A megyei rendőr-főkapitányság

Tevékenység-irányítási Központjába aznap 17 órakor telefonon érkezett bejelentés szerint a zempléni város egyik garázssora mellett egy kapucnis, körszakállat viselő férfi nemi vágyának kielégítése céljából fiatalkorú lányoknak a nemi szervét mutogatta.
A közrendvédelmi szolgálati ág munkatársai jó hely- és személyismeretének köszönhetően, a kapott személyleírás birtokában, a járőrök azonosították, felkutatták és a lakásáról előállították az ügy későbbi gyanúsítottját, a helyi 26 éves T. Istvánt.
A nyomozóknak később részletes beismerő vallomást tett férfi elmondta, hogy az eset után korábban viselt körszakállát nyomban leborotválta.

 

 

A három órán belül kézre kerített, magamutogató férfivel szembeni nyomozást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság 2013. október 17-én gyorsított eljárásban, bíróság elé állítási javaslattal fejezte be.