Két év börtönre ítélték Bródy Ezek Ugyanazok János fiát az Egyesült Államokban

FARKAS NORBERT / 24.HU

Két év börtönre ítélte az amerikai bíróság Bródy János fiát, Bródy Dánielt, mert az informatikus bosszúból feltörte az őt alkalmazó bank rendszerét, miután kirúgták – írja a Blikk.

A San Franciscó-i bíróság három vádpontban is bűnösnek találta a magyar zenész fiát, aki a The First Rebuplic Bank alkalmazottja volt. A cikk szerint „Bródy Dániel elbocsátását követően nem adta le a céges laptopját, hanem hazavitte és a vállalati laptopjáról törölte a bank kódtárait, rosszindulatú szkriptet futtatott a naplók törlésére, gúnyolódásokat hagyott a bank kódjában a volt kollégák számára, és más banki alkalmazottaknak adta ki magát azzal, hogy munkameneteket nyitott a nevükben.”

Az ítélethirdetéskor a bíró mintegy 220 ezer dollárban (mintegy 76 millió forint) határozta meg a bank rendszereiben okozott kár teljes költségét. A pótvádirat szerint a férfi kirúgását követően a rendőrségen is feljelentést tett, amiben hamisan azt állította, hogy a cég által biztosított laptopját ellopták az autójából, miközben edzőteremben volt – írja a Blikk.

A cikk szerint Bródy Dániel végül 2023 áprilisában beismerte bűnösségét. Az ügyében az ítélet azonban csak most született meg: 24 hónapnyi börtönbüntetésre ítélték, valamint arra is kötelezték, hogy fizessen meg 529 ezer dollárt, vagyis 182 millió forintnak megfelelő összeget.

Fotó: Bródy Miskolcon

11 Responses

  1. Kicsit nyakatekert a cím, azt hittem, hogy a fia is Jánosként kiválasztott, nemesülve emberré. Már biztosan megbánta a sok kislány-angyal gyalázást, ami ki tudja, mióta tartott nála.

    1
    2
  2. Az megvan, hogy az egész úgy indult, hogy kirúgták, mert pornográf felvételeket tartalmazó pendrive-ot csatlakoztatott céges géphez?
    Könyörgöm, ki a fészkes fene tart még magánál 2020-ban pornót, ráadásul pendrive-on?

  3. Na, akkor ez helyére került;

    A főnök bankjával nem szorakázunk a demokrácia hazájában

    „Ha én rózsa volnék, nem csak egyszer nyilnék,
    Minden évben négyszer virágba borulnék,
    Nyílnék a fiúnak nyílnék én a lánynak
    Az igaz szerelemnek és az elmúlásnak.

    Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék,
    Akárhonnan jönne, bárkit beengednék,
    Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött,
    Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött.”

  4. ” The First Rebuplic Bank”?

    Ezek le vannak maradva. Mifelénk Ficsor a fölbirtokos, és Klara Petrova Dobreva már a 4. Köztársaságot és annak bankját fogja tető alá hozni. Király Júlia , Piroska néne barátnője lesz a Bankelnök.

  5. „Bródy Dánielt egykori munkáltatója, a The First Rebuplic Bank kirúgta

    A hírek szerint a férfi ezt követően nem adta le a céges laptopját, hanem hazavitte és bosszút állt, több mint 70 millió forint kárt okozva a pénzintézetnek.

    Hát ha egy bank ekkora hatökör, hogy a kirúgáskor azonnal nem vonja be a belépési jogát, akkor meg is érdemlik.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű