Lassan teljes Miskolcot  lebetonozzák

 

A Fazola Henrik utcában múlt héten fejeződött be az öt férőhelyes parkoló létrehozása.

Bazin Levente, a terület önkormányzati képviselője számolt be arról, hogy tavaly augusztusban és az ősz folyamán lakossági fórumokat tartottak, ahol közösen választották ki az új parkoló helyét.

bulgárföldi parkoló kialakításánál ügyeltek arra, hogy ne kelljen fákat kivágni, és a csapadékvíz elvezetését gyeptéglával oldották meg. A képviselő hozzátette, hogy bár ez csak részmegoldás,

az elmúlt években más helyeken is létesültek parkolók a városrészben, összesen körülbelül húsz új parkolóhely jött létre Bulgárföldön.

Durda Péter, a miskolci Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Műszaki Osztályának vezetője elmondta, hogy ezen a területen már nincs lehetőség további parkolóhelyek kialakítására a város szabályozási terve miatt. Miskolc gépjárműállománya az elmúlt években folyamatosan nőtt, így

az önkormányzat igyekszik alkalmazkodni, de a lehetőségek szűkülnek, mivel minden új parkoló csak a zöldterületek kárára valósítható meg.

Az új parkolóhely bővítését a város költségvetéséből finanszírozták, összesen közel négymillió forintból.

Forrás: MiNap. Címlapi fotó: Juhász Ákos