Akkorát vitázott Puzsér Róbert és Magyar Péter, hogy a végén majdnem mindenben egyetértettek
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

 

Szombat este tartották a Hard Talk Puzsér Róberttel nevű rendezvényt, amelynek vendége Magyar Péter volt. A beszélgetés kezdete előtt 10-15 perccel már álldogált egy 20-30 fős tábor a bejárat előtt, akik a jegyüket keresték és még megitták az utolsó pár kortyot a dobozos Soproniból. A Rhema Konferencia Központba elég gyorsan be lehetett jutni, mindenkit feltessékeltek a nézőtérre, azonban a szervezők mindent elkövettek annak érdekében, hogy minél nagyobb tömegnek tűnjön a közönség. Azt a trükköt is bevetették, hogy a székeket rendkívül szűken helyezték el egymás mellett, ráadásul a széklábakat gyorskötözővel fűzték össze. Semmi kényelem, így hozzám hasonlóan sokan inkább állva hallgatták végig a beszélgetést.

Az esemény házigazdája Kóczián Péter volt, aki magát úgy mutatta be a nézőknek, mint főállású coach, civilben újságíró, és aki csak úgy vállalta el a beszélgetés moderálását, hogy az csupán vágatlan formában kerül fel majd a YouTube-ra.

Majd negyedórás késéssel meg is kezdődött a sokak által várt vita, amelyben a moderátornak sok dolga nem volt, ugyanis Puzsér, akiről régóta tudható, hogy rajongásig imádja az ellenzék új celebjét, rendre könnyűeket kérdezett.

EZT IS AJÁNLJUK A TÉMÁBAN

Puzsér Róbert ezúttal szinte üvöltve harsogta, miért támogatja Magyar Péter színre lépését

A publicista szerint Magyar Péter feltétel nélküli támogatása az egyetlen remény.

Puzsér kezdésként arra kérte Magyart, mivel viszonylag keveset tudni a programjáról, meséljen arról, valamint mondjon példákat arra, mik voltak azok a momentumok, amikor már azt érezte, nem fideszes.

Varga Judit exférje a kérdés első felét visszautasította, ezt amúgy a beszélgetés folyamán többször megtette, hiszen állítása szerint már részletesen elmondta, mik a tervei, megtette ezt szavai szerint március 15-én és az április 6-i tüntetésen is, 15-20 pontban beszélt már, mit tervez.

Magyar Péter állítja: nincsenek ambíciói, de már nem csak az EP-választásra tervez

A kérdés második felére válaszolva Magyar Péter példaként említette, hogy ő már 2002-ben csalódott, mivel a Fidesz azt a választást úgy bukta el, hogy elfelejtett kampányolni, úgy gondolták, a jó kormányzás elég a győzelemhez. Következő példaként elmondta, a 2006-os gyurcsányi rendőrattakot követően a Fidesz adományt gyűjtött az áldozatoknak, ám azt az összeget szavai szerint az áldozatok nem kapták meg. Mint fogalmazott, Varga Judit előbb államtitkárrá, majd miniszterré kinevezése után még jobban belelátott a rendszer működésébe, csalódottá tette, amit ekkor látott. Magyar Péter szerint amióta elfogadta Gulyás Márton meghívását a Partizánba, még inkább elkeseredett, látva, hogy milyen kampány indult ellene.

Nincsenek különösebb ambícióim”

– mondta Magyar arra a kérdésre, pontosan mi is a célja a politikában való megjelenésével, a Tisza Párt alelnöke megjegyezte, ha csak a becsvágya hajtaná, nem várt volna idáig, mindössze egy boldog, elégedett országot akar.

Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

Puzsér arra is kíváncsi volt, mit tartana meg a politikus a NER-ből. Magyar keszekusza módon oda jutott, nagy öröm volt számára, hogy a március 15-i zászlóbontó tüntetésén sok demonstráló viselt kokárdát és tartott a kezében magyar zászlót. Elmondta, a baloldal szégyellte a kokárdát, mondván, ha a jobboldal azt „kisajátítja”, az már nem kell az ellenzéki tábornak.

Ha a Fidesz azt mondja, a kokárda az övé, nem az a válasz, hogy akkor az ellenzék leveszi”

– jegyezte meg Magyar.

Az Európai Unió múltjára, jelenére és jövőjére áttérve Magyar élesen kritizálta a brüsszeli vezetést, majd leszögezte, nem akar európai szuperállamot. A baloldali politikussá avanzsáló exférj közölte, 2004-ben nem azért lépett be Magyarország az EU-ba, hogy a belpolitikai vitákat Brüsszelből oldják meg. Eleinte nem kimondva nevüket, de kritizálta Donáth Annát és Cseh Katalint is, amiért olyan brüsszeli állásfogallásokat is megszavaztak a momentumosok, amelyek bár ártanak a kormánynak, de ezzel együtt a magyar gazdaságnak is.

Brüsszel és a magyar ellenzék még nem jött rá, hogy az Orbán elleni lépésekkel a Fideszt erősítik belföldön, mert erre itthon kampányt lehet építeni”

– érvelt.

Magyar Péter azt mondta, az ő véleménye az, ha eldurvulna a vita Brüsszellel, mivel mi befizetői is vagyunk a nemzetközösségnek, leállítaná a tagállami befizetést. Ez volt az a pont, amikor megszólalt a moderátor, Kóczián Péter, aki arról érdeklődött, kormányra kerülésük esetén ez a fajta metódus része lenne-e politikai eszköztáruknak, mire Magyar nem adott egyértelmű választ.

Varga Judit korábbi igazságügyi tárcavezető volt férje szerint Európa nem egységes, a tagállamok a legalapvetőbb dolgokban nem értenek egyet. Elmondta, az összes uniós nagyhatalom gazdasági kapcsolatban áll Kínával és az oroszokkal, ők azonban nem merik ezt a nyitott kapcsolatot úgy felvállalni, mint a budapesti kabinet.

Magyar Péter megjegyezte, a 2010-es kormányváltáskor Románia messze mögöttünk kullogott, mostanra viszont megelőzött minket, gyorsan hozzátette, hogy szerinte ez nem bezzegromániázás és majd biztos ezzel a kijelentésével lesz tele a sajtó.

Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

Magyar Péter feltette a kérdést: mi minősül külföldi kampánytámogatásnak?

Puzsér Róbert átterelve a témát a tiltott kampányfinanszírozásra, azt kérdezte, vajon sérti-e a magyarok szuverenitását, amennyiben dollárok gurulnak az ellenzék kampányszámlájára. A politikus szerint nem Amerikából kell megdönteni a kormányt, ráadásul ingyen ilyesfajta adomány nincs.

Magyar Péter úgy vélte, szuverenitási kérdés, ne legyen külföldi finanszírozása az induló pártoknak, s kijelentette, hogy ő nem fogad el semmilyen külföldi finanszírozást, és ha valaki ilyet fog neki küldeni, vissza fogja utalni. Azért hozzátette, hogy kérdés jelenleg, mi minősül pontosan külföldi kampányfinanszírozásnak.

Magyar szerint a rendszerváltás óta már szinte mindenki ígért elszámoltatást, ez azonban még várat magára, amennyiben választást nyernek, s ha megvan a kétharmad, ebben az esetben maguktól, azonban ha nincs, akkor koalíciós megegyezés után, de leváltják a legfőbb ügyészt és több más állami szerv vezetőjét, amihez kétharmad kell.

Ha a Tisza kiárad, csodákra képes, például elsöpri a szemetet. A bilincs kattan, de a vagyon nem jön vissza”

– jegyezte meg, utalva új pártjának nevére, majd hozzátette, vagyonosodási vizsgálatot indítana tíz évre visszamenőleg azoknál, akik állami tisztséget töltöttek be.

A beszélgetés vége felé szóba került, Magyar számára mi lenne Orbán Viktor és a Fidesz rendszerének vége, koalíciót tudna-e kötni egy olyan Fidesszel, amelyben nincs benne Orbán, vagy akár egy Gyurcsánymentes DK-val. Varga Judit exférje szerint jelenleg nem ez a fontos kérdés, először meg kell nézni, milyen felhatalmazást adnak a választók pártjának, ő maga azon dolgozik majd, hogy senkivel se kelljen koalíciót alkotniuk, se Orbánnal, se Gyurcsánnyal.