlési képviselője oldalán is megjelent a hír:
Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy Taktakenézen egy önkormányzati képviselő erőszakos bűncselekmény áldozata lett.
– írja a bejegyzésben.
„Az erőszaknak nincs helye sem a közéletben, sem a közösségeinkben. A vitákat és konfliktusokat minden körülmények között békés, demokratikus eszközökkel kell rendezni. A történtekért felelősöknek a törvény előtt kell felelniük, és fontos, hogy a történtekre ne újabb erőszak legyen a válasz.” (képünkön) – tette hozzá az országgyűlési képviselő.
Emberölés történt a településen
Hogy pontosan mi történt, nem tudni. Sz. János Facebook oldalán még nincs bejegyzés – boldog családapa, nagyapa mutatkozik be az oldalon – de a közösségi oldalon záporoznak a kommentek.
„Jani báttyám! Felfoghatatlan ami történt. Annyi mindenkinek segítettél, Nagyon nagy szíved volt. Köszönök Én is mennyi minden segítséget kaptam tőled! Nyugodj békében” – írja egyikük. Visszatérő mondatok minden bejegyzésben, hogy egy jóindulatú, másoknak segítő ember volt az elhunyt. „Rendet tartott a faluban őrizte a lakosokat jó ember volt Jancsi bátya”
„Megrendüléssel értesültem arról, hogy képviselőtársam, Sz. János tragikus körülmények között, gyilkosság áldozataként vesztette életét. Különösen fájó, amikor egy olyan ember távozik közülünk, aki munkájával a nehéz sorsú, szegény embereket szolgálta, és igyekezett segítséget, reményt nyújtani azoknak, akiknek arra a legnagyobb szükségük volt. A településén végzett munkája és az emberek iránti elkötelezettsége tiszteletet érdemel” – írja egy képviselőtársa.
Egy másik település roma önkormányzatának vezetője pedig így fogalmaz: „Egy olyan embert veszítettünk el, aki családcentrikus volt és jó szívű adakozó a szegények felé! Borsodi romák egy igazi barátot testvért és egy legendát veszítetünk el!”
Van, ahol azt is tudni vélik, mi történt: „egyik közmunkás megölt egy másik embert. Röviden ennyi”.
