Szegény embert az ág is húzza! Ezt mondogatjuk, ha egy eleve nehéz helyzetben újabb szerencsétlenség történik. Miskolc pedig manapság vitathatatlanul hasonlít a közmondásban szereplő szegény emberre. Elég a Barlangfürdő ügyére és a Diósgyőri vár kálváriájára gondolni, vagy éppen arra, hogy a városunk minden jel szerint épp az anyagi teljesítőképesség határán táncol.

Egy ilyen helyzetben olvasni a hírt, hogy év végén leáll a termelés a Nestlé diósgyőri üzemében igencsak lesújtó, hiszen több száz ember munkája mellett egy fontos ipari örökségünk jövője forog kockán.

Fontos leszögezni, a csokigyár esetben nem terheli felelősség a városvezetést. A Nestlé a szezonális édességek iránti kereslet visszaesése miatt fejezi be az üreges csokoládéfigurák gyártását a Fürdő utcában. Némi vigasz, hogy a svájci központú vállalat jelezte, előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az üzem értékesítéséről, és olyan befektetőt keresnek, amely továbbvinné az édességgyártást. Így a dolgozók egy részét sikerülhet átmenteni, ami rövid távon a legfontosabb kérdés Miskolc szempontjából.

Remélem, Polgármester úr, és szorgos umpalumpái mindent megtesznek majd, hogy a város érdekeit képviselve támogassák a sikeres tárgyalásokat! A magam részéről jelenleg annyit tehetek, hogy felajánlok minden segítséget, tudást és kapcsolati tőkét, hogy ne zárjon be véglegesen a hatvannégy éve működő csokigyár, ahol a Balaton szelet is megszületett.

Ugyan a Charlie és a csokigyár csak egy mese, de talán ennek a komor miskolci történetnek is lehet olyan jó vége, mint Roald Dahl klasszikusának!