Nagyon sok tanulsága  van ennek a mai napnak. Nem a legfontosabb, de a legjobban zavaró: a sokszor megénekelt kettős mérce. Értem én, hogy vannak különbségek a 2007-es kordonbontás és a 2011-es blokádépítés között, de azért a lényegük közös: parlamenti képviselők a polgári engedetlenség útjára lépve tiltakoznak. Ehhez képest eddig egyetlen olyan megszólalót sem hallottam, aki legalább közel hasonlóan ítélné meg a két eseményt. Ami 2007-ben majomparádé volt, most paródia lett. Aki 2007-ben a rendet féltette, most a rendbontók mellé állt. Aki 2007-ben a rendőri felszólítás ellenére kordonokat pakolt, most a parlament tekintélyéről papolt. Jó, politikusoktól még csak-csak elmegy ez a szerepcsere, de akinek nem ez a hivatása, az azért lehetne egy kicsit következetesebb.

(Fotó: hvg.hu)

Ami a politikai tanulságokat illeti: szerintem három érdemel különösen figyelmet. Az első az ellenzékről, a második a Fideszről, a harmadik pedig a szavazókról szól.

1. A mai nap meggyőzően demonstrálta, hogy mire lehet számítani az egyes ellenzéki pártoktól. Az LMP vállalta a nyílt konfrontációt, és vele együtt azt is, hogy olyan eszközöket alkalmaz, amelyek számára is kockázatosak. Hogy jól döntöttek-e a stratégiaváltással, az nem ma fog kiderülni, de az kétségtelen, hogy ezzel az akcióval – legalább egy napra – a legkeményebb ellenfél szerepébe kerültek. Gyurcsány Ferenc azonnal felismerte a helyzetben rejlő politikai lehetőséget, hamar az őt egyébként barátságtalanul fogadó tüntetők között termett, s láncok és befektetett munka nélkül is a hírek élére került. Az MSZP eközben a tudósítókat már alig érdeklő parlamentben sípolt és piros lapokat mutatott, majd képviselőik egy részének az utolsó pillanatban még sikerült helyet szerezniük egy rendőrautón. A Jobbik az Országházban töltötte az egész napot. Nagyon eltérő stratégiák, a különböző képességű és szándékú ellenzéki erők között azonban egyre nyilvánvalóbb az együttműködés. A Jobbik kivételével a másik három politikai erő közötti – amúgy nem csekély – különbségek a politikai helyzet radikalizálódásával láthatóan kezdenek eltűnni (pontosabban egyre inkább jelentőségüket vesztik). A „Gyorskocsi utcai koalíció” ma már valóban nem irreális lehetőség; a kormány politikája és az arra adott ellenzéki reakció napról napra teszi valószínűbbé azt, amit fél éve még kevesen hittek: hogy ezek az erők valamilyen formában közösen lépjenek fel.

2. A mai nap azt is megmutatta, hogy az ehhez hasonló megmozdulások – szemben a „hagyományos” ellenzéki megjelenésekkel – a Fidesz számára kifejezetten ártalmasak. Két okból is. Egyrészt, mert folyamatosan felhívják a figyelmet a hitelességi problémára, emlékeztetik a szavazókat a még nem is olyan régi időkre. Kósa Lajos nehézkesen viccelődő sajtótájékoztatóján látható volt, hogy még rutinos politikusoknak sem könnyű ilyen gyorsan átvenni ugyanazokat a kifejezéseket, amelyeket pár éve még politikai ellenfeleitől hallott. A kormánypárti képviselőknek nem lehet egyszerű elviselni, hogy ünnepelt politikusokból mára szinte ugyanolyan helyzetbe kerültek, mint az egykor utált szocialisták. Amikor a fideszes képviselők rendőrsorfal védelmében tudják csak elhagyni a Házat, miközben a tömeg válogatott szidalmakat vág a fejükhöz, bizonyára sokakban felsejlenek az előző ciklus hasonló eseményei, illetve lehetséges következő lépései. Másrészt azért is kellemetlen ez az egész a Fidesznek, mert láthatólag döntéshozói váratlan akciók esetén nincsenek felkészülve a jó válaszokra. A mai eseményeknek negyedannyi hírértéke sem lett volna, ha a rendőrök nem nyúlnak a leláncolt képviselőkhöz, majd Lázár János teát visz a fagyoskodó politikusoknak, végül pedig az LMP-sek maguk kérik meg a rendőröket, hogy most már vágják le őket a sorompóról. Mi kellett volna ehhez? A bürokratikus, hatalmi gondolkozás felülírása – ez azonban a jelek szerint ilyen szituációkban nem erőssége a kormányoldalnak.

3. A mai nap végül arról is szólt, hogy minden látványos lépés és politikai erőlködés ellenére komoly tömeget az ellenzék még mindig nem tud megmozdítani. Lehet, hogy a közösségi oldalakon vagy a fűtött szobákban már győzött a „fenyőfás forradalom”, de a mai tüntetés ezt nem tükrözte vissza. Sokan voltak, kétségtelen, de messze nem elegen ahhoz, hogy elsöprő kormányváltó hangulatot demonstráljanak. Márpedig a Fidesz számára ez lenne a legveszélyesebb.