Diákvezéreket éget a Nemzet

Diákaktivistákat „vádolt meg”  ellenzéki pártkapcsolatokkal a kormánypárti Magyar Nemzet tegnapi cikke, amely legutóbb a felsőoktatási változások ellen állást foglaló hallgatói önkormányzatok vezetőinek tanulmányi adatait listázta címlapján.

 

A lap azokat a fiatalokat nevesítette, akik a közelmúltban felszólaltak valamelyik diáktüntetésen. Vida Katalint például egy Facebook-ra feltöltött fénykép alapján titulálták LMP-s aktivistának, Rakovics Mártonnak pedig azt „rótták fel”, hogy a „Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett” Táncsics Akadémia hallgatója, holott az intézményhez már semmilyen szálon nem kötődik a volt miniszterelnök (korábban az iskolát fenntartó Táncsics Alapítvány kuratóriumi elnöke volt). Kóbor Andrea, a Hallgatói Hálózat (HaHa) aktivistája pedig azért került a Magyar Nemzet „célkeresztjébe”, mert egy a cikkben idézett nyilatkozata alapján „uniós karrierre” vágyik, holott a HaHa „azt hirdeti magáról, hogy tagjai itthon akarnak tanulni”.

Emlékezetes, hogy a kormánypárti sajtót korábban nem zavarta a diákok politikai szimpátiája, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök is néhány fiatal Fidelitas-tag érveit meghallgatva döntött úgy, hogy „eltörli” a felsőoktatási keretszámokat. A 2008-as szociális népszavazás idején pedig a hallgatói önkormányzatok nyíltan a Fidesz tandíjellenes kampánya mellett álltak ki. Mindezek ellenére a Magyar Nemzet most azokat a kormánypárti nyilatkozatokat igyekszik alátámasztani, amelyek szerint a diáktüntetőket valójában az ellenzéki pártok mozgatják.

Nem vagyunk meglepve, a cikket a kormányzati lejárató kampány részének tartjuk – közölte a Népszavával Fatér Ambrus. A HaHa aktivistája szerint a Magyar Nemzet által említett személyek esetleges kötődése összeegyeztethető a mozgalomban végzett tevékenységükkel. A hallgató úgy fogalmazott, amikor a fiatalok a HaHa nevében lépnek fel, nem pártokat képviselnek. Fatér megerősítette, hogy januárban újabb demonstrációkkal készülnek, de részleteket még nem árult el.

Ha már a Magyar Nemzet a HaHa-val foglalkozik, akkor legközelebb jobban utánanézhetne a tényeknek – közölte a Népszava megkeresésére Vida Katalin. A hallgató szerint a lap állításaival szemben nem a keretszámok elleni tüntetésen, hanem múlt pénteken tartott beszédet a Város Mindenkié csoport által szervezett, a lakhatási jogért és a hajléktalanság kriminalizációja elleni tüntetésen. Vida Katalin kiemelte, hogy a HaHa-ban nincsenek „diákvezérek”, hiszen nincsenek vezetői, mert nem hierarchikusan felépülő szervezet, bár „megértik, hogy a kormány csupán hierarchiában képes gondolkodni”. A hallgató megerősítette, hogy korábban dolgozott az LMP aktivistájaként – bár jelenleg nem végez ilyen típusú munkát –, de nem gondolja, hogy ezen bármi szégyellnivalója lenne. Az, hogy egy diákmozgalom pártfüggetlen – vagyis egyik párttól sem éri semmiféle „nyomás” –, nem jelenti azt, hogy a tagjai nem szavaznak – tette hozzá Vida.

Rossz nyomot követett a kormánypárti sajtó Misetics Bálint esetében is, aki a Humán Platform nevében mondott beszédet az egyik múlt heti diáktüntetésen. Az Oxfordban diplomázott, hallgatói viszonnyal már nem rendelkező – tehát „diákvezérnek” aligha nevezhető – aktivista a Népszavának elmondta, 2009-től egy ideig dolgozott az LMP lakáspolitikai szóvivőjeként, majd részt vett a párt lakáspolitikai programjának megírásában. Ezeket a tényeket azonban maga közölte a nyilvánossággal a Vasárnapi Hírekben megjelent, múlt hétvégi interjújában.

Misetics szerint az LMP semmilyen formában nem befolyásolja a Humán Platform és a HaHa tevékenységét, hiszen – ellentétben más ellenzéki pártok képviselőivel – még sajtótájékoztatókat sem „szerveztek rá” a diákrendezvényekre. A helyzet inkább fordított, vagyis ők próbálnak hatni az LMP-s politikusokra, emlékezetes például, hogy Szabó Rebeka LMP-s képviselő vette át és akarta felolvasni a parlamentben a Kossuth téren tüntető diákok petícióját, ám ezt nem engedte meg a kormánypárti többség.