100 éves a szerencsi csokoládé
Szerencs újkori történelme szorosan összekapcsolódik a gyárainak történetével.
Sikereik fellendítették a város gazdasági és szellemi életét, hozzájárultak a térség
ipari kultúrájának meghonosodásához. Talán nincs is olyan szerencsi lakos, akinek
valamelyik hozzátartozója vagy ismerőse ne lett volna gyári dolgozó.
Magyar Kakaó és Csokoládé Rt.
Az I. világháború után az infláció és a gazdasági válság miatt a cukorfogyasztás, és
ennek következtében a termelés is visszaesett. A szerencsi cukorgyár a nehézségek
megoldását a cukoriparon kívüli tevékenységek beindításában, többek között egy
csokoládégyár megalapításában látta.
A Stühmer cég, amit a hajdani csokoládégyáros Stühmer Frigyes alapított, s halála
után családja tovább vitt, a Magyar Cukoripari Rt. és a Hangya Szövetkezet
együttesen hozták létre a Magyar Kakaó és Csokoládégyár Rt.-t. Az 1921. április
28-án kelt alapítási okirat szerint a Stühmer cég 37,5 %-ot, a Cukoripari Rt. 37,5 %-
ot, a Hangya Szövetkezet 25 %-ot birtokolt. A vállalatot a részvények arányában
delegált igazgatóság irányította. Az adminisztratív ügyek bonyolítását Kuhner
Arnold igazgató, Gerő Izor igazgató és Máhrer Jenő irodavezető intézte. Ez utóbbi
feladata volt, hogy a megalakuló csokoládégyár ügyeit intézze. Az alaptőke az
alapítás évében, 1921-ben 10 millió korona volt, mely a szerencsi gyár indításakor,
1923-ban 80 millióra emelkedett. A termelést az alapítás évében a Hangya
szövetkezet debreceni gőzcukorkagyárában kezdték meg, s az első 20 tonna 200
grammos sárga csomagolású étcsokoládét 1922 márciusában szállították a
budapesti üzletekbe.
Az alapítás
Egy Szerencsen működő csokoládégyár megalapítása sikerrel kecsegtetett, hiszen
minden feltétel adott volt: a szerencsi cukor kiváló minőségű alapanyaga és jó híre,
a cukorgyárban kihasználatlanul álló – a süvegcukor-gyártás csökkenése miatt
felszabadult, és a csokoládégyár alapítás céljaira kiválóan felhasználható – épület,
valamint a cukorgyár meglévő gőztermelő kapacitása is rendelkezésre állt. A
sikerhez mégsem vezetett könnyű út. 1922-ben még csak ócska gerendákkal és
elöregedett gépekkel zsúfolt épületrészt tekinthetett meg az a bizottság, amely
külföldi szakértőkből állott. A szemle után 3 hét múlva azonban kőművesek, ácsok,
asztalosok, lakatosok szállták meg az épületet. Alig néhány hónap alatt elkészült a
tervezett csokoládégyár. A szerencsi járás főszolgabírója 1923. február 25-én kelt
733/1923. sz. határozata engedélyezte a Magyar Kakaó és Csokoládégyár Rt.
szerencsi gyárának használatba vételét, így az üzem megkezdhette a
csokoládégyártást. A termelés a cukorgyárnak abban a részlegében működött,
amelyben utoljára 1916-ban gyártottak süvegcukrot. Kezdetben annyi géppel, ami a
rendelkezésükre állt (kakaópörkölő, -hántoló, -finomító, formázó és rázó) táblás
csokoládét és kakaóport gyártottak. A gyári dolgozók száma 1923-ban a működés
kezdetekor 50-60 fő volt, akik 10 vagonnyi árut termeltek.
A gyár első vezetőjének alapos megfontolás után a pályázók közül a svájci
származású élelmiszeripari mérnököt, Liechti Frigyest választották, aki korábban a
temesvári csokoládégyár igazgatója volt. Méltó segítőtársának Trogmayer Henrik
mérnököt kapta, a további szakembergárdát pedig külföldről, főleg Németországból
toborozták. Liechti Frigyes 25 éven keresztül állt a gyár élén. E negyed évszázad
alatt állandó gyártmány- és csomagolásfejlesztéssel, a műszaki színvonal
javításával, kiépített ügynöki hálózatra támaszkodó kereskedelmi munkával
világhírűvé tette a „cicás” emblémával jelzett termékeket, és a gyár munkásságának
körében is hamar népszerűvé vált.
A gyár első terméke a 101-es étcsokoládé volt. Ebből kb. 200 kg-ot készítettek el
propaganda céllal. Hirdetéseket, ajánlatokat küldtek szét az ország minden
vidékére, ezek alapján érkeztek a megrendelések. A siker hamarosan jelentkezett.
Egyre több és több rendelés érkezett a kereskedők és a fogyasztók részéről is.. A
készáruraktár hiánya miatt a szállítás lebonyolítására vásároltak egy 1,5 tonnás
Ford autót. Később már ez is kevés volt, hiszen a rendelések emelkedésével vagon
számra szállították a csokoládét Budapestre, a központi lerakatba, ahonnan a
kereskedőket ellátták.
Az első évek
Az indulást követő években a gyártás ugrásszerűen fejlődött, s a meglévő épületek
kicsinek bizonyultak, így tervbe vették a nagy iroda és több üzem felépítését.
Közben a laboratóriumban is beindult a munka. Hazánkban Szerencsen működött
az első gépi formázó üzem.
A gyárban többnyire német szakmunkások dolgoztak, és ők tanították be
fokozatosan a magyar alkalmazottakat. Kotányi Imre csokoládéformázó mester
Budapestről került Szerencsre. Később ő szervezte és toborozta a jó szakember
törzsgárdát. Így került a gyárba az újpesti születésű Ploth Gyula, aki a Gerbeaud
cukrászüzemben magas színvonalú szakmai recepteket ismert meg. Ő alapította
meg a bonbonosztályt, ahol a hatszemélyes kézimártó-asztal mellett formázták a
konyakmeggyet. Hívásukra további cukrászok jöttek az üzembe: Winer, Gönczi,
Flaska, Gudricza urak. A toborzás nem bizonyult könnyű feladatnak, mivel a
képzett szakemberek nem szívesen akartak vidéken dolgozni. A cukrászok
utánpótlására – szintén Ploth Gyula kezdeményezésére – ipari tanulókat neveltek,
akit az Ipartestület engedélye alapján ő szabadított fel.
Forman cukrászmester irányítása mellett, később Winkler József segítségével
megkezdték a szaloncukor készítését. Nagy József irányításával megindult a
termelés a drazséosztályon is. Akkor még csak 2 üsttel dolgoztak, fondant-, és
likőrdrazsét, majd zselé- és gumiárut készítettek. A fejlődést jelzi, hogy egy pár év
múlva ez az osztály már 8 drazséüsttel havi 1 vagon terméket állított elő.
A bonbongyártáshoz szükséges dobozokat ekkor még Budapestről szállították,
gyakran megtört, összenyomódott állapotban, és későn érkezve. Ezt elkerülendő
dobozműhelyt alakítottak ki Szentpétery Miklós szakmunkája által.
1929-re felépült a készáruraktár és a szociális létesítmények, nevezetesen a fürdő és
az ebédlő, amelyben a dolgozók az otthonról magukkal hozott élelmet
elfogyaszthatták. Az építkezés nehezen ment, mert a terület régen lápos, nádas hely
volt. Dávid János építőmester olyan épületet tervezett, amelyre később, ha
szükséges, emelet is ráépülhessen, s ez 1936-ban meg is történt.
A bővítés eredményeként a termelés is nőtt, amely újabb munkaerők felvételével
járt. A gyárvezetés szigorúan ellenőrizte a válogatást. Ebben az időben a szerencsi
csokoládégyárba legalább olyan nehéz volt bejutni, mint a MÁV-hoz. Az idény
jellegű munkák jó alkalmat adtak a szabad munkaerő foglalkoztatására is. A gyár
vezetőit gyakran tapasztalatcserére, külföldi továbbképzésre küldte a budapesti
központ, ahonnan minden évben újfajta csomagoló eljárásokkal, receptekkel, új
gépek vásárlására tett javaslatokkal tértek vissza. A gyár csak jó minőségű
alapanyagokat használt és jól képzett szakembereket foglalkoztatott, így nem volt
véletlen, hogy kiváló minőségű árut gyártott.
Évről évre nőtt a termelés volumene, és mind inkább keresett és világszerte elismert
lett a szerencsi csokoládé. A '20-as évek végére már Angliába és Egyiptomba is
szállítottak. Az export elérte a 4 vagon mennyiséget.
Termékválaszték
A minőséget a minél több pörkölt kakaóbabfajtából (Accra, Arriba, Bahia, Trinidád,
Santos, Santhomé, Ceylon stb.) kevert alapanyag, és a cukorgyári tehenészettől
vásárolt friss tej és tejszín garantálta. A keverési arányt személyesen az igazgató
adta meg Rezsdovics Ferenc pörkölőmesternek. A receptek titkosságára szigorúan
vigyáztak. Minden hónapban 3-4-féle új árut kellett bemutatni, és ami megtetszett
az ügynöki hálózatnak, azt az immár 300 dolgozó elkezdte gyártani, mely évente
100 vagon édességet jelentett.
1935 kora tavaszán a gyár területén tűz ütött ki, ami a nyersáru-raktárban lobbant
fel, ahol meggyulladt a felhalmozott kakaóbab, cukor, csomagolópapír és a
szeszáru. A tüzet alig lehetett eloltani. Olyan hővel égett, hogy 30 méteres
körzetben perzselt. A gyári és községi tűzoltók nem sokat segíthettek. Az Adria
Biztosító Társaság gyors kárrendezésének, és az éjjel-nappal dolgozó építőknek
köszönhetően a gyár rekordidő -2 hónap- alatt újjáépült. Így a termelési szünet
miatt felgyülemlett megrendeléseket is ki tudták elégíteni. 1936-ban már
csokoládécsomagoló géppel is rendelkeztek.
A '30-as években gazdasági okok miatt gyár igazgatósága úgy határozott, hogy
bővítik a termékválasztékot. 1937-ben megkezdődött a töltött, és töltetlen cukorka
gyártása. Ezek alapanyagát ugyanis helyben állították elő, míg a csokoládéhoz
szükséges kakaóbabot csak importálással lehetett beszerezni. Az igazgató az ország
egyik legjobb szakemberét Kéner Imrét – a későbbi gyárigazgatót – kérte fel e
feladatra. A 30-as évek végén elindították az ostyagyártást is, a cukorgyári volt
nyomdaépületben, Novák Sándor vezetésével.
A régi épületekben a nehéz csokoládégyártó gépeket csak földszinten lehetett
elhelyezni, így a gépesítés lehetősége korlátozott volt. Továbbra is az igényes kézi
munka dominált.
Ekkorra már az egész ország területén kiépült a lerakathálózat, 12 ezer
kereskedővel állt levelezésben a gyár, és számos ügynöke dolgozott az ország
minden pontján. Az első nagy külföldi megrendelés: több vagon karamella
Londonba irányult, Bruno Goldbard részére. A szerencsi lakosok Amerikában élő
rokonai is jelezték, hogy New Yorkban is kapható a sárga csomagolású 101-es
táblás étcsoki. A második világháború előtt a szerencsi volt az ország legnagyobb
csokoládégyára.
A háború
A második világháború kitörése után, a külföldi alapanyag hiánya miatt nugátot,
ostyát, cukorkát, karamellát és „műcsokit” gyárthatott csupán a gyár. Ez utóbbit
szentjánoskenyérből és mogyoróból készítették, a kakaóvaj helyett növényi zsírt
használtak.
1944 őszén azt a parancsot kapta az igazgató, hogy az üzemet le kell szerelni, mert
elszállítják Németországba. Liechti úr ehhez nem járult hozzá. Azzal az ürüggyel
húzta az időt, hogy a gépek még termelnek. Miután a németek elvinni már nem
tudták a felszereléseket, fel akarták robbantani a gyárat, amit a gyárigazgató újra
megakadályozott. Ezért a tettéért a Tállyán működő katonai bíróság elé állították, és
az elmarasztaló ítélettől csak svájci állampolgársága mentette meg. Ezekben a
napokban a gyár területén csak néhány munkás tartózkodott, a termelés teljesen
leállt.
1944 decemberétől 1945 májusáig a gyár a szovjet hadsereg felügyelete alá került.
Egy Petrov nevű kapitány megállapodott Liechti igazgatóval a termelés
újraindításáról, melynek célja a szovjet katonaság ellátása lett volna. A háborúban
elpusztult épületeket, a megrongálódott gépeket a dolgozók nagy leleményességgel
pótolták. 1945 tavaszán nyolc ember: Liechti Frigyes igazgató, Hadházi János
villanyszerelő, Haraszti István gépkocsivezető, Winkler Rezső lakatos, Hegedűs
István szakmunkás, Ernhéfer Gyuláné tisztviselő, Szabó József és Somplák bácsi, a
kapus indították be a gyárat. Az alapanyag hiánya miatt – a megélhetés okán – a
cukorgyár nagy kéményéből kiszedett koromból Bíró Magda vegyész számításai
alapján cipőkrémet készítettek. A nagy sikerű "Magda-paszta" néven forgalomba
került suvickból származott az a bevétel, amelyből sikerült nyersanyagot szerezni a
termelés megindításához. Először típusnápolyit, majd azután cukorkát, karamellát,
puszedlit, barackmagból percipánmasszát, gyümölcskocsonyát gyártottak.
Hónapokig az egyik fő alapanyag a melasz volt. 1945 karácsonyára főleg színes
alufóliával bevont kartonlemezből készült csillag-, kör-, szívalakú figurákat
gyártottak, de tavasszal már arról írt a sajtó, hogy a fővárosi üzletekben árulják a
200 grammos sárga csomagolású, szeletekben is kapható szerencsi főzőcsokoládét.
A kereslet tehát a gyár termékei iránt ismét felélénkült, amely kapacitásfejlesztést,
és újabb jelentős számú – főleg női – munkaerő alkalmazását igényelte. Ezt az igényt
Szerencs már csak részben tudta kielégíteni, így jelentőssé vált a környék
lakosainak foglalkoztatása is.
Állami tulajdon
1948-ban a gyárat államosították. Minisztériumi irányítású önálló vállalat lett
Szerencsi Csokoládégyár néven, egészen 1963-ig így működött. A régi igazgatót
nyugdíjazták. Az új igazgatónak Sere Árpádot nevezték ki Budapestről. Ezután nem
sokkal Kéner Imre került a gyár élére, aki közel két évtizedig, 1968-as
nyugdíjazásáig irányította a vállalatot. Igazgatása alatt rohamos változásokon ment
át a gyár: új beruházások, az elavult gépek cseréje, új 3 emeletes nyersáru-raktár,
kakaómalom, dobozműhely építése, s a nyersanyagellátás javulása jellemezte. A
termelés nagysága tekintetében az országos listán a gyár megtartotta a második
helyet. A termékek elkészítésében továbbra is a kézi munka dominált.
1953-ban a cukorgyártól elkülönülve teljesen új főbejáratot építettek a vasútállomás
felé vezető Rákóczi útra. A főbejárattal szembeni 16 lakásos ház, egy földszintes
ikerlakóház és a korszerűen berendezett üzemorvosi rendelő a közel 600 gyári
munkás kényelmét szolgálta.
A '60-as években az országban termelt cukorkáknak 27, a csokoládénak 28, a lisztes
édességeknek 22 %-át termelték Szerencsen. A kapacitást a diósgyőri gyár
építésével bővítették, és ide csoportosították a csokoládé figurák készítését.
1963. január 1-jén a hazai 6 csokoládégyár Magyar Édesipari Országos Vállalat
címen egyesült, amelyben a szerencsi az 5-ös számú gyáregység lett. Az összevonás
a gyár termelési profiljában is változást hozott. A vállalat a jól gépesíthető termékek
gyártását átcsoportosította a munkaerő gondokkal küzdő – főként budapesti-
üzemekbe. Szerencsre továbbra is a munkaigényes édességek gyártását irányozták.
A létszám ekkorra 1912 főre, a termelés 121 ezer mázsára nőtt. Szerencs neve a
gyár termékei által még szélesebb körben vált ismertté a világban: a szerencsi
csokoládé márka lett.
Beruházás
A fokozódó mennyiségi és minőségi igények kielégítését egyre inkább akadályozta
a gyár elavult, elhasználódott épületállománya. Ezek nagyrészt födémes, kis
teherbírású, alacsony belmagasságú építmények voltak, amelyek a korszerű, nagy
teljesítményű technológiai vonalak beépítését nem tették lehetővé. A műszaki
vezetők jelezték, hogy a gyár kapacitása maximumát teljesíti. A távlati fejlesztési
lehetőséget a gyár átfogó rekonstrukciója jelenthette. A beruházás 1969. szeptember
1-jével, a bölcsőde- óvoda régi épületének elbontásával kezdődött meg, és 1971-ben
a csarnokrendszerű üzemi épület építésével folytatódott. A kivitelezés az
Élelmezésipari Tervező Vállalat (ÉLTERV) tervei alapján zajlott. E folyamatot
felgyorsította az 1972 tavaszán a bonbonüzemben keletkezett tűzeset. A favázas
tetőszerkezet és a padláson tárolt csomagolóanyag kigyulladt, és a harmadik emeleti
csomagolóterem kiégett. A gyors tűzoltásnak köszönhetően a csaknem 100 éves
ódon épület földszintjét, első, és második emeletét sikerült megóvni a lángoktól.
Négy nap múlva újra indult a termelés.
A 280 millió forintos rekonstrukció során az egész üzemet áttelepítették az újonnan
épült csarnokba, s modernizálták az egész technológiai folyamatot, amely a
kakaóbab feldolgozásától a késztermékek raktározásáig terjed. A régi géppark több,
mint 80 %-át lecserélték automata és félautomata berendezésekre, amelyek
segítségével szinte emberi kéz érintése nélkül készülhettek a különféle édesipari
termékek. Ezzel egy időben egy korszerű 60 férőhelyes bölcsőde és 160 férőhelyes
óvoda készült el a gyárban dolgozó szülők gyermekei részére.
A cél tehát: az 1800 nő és 600 férfi dolgozó részére jobb munkakörülmények
kialakítása, az elavult műszaki bázis felszámolása és egy korszerűbb, a közép-
európai színvonalnak megfelelő gyár kialakítása, teljesült. A gyár a hazai édesipari
termelés egyharmadát adta, ezért fontos volt az üzembővítés határidőre való
befejezése, melynek végső költsége 400 millió Ft lett. A felújítás előtt a gyár 17-18
ezer tonna kiváló minőségű és korszerű csomagolású édességet juttatott a
fogyasztók asztalára, a rekonstrukció után már 28 ezer tonna termelésére volt képes.
A termékskála bővült a töltött csokoládészeletek: a Melba és a Párizsi kocka
választékával.
Privatizáció
1981 és 1985 között Szerencsi Édesipari Vállalat néven közösen üzemelő egység
jött létre a cukorgyárral és a diósgyőri üzemmel karöltve, amely azonban nem volt
tartós és sikeres, a cukorgyár 1984 augusztusában ki is vált. A '80-as évek végére a
gyár technikai színvonala fokozatosan romlott, s az alacsony nyereségrátából a
leamortizálódott gépeket nem lehetett kicserélni. A határok átjárhatóságával a hazai
csokoládék fogyasztása dinamikusan csökkent. A marketing jelentőségét – melyet a
külföldi gyárak már jól alkalmaztak – a magyar menedzserek is felismerték, ám
alkalmazni az állami tulajdon, vagy a vállalati tanács miatt nem tudták.
A csokoládégyár értékesítése az első privatizációk egyike volt. Az 1991-ben
megalakult Intercsokoládé Kft.-benn a Nestlé 97 %-os részesedést szerzett, majd
100 %-os tulajdonossá vált Nestlé Hungária Kft. néven. A cég nevének
megváltoztatása kifejezi a termékskálán bekövetkezett változásokat is, hiszen az
összterméknek csak az 50 %-át tették ki az édesipari termékek, a többit a kávé,
kakaó, levespor adta. A svájci konszern ekkor 67 országban, 200 vállalattal és 470
üzemmel rendelkezett. A polarizálódó fogyasztóközönséghez igazítva
termékskáláját, abban az igényesebb és drágább termékek mellett az alacsonyabb
árfekvésű termékek és régi márkák ugyanúgy megtalálhatók. Kezdetben Szerencsen
volt Közép-Európában a Nesquik kakaópor előállításának és a Nescafé
csomagolásának és forgalmazásának központja, innen történt a külföldi partnerek
kiszolgálása. Az új tulajdonos – igazi svájci alapossággal – a termelés minden egyes
fázisára fejlesztési tervet dolgozott ki. A korszerűsítés a gyártáshoz jobb higiéniai
körülményeket biztosított, s modernizálta a raktározást is. A 3 éves fejlesztésre
közel 3 milliárd forintot költött a Nestlé. Az új munkastílus, profitorientált
vállalatirányítás és a magas szintű automatizálás eredményeként az alkalmazotti
létszám jelentősen csökkent, majd a csokoládégyártás zömét a vállalat egyéb
üzemeibe helyezték át.
1996-ban egy új édesipari vállalkozás kezdte meg a működését Szerencsen. A 3000
m 2 -en létesített Bonbon Kft. számos munkahelyet biztosít a térség lakosai,
elsősorban a képzett édesipari szakmunkások, és a korábbi csokoládégyári dolgozók
számára. Az üzem által előállított termékskála rendkívül változatos: pl.
csokoládéból készült finomdesszerteket, cukor- és csokoládédrazsékat, likőrös
drazsékat, táblás árukat gyártanak. Napjainkban is az egyik leginkább kedvelt
termék a kézi készítésű konyakmeggy.
A SZERENCSI védjegy
A világcég 2018. decemberben a csokoládégyártás helyi hagyományait őrző
Szerencsi Bonbon Kft.-nek adományozta a SZERENCSI védjegy
édességtermékeken történő használatának jogát, így Takács István cége vált a
Szerencsi Csokoládé gyártásának az örökösévé.
A SZERENCSI védjegyek tulajdonjoga a formálisan Nestlénél maradt, melyet a
Szerencsi Bonbon Kft. édesség-, míg a Nestlé Hungária Kft. kakaó termékekre
párhuzamosan használt.
A Nestlé 2021. novemberében úgy döntött, hogy felhagy a tradicionális kakaó
termékek forgalmazásával és a jövőben a szerencsi gyárában készülő NESQUIK
kakaóporra koncentrál. Ezzel párhuzamosan megszületett a döntés is, hogy a
tradicionális kakaó termékek forgalmazásának a lehetőségét nem értékesíti,
hanem a márkához kötődő ikonikus, immár 90 éves múltra visszatekintő „piros
masnis cica” ábrás védjeggyel együtt átadja Szerencs Város Önkormányzatának
a tulajdonába, míg annak az ingyenes használati jogával a Szerencsi Bonbon
Kft. rendelkezik, ezzel közvetlen üzleti lehetőséghez is juttatja a helyi
vállalkozást, amely a jövőben is büszkén ápolhatja tovább a csokoládé- és
kakaógyártás hagyományait.
Az immár száz éves hagyományokkal bíró szerencsi csokoládégyártás tehát
napjainkban is működik, újra felvirágozhat, s reményeink szerint e nemes
tradíciónak mindig lesznek folytatói.
Az írás Orosz Zoltánné a Szerencsi Hírekben megjelent cikke alapján készült
(kiegészítésekkel és kisebb módosításokkal).
