Sokszor jöttem ki erre az „állomásra” egy akkor még Leninvárosból érkező osztálytársnőm elé, a 60-as évek közepén   ok.ildi.blog

A 60-as és a 70-es évek, és természetesen a jóval korábbi idők Szeles utcájának összképe teljesen más hangulatot idézett  a jelenlegi megjelenéséhez képest. Egészen a Petőfi tértől keleti irányba haladva földszintes, udvaros lakóépületek álltak egészen a görög katolikus templomig és utána is, ( néhány egyemeletes épülettel megszakítva az egységet), de a legtöbbjük igen lerobbant, elhanyagolt, öreg állapotban. Hasonlóan ez volt az összkép befordulva a Szentpéteri kapu irányában is. A 60-as évek végén és a 70-es évek elején megkezdődött ennek a területnek is a szanálása. Közel 30 évig a mai Macropolis épületkomplexum helyén üres  terület állt, többnyire kiépítetlen autóparkírozónak, vagy „senki földjének” használták. Szemben vele a mai „lábasház”és a mai Miskolc Pláza helyén is hasonló volt a helyzet. Ezekért a lebontott többnyire öreg épületekért nem volt igazán nagy kár, de a szanálásuk után hosszú éveken át az üres, elhanyagolt, szemetes, gazos területek, „háború utáni állapot” képét sugallták. Egyedül a Kazinczy utca és Szeles utca sarkán lévő lakóépületet hagyták meg (szemben az APEH épületével), emeletráépítéssel szépen fel is újították, földszintjén ma a Migrációs Hivatal székel. Ez a kiemelkedően szép formájú épület valóban megérdemelte azt, hogy meghagyják az utókornak.

 

A görög katolikus templom mellett egy kissé távolabb volt a vidéki távolsági autóbuszok érkező és indulóhelye, igen szerény és szegényes megjelenéssel, jóval kisebb forgalommal, mielőtt még megépítették volna az új Távolsági Autóbusz Végállomást. Végül is nem sok utalás volt arra, hogy itt egy távolsági autóbusz-végállomás van, csak a beérkező és innen induló autóbuszok mozgása hívta fel erre a figyelmet. Ezenkívül a köztudatba is ez volt már beépülve. Sokszor jöttem ki erre az „állomásra” egy akkor még Leninvárosból érkező osztálytársnőm elé, a 60-as évek közepén. Ezeken az üres területeken jelentek meg időnként a vándor „Luna park” és hasonló mutatványosok szórakoztató játék kínálataikkal, a gyerekek igen nagy örömére. Ma ezeknek a helyén található a Macropolis (a város fővárosa, becenév) 4 épülettömbből álló komplexuma az Arany János tér 1-2 szám alatt, és a 80-as évek közepétől épült Szeles utcai panelházas lakótelep. A Macropolis ultramodern „üvegpalota” épületeit 2007-ben adták át, amelyekben üzletközpontok, kis üzletek, irodák és lakópark található. Sajnos több kiadatlan helyiséggel is. Az utca másik oldalán pedig a Pláza komplexuma található.

A Szeles utca további vonalán a Búza tér mögötti részen az általános iskola irányában kis részben van csak változás, itt több épületet meghagytak, úgy lakóépületeket, mint kisebb üzleteket is. A Búza téri piac mögötti részen található a nagyon régi idők óta az igen jó nevű, mai nevén Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI) a 65 szám alatt. Az iskolával szembeni másik oldalon a merőleges utcák által határolt területen a Bethlen Gábor, Hatvanötösök útja, a Szendrei utcáig, illetve egészen le a Zsolcai kapu vonaláig a családi házas beépítés a jellemző, erős, szép fazonú, régi típusú épületekkel. A Szeles utca, Zsolcai kapu, Hatvanötösök útja és az Eperjesi utca közti területet hívták régen Tiszti telepnek, az itt élő katona és rendőrtisztek és az ő családjaik részére épített akkori régi polgári negyedet. A Szentpéteri kapu, Álmos utca, Huba utca stb. egy részén szintén megmaradt még, de már mindkét irányból részben lakóteleppel közrefogva a régi villajellegű családi házas zöldövezeti negyed is.

Elhagyván városunknak ezt a területét továbbhaladok a Jókai lakótelep után a Dózsa György utcáig, majd innen fogom folytatni a sétámat, ezentúl már csak nyugati irányban.
A Dózsa György utca 4 szám alatt találkozunk a Miskolci Törvényszék nagy alapterületű, masszív, elegáns épületével, amelyben a Megyei, a Városi és a Cégbíróság székel, az épület Fazekas utca 2 szám alatti bejáratnál pedig megtaláljuk a Munkaügyi Bíróságot . „Régi nevén Igazságügyi Palota, amelyet 1899-ben adták át rendeltetésének fényes külsőségek között. Megépítésekkor fontos célpontként tűzték ki, hogy a többi közhivatal mellett legyen, ahol van a vármegye, a város, az árvaszék, az adóhivatal, továbbá nagyon lényeges, hogy a város központjában legyen. A főfalak 4 udvart fognak közre. Az épület rekonstrukciójára 1978-1982-ig került sor: emeletráépítéssel, homlokzatfelújítással, belső átalakítással, és a közműrendszerek cseréjével”. (forrás: Dobrossy István).

Közvetlenül mellette Fazekas utcai főbejárattal találkozunk a B.A.Z. Megyei Büntetés-végrehajtási Intézettel, amelyet 1902-ben alapítottak. Érdekességként említem, hogy „Miskolc volt az 1886-os közigazgatási rendezés után a Trianon előtti Magyarország egyetlen városa, mely rendkívül dinamikus növekedésének köszönhetően rendezett tanácsú városból törvényhatósági jogú várossá tudott átalakulni 1909-ben. Mindezekre is való tekintettel alapították meg az előtte lévő években a Büntetés- végrehajtási Intézetet” (forrás: szabad enciklopédia). Sajnálatos módon, de igen nagy szükség van eme intézményre is, főleg jelen korunkra jellemzően, amikor is a bűnözési hullám lassan az eget súrolja. Természetesen ez világjelenség is, de mi csak a mi városunkra összpontosítsunk ebben az esetben is. A magyar börtönök telítve vannak és már szükségessé vált új börtönök megépítése is, amelyeket hallomásom szerint majdnem luxus üdülő kategóriába lehet sorolni??

A Dózsa György utcán szemben a Miskolci Törvényszék épületével, az 5-7 szám alatt találkozhatunk a Borsod megyei Főügyészség már újkori székházával. „Az ügyészség annak a közhatalmi érdeknek a megvalósítására létrejött független szervezetnek tekinthető, amelynek célja az alkotmányos rend fenntartása, a megalkotott törvények végrehajtása és betartása. Ezek a célok elsődlegesen a bűncselekményekkel, mint a társadalmat leginkább sértő és veszélyeztető jelenségekkel szemben realizálódnak, de a fejlődés során fokozatosan kiterjedtek más jogterületekre is (közigazgatási jog, magánjog). Az ügyészség független szervezet és csak a törvényeknek van alárendelve, amelyet a legfőbb ügyész vezeti és irányítja”. (forrás: dr. Székely György). Miskolcnak ebben a negyedében találhatjuk a város Közigazgatási Központját.

Említést teszek még a közelben lévő Központi Leánykollégiumról (Palóczy László u. 1 sz), amelyet tudomásom szerint, (így volt tervezve) július 1-vel bezártak. Egy román befektető nyújtotta be rá az igényét és irodaházat alakítana ki ezen a helyen. „Ezt az ismert, és elismert színvonalú intézményt a vidéki középiskolás diákok vették igénybe, nyilván azoknak a családoknak a gyermekei, akiknek nincs pénzük lakást, vagy albérletet fizetni a gyerekek után”. (forrás: észak-online). 1966 óta működött a belváros szívében, jól megközelíthető helyen. Személyes véleményem erről, hogy bőven vannak üresen álló épületek a város több pontján, még a belvárosban is, miért kell „halálra ítélni” azt, ami eddig sikeresen betöltötte nemes célját?
A mai sétámat itt most befejeztem, legközelebb a Dózsa György utca utáni területet fogom érinteni.
Ha kedvük lesz tartsanak majd akkor is velem. Előző „sétáim” helyszíneinek leírásait megtalálják ezen újság oldalán, a blognevemen.
Folytatása következik.
ok.ildi.blog