Navracsics Mindjárt Jönnek az EU-s Támogatások Tibor: Miskolcon látványos eredmények

A miniszter megjegyezte, hogy míg Budapest fejlettsége már 2004-ben meghaladta az EU átlagát (129 százalék), és 2022-ben az uniós fejlettségi átlag 158 százalékát hozta, addig a fővároson kívüli régiók felzárkózási folyamata lényegesen lassabb.

Navracsics Tibor azt mondta: a vidék és a városok élhetőbbé tétele egyaránt fontos feladat. Ehhez a vidéknek és Budapestnek „felelősséget kell vállalnia egymásért”. Szavai szerint annál élhetőbb és versenyképesebb egy tagállam, minél magasabb benne a kohézió szintje. Hangsúlyozta: az új területpolitika három pillére a most készülő, új területfejlesztési koncepció, az ehhez kapcsolódó új finanszírozási háttér, valamint az új területfejlesztési intézményrendszer, amit a jövő évtől kezdve alakítanak ki. E három pillér eredményeként abban bíznak, hogy a településeket versengés helyett együttműködésre tudják sarkallni – húzta alá. Navracsics Tibor úgy vélekedett, hogy az uniós források felhasználásánál jobban kell összpontosítani a versenyképességre. Nemcsak a jelen különbségeit kell áthidalni, hanem a jövő kérdéseit, a versenyképességi kérdéseket is meg kell tudni oldani – magyarázta. Megjegyezte továbbá, hogy a különböző fejlettségű régiók felzárkóztatása eltérő politikát igényel.

A miniszter beszámolt arról is, hogy az északkeleti és a dél-dunántúli járások a 2021-es adatok szerint még mindig átlag alatti fejlettségűek, de a Miskolc és Kassa közötti gyorsforgalmi út megépülése „látványos eredményeket kezd hozni”, továbbá Miskolc, Nyíregyháza és Debrecen környékén a külföldi befektetések is „dinamizálják” a térséget.

Hozzátette: Szegeden, Pécsett és Debrecenben is nagyon komoly beruházások indultak. Navracsics Tibor lényegesnek nevezte, hogy ezek a városok határon átnyúló gazdasági és szakpolitikai együttműködéseket is kialakítsanak.

Oliver Röpke, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke azt mondta: támogatja az unió bővítését, mert a megfelelő módon kezelt bővítés politikai biztonságot generál. Ez pedig kulcsfontosságú szempontja a közös európai modell sikerének – húzta alá. Szavai szerint csak a szolidaritáson és közös értékeken alapuló Európa lehet sikeres. A közös kihívásokra együtt kell megoldást találni – jelentette ki. Hozzáfűzte: a civil társadalom hangját meg kell hallgatni, mert a civil társadalom és az uniós intézmények együtt alakíthatják az európai politikát. Ennek kapcsán megjegyezte azt is, hogy az uniós döntéshozatal során ma gyakran túl későn történik vagy elmarad az egyeztetés a civil szervezetekkel. Miközben egyetlen európai ország sem képes egyedül megbirkózni olyan kihívásokkal, mint az infláció, a járványhelyzet vagy a háború – tette hozzá. Oliver Röpke fontosnak nevezte a „befogadó megközelítést”, majd kiemelte, hogy az erősebb és összetartóbb EU-hoz elengedhetetlen az együttműködés és a civil társadalmi részvétel. „Európában mindenkinek lehetőséget kell kapnia és senki nem maradhat le” – jelentette ki a politikus, megjegyezve: sokkal szociálisabb EU-t kell előmozdítani.

27 Responses

  1. https://uploads.disquscdn.com/images/da21a0f146536f0635b583ad12241ae6fabaffde2d5d991e78c4fefdac41813f.png?w=800&h=527
    Ebből is az látszik, hogy ami pénz ide bejött, az nem az embereknél csapódik le. Csak akkor hova.
    Pontosan tudjuk

    3
    1
  2. https://uploads.disquscdn.com/images/f28d431103ccaa1894a0b3debb12e1fb064a1281ce4017dac14ab4d21de0c75d.jpg?w=800&h

  3. Mi jön be, vagy nem jön be, irigy sárga bolsi maszatoló?

    60 000 Milliárd Ft GDP mellé ( amibe a te munkád is benne van) az EU évente visszalök 1200 milliárdot ( jobbára ha már előre kifizette a kormány és a számlákat befogadja az EU)

    Legalább a saját munkádat ne köpd le!

    1
    2
  4. Eurostat: Már jobbak a fizetések Romániában, mint Magyarországon, a lengyelek bére dupla annyi mint a magyaroké

    5
    1
    1. Nem baj, akkor is mondjátok újra és újra: Magyarország előre megy, nem hátra!

      1
      1
        1. Igen, migráns, megmutatta! Ugyanis a 12 év alatt végig messze rosszabbak voltak a bérek Romániában! De hát tudhatnád, te is azért gazdasági menekültél Magyarországra, mert itt többet lehetett keresni… ????

  5. Mi is! Nem rejtély az „előrerukkolás” ???? Nyomjuk Krahácsot, litvánokat, lengyeleket.
    A vonal hosszát meghatározza a „yes war, yes migration, yes gender”

    1
    2
    1. „yes war, yes migration, yes gender”? Ki mondott ilyet, mikor és hol? Leköteleznél, ha belinkelnéd!

      1
      1
      1. Minek? nem kell mondani: ELVÁRÁS
        Lengyelország is rögtön jogállam lett.

        Európában két állam háborúellenes: Vatikán , Magyarország.

        1
        1
  6. Unalmas a LER. Igaz, hogy erős és hatalmas. A NER-től sokkal nagyobb

    Liberális Együttműködési Rendszer.

    a román, a lengyel, a cseh, a szlovák előbb hazafi aztán pártosodik
    A magyar fordítva; előbb internacionalista/globalista aztán magyar 20 cm-es kokárdával, de ennyi.

    2
    3
    1. No várj csak, akkor a LER csak Magyarországon van, Romániában, Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában nincs? Akkor mitől erős és hatalmas?

      1. Mind a 26 + USA az orbán megbuktatásán dolgozik. Ne becsült le őket.
        Magyar Péternek 12-15 fő ingyen dolgozik ( gondolom az amerikai követségen)

        1
        1
    1. miskolci az iparban: nem fogok szalagmunkát végezni; monoton, büdös, zajos
      miskolci az idegenforgalomban: Hogyisne! A turistának ne nyaljam ki?
      miskolci a tervező- , kutató intézetben: Ebben az élhetetlen városban? Még parkoló sincs, menetrendről nem is beszélve. Hova tudnánk elmenni?

      Kérem a segélyt. Katasztrofális az oktatás, az egészségügy és minden amit az RTL, az atv mond.

      „Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde!”- olvasható a közmondás Gogol művének mottójaként.

      2
      4
  7. Hergeljél még! A határok nyitva vannak!
    Vár a román GYES, GYED, CSOK, stb., stb

    Nálunk minden 65 éven felül EU-s állampolgár ingyen utazhat.
    ÉS NÁLUK?

    A külföldön dolgozó lengyel román fizetését, foglalkoztatatását hova számolja az EUROstat?

    Alma, körte.

    2
    3
    1. éljél meg anyád gyeséből pronyó, meg amit hazahoz a Fonodáról, az való nektek, még azt a gecit se szedje le az ezresről amit beletörölt a pofájáról!

      2
      2
    2. Romániában akkora a nyugdíj, hogy ki tudja fizetni a nyugdíjas az utazási költséget, ha utazni akar valahova. Egyébként meg miért nem törli el a Fidesz az idősek ingyenes utazását? Kétharmaddal megtehetné!, Ja, hogy szükség van a szavazatukra…

      1. Horn elvtárs repülőjegyet is ígért

        Minden 65 éven felüli EU-s állampolgár Orbán zsebében van . Még a fogtündér volt belga miniszterelnök is idejár fogászatra. ?????

        1
        1
    1. Olyan ismerős már az az SZDSZ-es önteltség.
      Kis belvárosi beltenyészetek 12 éven át egrecíroztatta az mszp 800 ezres tagságát.
      Mesélj valamit az SZDSZ párttartozásairól?

      Tényleg csak a fidesz székháza marad meg ? Mi lett a többivel?

      1
      1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű