Avasi kilátó: hibákat találtak hibák hátán a bejáráskor

Annak ellenére, hogy 2023-ban még mindkét projektet (a kilátót és a mellette lévő, fórumnak nevezett épületegyüttest – a szerk.) 2023 év végi befejezéssel kommunikálták, gyakorlatilag mindkét esetben jelentős határidőcsúszások állnak fenn – állapította meg Taba Benő. – A kilátó épülete – jelentős kompromisszumok árán (lépcsők például műszakilag nem lettek felújítva) lassan késznek mondható, de a felső vendéglátó egység továbbra sem működik.” (Az ígéretekben úgy szerepelt – mint a boon.hu is megírta -, hogy legkésőbb 2023. decemberében újra birtokba veheti a miskolci közönség.)”

Komoly gond a megközelíthetetlenség

„A kilátó mellett, a volt parkoló helyén épülőben lévő éttermi komplexum – amit fórum épületegyüttesként emlegetnek – messze elmarad a kijelölt (szerződött?) határidőtől és a minap történt városvezetői bejáráson elhangzott időpont (tavasz vége) is csak a remények síkján értelmezhető. Az épületszerkezetek készhez közeli állapotot mutatnak, azonban jelentős feladatok vannak még a tereprendezés, térburkolás, zöldfelület kialakítás, belsőépítészet, belső felszerelési tárgyak beépítése területén.”
Az építész szerint komoly elmaradás van – gyakorlatilag el sem kezdődött még – a létesítményekhez vezető utak, járdák megvalósításában, és sehol nem tart még a területre érkező látogatók gépkocsi parkolóinak építése. „Ez a körülmény nemcsak a kilátó látogatottságát korlátozza már most jelentős mértékben, de komoly fennakadásokat jelent, és indokolatlan kellemetlenséget okoz a már 2022 óta  üzemelő Horváth-tetői szabadidőközpont együttesére érkezők számára is.”

boon.hu