Minderről a Népszabadság számol be . A lap emlékeztet: Keszthelyi Gyula akkor vált országosan is ismertté, amikor három évvel ezelőtt bejelentette, hogy nem akarja ingyen beadni a térítésmentes (állami) influenzavakcinát. Beszéltetett magáról akkor is, amikor 2010 januárjában elsőként állította le személygépkocsiját, kapcsolta ki mobiltelefonját, amikor a baloldali kormányzat hirtelen csökkentette a háziorvosok praxisfinanszírozását. Akkor közölte az ÁNTSZ-szel és az Országos Mentőszolgálattal, hogy a sürgős eseteket – főként, ha nem a rendelőjében éri a hívás – nem tudja ellátni.

Szintén a Népszabadság számolt be augusztusban arról az esetről, amikor Keszthelyi Gyula magára haragította a fél világot, mert nem volt hajlandó elvégezni a halottvizsgálatot egy a legeltetés közben hirtelen elhunyt egykori betegén. Álláspontja szerint az orvosi hibák esetleges eltussolása ellen épp az védi az embereket, ha az elhunytat egy másik szakember vizsgálja, és nem a saját orvosa, aki esetleg maga kezelte félre a beteget. Emiatt négy órán át feküdt Tard határában a halott a 35 fokos kánikulában.

A képviselő-testületnél – a Népszabadság birtokába jutott hangfelvétel szerint – ez az ügy „szakította el a cérnát”, meg persze az, hogy a háziorvos a honlapján rendre a település döntéshozóit bíráló bejegyzéseket tesz közzé.

Keszthelyi Gyula kétségbe vonja a képviselő-testület eljárásának jogszerűségét. Az ügyben a felek egyeztetnek, a polgármester kezdeményezésére.