Sokan vannak, akiknek már Miskolc is „túl messze van”. Aki nem ismeri a gyönyörű helyen, a Bükk lábánál kialakult nagyvárost, automatikusan a sok-sok szomorú hír által mostanában előhívott előítéletek alapján vélekedik arról, hogy mi várhat rá arrafelé.
Miskolcról Edelényig eljutni újabb vállalkozás. Ráadásul, pár napja a kánikula csúcspontján kellett nekivágnom az útnak a Búza téri buszállomásról. Beszállva a tüzes fémdobozba, oxigénért kapkodó, tátogó emberek között találtam magam a forró, álló levegőben. Légkondival senki nem próbálkozott – Borsodban realisták élnek. Megváltás volt, amikor végre elindultunk, és az ablakon bevágó huzat enyhülést hozott.
Infinety network
A csereháti kis falvak és zöld dombok közé érve aztán már a látvány is egyre kellemesebb lett a buszon ülő idegen számára.
A görögkatolikus templom AbodonEdelény talán már a világ vége? Szó sincs róla – ott még át kell szállni, Abod felé. Sok évtized tapasztalatával beidegződött, türelmes várakozás, az emberek falusiasan, csoportokba verődve, beszélgetve várakoznak a hőség csúcspontján. Az indulási idő nem jelent indulást, ez itt nem a japán vasút. Senkinek arcizma se rándul. A buszt itt is gondosan felforrósítják, mielőtt felengedik az utasokat.
Aztán az egyre magasabb, egyre vadabbnak tűnő zöld dombok között kanyargunk, jó szagú erdőkben, illatos mezők között. Nincs ennél jobb légkondi.
Fél óra múltán a busz felkapaszkodik egy nyeregbe, és végre elénk tárul a gyönyörű völgy, amelyben évszázadok óta ott gubbaszt Abod. A temetődombon álló görögkatolikus templom tornya uralja a tájat. A cikk folytatása itt.