Június elején voltam egy fotózáson, és volt egy külön kérésem a fotóshoz: ne retusáljon.
Semmit.
Pedig ha őszinte akarok lenni, ez nem mindig volt így.
Nagyon sokszor visszanéztem a régi fotóimat.
Néztem, mennyivel más volt az arcom, mennyivel több hajam volt, és bizony voltak időszakok, amikor ezt nehéz volt elfogadni.. próbáltam ellene tenni…
Néztem, mennyivel más volt az arcom, mennyivel több hajam volt, és bizony voltak időszakok, amikor ezt nehéz volt elfogadni.. próbáltam ellene tenni…Teljesen felesleges volt az erőlködésem…
Most, 55 felé közeledve azt érzem, hogy kezdek megbarátkozni azzal a nővel, akit a tükörben látok.Nem mondom, hogy tökéletesen.
Nem mondom, hogy tökéletesen.De jó úton haladok.
Ez az arcom az életem története. Van benne öröm, nevetés, könnyek, újrakezdések, küzdelmek és rengeteg tapasztalat. Miért akarnám eltüntetni ennek a nyomait?
A social media tele van tökéletesre szerkesztett arcokkal. Én inkább megmutatom magam úgy, ahogy vagyok. Mert szerintem ez sokkal nagyobb erő.
A változás megtanított arra, hogy ne az idő múlásától féljek, hanem megtanuljam szeretni azt a nőt, akivé lettem.
Talán most kezdődik életünk egyik legszebb korszaka. Nem fiatalabbnak kell lennünk. Hanem végre önazonosnak. 
Te elfogadtad már azt a nőt, akit ma a tükörben látsz?
Sziszo
