„Bál van az operaházban…” A KFT hajdani slágerének sora jut eszembe. A mai hírekben hallottam, hogy csütörtökön lesz az idei operabál. Az opera műfajáról csupa rossz jut eszembe. Valami torzó, valami puhány műfaj; mintha színház lenne, de mégsem az. Az opera egy halott műfaj, csak a sznobok éltetik még, tartják légzőkészüléken; azok az ilyen-olyan módon meggazdagodottak, akik a bálon megmutathatják egymásnak nagy értékű kosztümjüket, szmokingjukat. Pár évvel ezelőtt tüntetés is volt az Operaház előtt, kár, hogy akkor nem tartózkodtam Pesten, mert én is odaálltam volna közéjük egy parolával: vesszen az opera, élő műveket a dalszínházakba és azoknak élő előadásmódját…! vesszenek a sznob műértetlenek; értő közönséget, érthető műveket!… stb. Mondjuk. És afféle, jóféle haragos „zöldpártiként” piros festékkel öntöttem volna le a primadonna-, vagy a közönség tagjainak sok milliót érő szőrmebundáját. Ahogy B. Brecht Baál című darabjának főszeplője viselkedik a képmutató, édelegve nyivalkodó közönséggel. (Olvasd el Barátom a Baál című darabot!, akkor többet értesz a világból… meg persze magadból is… és esetleg belőlem.)
Szóval az opera számomra elavult anyag, egyfajta muzeális műfaj, ásatási lelet. Márpedig ami színházban játszatik, itten és most történik, és nem szabadna színpadra engedni egy penésszagú, pénisszagú buzi tenort, aki ott vernyákol, mint a herélt macska. Egyébként, akit ebben a műfajban legjelentősebb tehetségnek tartok, a hajdani miskolci karmestert, a mai fesztiváligazgatót, Kesselyák Gergelyt… Nos, ő is így nyilatkozott nemrég: „Az opera halott.” Valószínűleg arra a játékmódra célzott, ahogyan ezt álltalában művelik… nem pedig egy Kovalik Balázs rendezte operadarabra gondolt.
Szóval utálom az operát. Többnyire Miskolcon tartózkodom, amikor a fesztivál zajlik, de soha nem mentem be egyszer sem. Egyetlen előadásra sem. Mert ott is az ilyen-olyan módon meggazdagodott sznobok villantják meg kosztümjüket. Hogy honnan tudom? Mert a nézőtéri büfébe azért néha bementem, és láttam a szünetben az elbutult arcú, képmutató közönséget. És véletlenül hallottam süket beszélgetésüket. „De jó a frizurád, ez a vörös… azelőtt szőke voltál nem…? He, te figyelj má’, te mér ezt az energiaitalt iszod, mér nem valami rendeset….he?” Mire a másik nő, a melírozott szőke: „Azért, te női köcsög, mert ezt az én cégem gyártja.”
Csütörtökön ott liheg majd a celebvilág, kiszeltündék és más hasonló picsák ott villantgatják feslett, kifestett ostoba szemüket Roger Moor felé. Szánalmas egy világ.
E szigorú ítéletemen még az sem változtat, hogy tehetséges balett-táncos lányom van, aki – úgy hírlik, hamarosan egy operai balett-táncossal lép fel. Aztán majd hazajön egy időre, de aztán bizonyára előtte is kitágul a beszűkült világ nomádsága.
Calvero